Sík nem mondott le a négyesről

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2008.04.21. 02:40
Címkék

Az elmúlt szezonban világbaj noki bronzérmet és magyar bajnoki címet szerzett 500 méteren a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila, Bozsik Gábor összetételű férfi négyes. A tavaly ősszel elhunyt Séra Miklós ígéretes fiataljai akkor nem rejtették véka alá, hogy az idén versenybe szállnak 1000 méteren, hiszen szeretnék kivívni az olimpiai indulás jogát. A Séra-csapat az edző betegségét és halálát követően darabjaira hullott, s míg a 2006-os szegedi világbajnokságon 1000 méteren aranyérmes négyes három tagja, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor Bakó Zoltánnal folytatta pályafutását, az első ember, Gyökös Lajos a fiatalokkal tartott, a Nagy László, Hűvös Viktor edződuó irányította csoporthoz csatlakozott.

A hírek szerint Gyökös helyet foglalhat a számára új négyesben, míg Sík Márton – egyelőre – kimarad a hajóból.

„A jelenlegi helyzet szerint nem én vagyok a négyes tagja, de ez változhat is – magyarázta Sík Márton. – Meglehet, hogy az Európa-bajnoki és Világkupa-válogatón nem én ülök a hajóban, ettől függetlenül keményen dolgozom, és nem tettem le arról, hogy helyet szerezzek magamnak a négyesben.”

Sík tervei tehát nem változtak: az olimpiai esztendőben társával, Csamangó Attilával 500 párosban és az 1000 méteres négyes tagjaként szeretne ötkarikás résztvevő lenni.

„Attilával az idén sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk a párosra, mint az elmúlt években – folytatta Sík. – Bár pályát még nem mentünk, úgy érzem, az erényünknek számító dinamizmusunkat sikerült visszanyernünk, így nagy reményekkel vágunk neki a válogatósorozatnak.”

Síkék ezúttal is főként a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duóval küzdenek majd meg az olimpiai szereplésért, s mivel riválisaik kvótaszerzőként nem állhatnak rajthoz a milánói Európa-bajnokságon, megeshet, hogy a Sík, Csamangó kettős képviseli a magyar színeket a májusi eseményen.

„Ha sikerülne indulási jogot szerezni a kontinensviadalra, az jó hatással lenne ránk – mondta a versenyző. – De tudjuk, hogy az Európa-bajnokság csak egy kis fejezet az idén, a nagy csaták a Világkupán és a magyar bajnokságon várnak ránk.”

Legfrissebb hírek

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott Los Angelesben, így play-inre kényszerül

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: a németekkel játszunk a női jégkorong-vb-n

Minden más foci
6 órája

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
6 órája

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
6 órája

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
6 órája

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
7 órája

Egy versenyen kétszer is világcsúcsot döntött a 22 éves olimpikon – videó

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik