Teremre teremtve

Amióta létezik labdarúgás, szerelmeseinek rendre meg kell küzdeniük az alábbi, egyáltalán nem elhanyagolható akadályokkal – egyazon pillanatban akár többel is. Nem áll rendelkezésre teljes futballpályányi terület; nem jön össze 22, futballozni vágyó ember; zuhog az eső, szakad a hó, dagonya vagy jégpáncél borítja a játékteret. A lelkes futballozhatnék természetesen hamar megoldást szült, nem is egyet, és kétségkívül sorsszerűnek

tűnik, hogy a kispályás teremfutballnak ma a futsal a legnépszerűbb változata, amelyet abban a városban (az uruguayi Montevideóban) és abban az évben (1930-ban) próbálták ki először, ahol és amikor az első labdarúgó-világbajnokságot rendezték.

A feljegyzések szerint elsőként egy argentin testnevelő, az uruguayi fővárosban dolgozó Juan Carlos Ceriani terelte be diákjait a tornaterembe, és dolgozott ki szabályokat a benti játékhoz, ráunván arra, hogy az esős hónapokban sokkal kevesebb alkalom nyílik futballozásra. A zsúfolt brazil nagyvárosokban inkább a helyhiány okozta, hogy nagyjából az Uruguayban történtekkel egy időben lendületet kapott a kispályás játék szervezése. Több népszerű labdajáték elemei ötvöződtek az eredeti találmányban: a játékosok száma (5) és a játékidő (40 perc) a kosárlabdából, a labda és a kapu mérete a kézilabdából „jött”, míg a labdát magától értetődően lábbal mozgatták, mint a futballban.

A kispályás játék iránti igény – ahogyan az első mondatokban sugalltuk – természetesen nemcsak Dél-Amerikában fogalmazódott meg, hanem Európában is. Angliában elsősorban az „igazi” futball kiegészítéseként kispályáztak; az arrafelé „five-aside” („öten egy csapatban”) néven emlegetett játékban a labda állandóan játékban volt (palánkot alkalmaztak), és nem szállhatott fejmagasság felett. Más tájakon a kemény tél kergette be a terembe a futballistákat, akik aztán alig várták, hogy újra kiszabaduljanak – egy szó, mint száz, az öreg kontinensen a kispályás futball inkább az amatőröket mozgatta meg versenyszerűen, és sokáig afféle „szegény rokonként” tekintettek rá, kivételt talán a belgiumi „minifutball” jelentett.

Nem véletlen tehát, hogy a négy plusz egyes labdarúgás először Dél-Amerikában szerveződött önálló sportággá. Ott specializálódtak először labdarúgók a kispályás változatra, ott alakult meg az első profi csapat (1948), az első kontinentális szövetség, az első világszövetség (amelynek a FIFA-tól független utóda ma is létezik) – és ott alkották meg a sportág nevét is. Dacára annak, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő játékot a kezdetektől nemcsak teremben, hanem a szabadban is játszották, neve a teremfutball spanyol (fútbol sala), illetve portugál (futebol de salao) megfelelőjének rövidítéséből származik.

Ahogy múltak az évek, és gyorsult az élet, úgy feslett le a futsalról „az esős napokra ajánljuk” címke. A hagyományos labdarúgásnál vibrálóbb, több góllal szolgáló futsalra egyre több figyelmet fordított a szórakoztatóipar, a dinamikus, eseménydús sportokra vágyó televízió. A futsal és dél-amerikai sztárjai lassacskán beszivárogtak Európába, az utánpótlás-nevelés beindulásával ugrásszerűen javult az itteni játék minősége, és a közönség, a szponzorok érdeklődése láttán nem késlekedhetett az elismeréssel a futball monopóliumát addig körömszakadtáig védeni igyekvő Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) sem. Szó sincs arról, hogy a világfutsal minden döntéshozója egyformán látná a jövőt, mégis érdemes eszünkbe vésni Kozma Mihály megállapítását, amely a jelenlegi magyar szövetségi kapitány interneten is olvasható kitűnő sportági ismertetőjében olvasható: „Egy dologban

mindenki egyetért, aki ehhez a családhoz tartozik. Rendkívüli módon szeretik ezt a csodálatos játékot.”

Sokan a harmadik évezred sportágaként aposztrofálják a futsalt, amelynek már esetleges olimpiai bemutatkozása is napirendre került. A kézilabda már bejárta a „kicsinyítés, elismerés, olimpia” nem rövid útját – és bizony a nagypályás változatra már csak nagyon kevesen emlékeznek. A futballt és kiterjedt üzleti érdekeltségeit természetesen nem fenyegeti a süllyesztő, talán ezért reménykedhet az ötkarikás minősítés mihamarabbi megszerzésében a futsal. Addig is, amíg megkapja, itt a világbajnokság – számunkra elsősorban a keddi, gyöngyösi pótselejtező –, meg az Eb, amelyből a következőt 2009–2010 telén Magyarország rendezi.

Ha esik, ha fúj. Terem, résztvevők lesznek…