„A magyar bajnokság tempója rendkívül lassú. Ez nemzetközi szinten már roppant kevés...”
A kritikus mondat Várhidi Pétertől származik – és erre már többször is célzott. Kritikáját ilyen konkrétan azonban három napja fogalmazta meg, de ne kezdjen senki lázasan keresni, kutatni, vajon melyik cikkben szerepel. Egyikben sem. Az ember azt gondolná, sok meglepetéssel már aligha szolgálhat a magyar futball, aztán tessék, máris itt a cáfolat. Lapunk interjút kért a szövetségi kapitánytól, mert kíváncsiak voltunk arra, az edző miként éli meg, hogy újabb és újabb nevek kerülnek napvilágra az ő lehetséges utódjaként; illetve, hogy a szlovénok elleni, roppant gyenge játékkal 1–0-ra elveszített barátságos találkozót követően miként ítéli meg a válogatott helyzetét és jövőjét. A szövetségi kapitány korrekt módon válaszolt a feltett kérdésekre, s mondta, amit mondott. Felesleges lenne most beavatni az olvasót mindenféle kuliszszatitkokba, de ez most fontos rész: az elkészült interjút természetesen telefonon beolvastuk a szövetségi kapitánynak, aki néhány apróbb módosítás után azt mondta, rendben, ez így korrekt. Aztán még hozzátette, hogy legyünk oly kedvesek, küldjük el az MLSZ sajtófőnökének, hadd lássa ő is!
A labdarúgó-szövetségnél a jelek szerint az orwelli „gondolatrendőrség” szerint dolgoznak, ugyanis a Várhidi Péter által már jóváhagyott interjút a testület cenzora meghúzta, a kapitány néhány mondatát átírta, s többek között eltüntette belőle a magyar bajnokik lassú tempójára vonatkozó passzust is.
A jelek szerint önálló véleménye sem lehet a kapitánynak, pedig a tőle citált mondat nagyon is igaznak tetszik; Várhidi Péter valóban nincs könnyű helyzetben, ha itthonról kell válogatnia. De miért kell ezt a véleményt leplezni?
Nem is olyan régen Sándor Tamás, a Debrecen karmestere mondta – aki ugyebár külföldi bajnokságban is szerepelt –, hogy ő hazai szinten jó képességű labdarúgónak számít, azonban a magyar foci kapcsán nem a személy a fontos, hanem a tartalom. Futnának ők gyorsabban, dinamikusabban is, csak hát a hazai küzdelmekben a gyengébb ellenfelek nem késztetik őket százszázalékos erőbedobásra. A mai Loki is remek példa erre: olykor fél gőzzel is könnyedén győz, legutóbb 3–0-ra a Fáy utcában, ahol is a debreceniek dinamikusnak, robbanékonynak, gyorsnak tűntek mind futásban, mind összjátékban, úgy, hogy hozzájuk képest az angyalföldi játékosok csak poroszkáltak, s labdázgattak.
Ezért is volt üdítő élmény a szombati Győr–MTK (1–0) összecsapás.
Az a meccs, amelyen mindkét csapat sok futással, súlypontáthelyezésekkel, kidolgozott taktikai elemmel próbált ellenfele fölé nőni. Nem volt ez sem kiemelkedő kilencven perc, de nagyon is élvezhető, közönségszórakoztató futballt hozott. Ennyit jelent, ha két azonos képességű csapat készteti teljes erőbedobásra az ellenfelet. A kapitány a győri összecsapás után nyugodtan válogathatna mindkét gárdából.
Lassú a bajnokság tempója – ebben tökéletesen igaza van Várhidi Péternek, de a jó szakember itthonról is kiválaszt, kipróbál, s ha kell, merészet húz. Főleg akkor, ha a nemzeti együttes jelenlegi kulcsembereinek többsége a gyorsabb bajnokságokban sokszor csak epizódszereplő – vagy még az sem.
A világranglistán az 56. helyen állnak a magyarok, ám a fejlődéshez, a jobb eredmények eléréséhez erősebb bajnokság, gyorsabb futball és jobb játékosok kellenek. Ahogy a kapitány is megfogalmazta.
Az őszinte kritika azonban valamiért nagyon nem tetszik az MLSZ-ben. A legrangosabb poszton lévő edző száját befogják – nesze neked, előrelépés...