Hazaküldte edzője a Fradi kapitányát

Talán Lipcsei Péter volt az egyetlen ferencvárosi futballista, akit nem szidtak, nem találták meg, nem kezdték ki, nem fenyegették meg saját szurkolói. Nem csoda, a 36 esztendős, ízig-vérig ferencvárosinak számító középpályás akkor sem hagyta el az Üllői utat, amikor úgy menekültek onnan csapattársai, mintha mentőcsónakot keresnének a süllyedő Titanicon. Lipcsei Péter nemcsak maradt, hanem hétről hétre a hátán cipelte a csapatot: biztatott, fontos gólokat lőtt, tartotta a lelket a többiekben. Nem volt könnyű. A Ferencváros drámája immár nyitott könyv mindenki előtt, az évek óta tartó pénztelenség, a klub egyre mélyülő válsága és másodosztályba sorolása immár azokat is foglalkoztatja, akiket nem érdekel a futball.

A csapatkapitány a legutóbbi idegenbeli meccsen, Mezőkövesden két gólt szerzett, ott is főszerepet vállalt a győzelemben. Aztán jött a csütörtöki, Kecskemét elleni sorsdöntő mérkőzés, a vendég lila-fehérek 2–1-es győzelme, és a jelek szerint megint új időszámítás kezdődik az Üllői úton.

Írhatnánk azt is, hogy valamiféle fiatalítás, a jövő Fradijának építése.

Írhatnánk, csakhogy ez egyelőre nem igaz.

Most csak egy futballista kerül ki a keretből, s nem lesz ott a vasárnapi találkozón.

Lipcsei Péter.

Nem sérült, s még csak el sem tiltották, sőt nem is panaszkodott fáradtságra, enyhe depresszióra vagy valamiféle gyomorbajra. Ez a szombat ugyanúgy kezdődött a Fradi csapatkapitánya számára, mint a többi. Délelőtt gondosan összepakolta szerelését, elköszönt a családjától, s azt mondta, vasárnap délután, a meccs után jön haza (az FTC a szombat éjszakát Kisvárdán töltötte). Aztán minden másként alakult. A csapat találkozóhelyére érkező Lipcsei Péter egészen váratlan, meghökkentő helyzetbe csöppent. Bobby Davison, az FTC szakvezetője barátságos mosollyal fogadta legértékesebb futballistáját, majd arra kérte, hallgassa meg rövid monológját.

Az angol szakember csupa szépet és jót mondott, kiemelte, milyen fontos a Ferencváros számára Lipcsei Péter jelenléte, s elégedett a teljesítményével, majd hozzátette, természetesen a jövőben is számít rá. Aztán udvariasan azt javasolta a portugál Portóban is megforduló középpályásnak, hogy menjen szépen haza.

A szituáció meglehetősen furcsa és szokatlan a magyar futballban, talán kissé abszurd is. Olyan, mint amikor a Sörgyári capriccióban azt mondja a kádársegéd, miközben Pepin bácsi fölé hajol: „...most még utolsó légzőgyakorlat gyanánt énekelje el, Jozef úr a magas cét, de befelé...”

Talán nem is kellene ezt a helyzetet különösebben felfújni, ráadásul Lipcsei Péter játékát is rengeteg kritika érte, mondván, keveset fut, s a Ferencváros középpályáján olyan könnyen szaladtak át a kecskemétiek, mint Tenkes kapitánya a félrészeg labancok között.

Főként ha leírjuk Bobby Davison érveit. A Fradi edzője arra hivatkozott, hogy a csapatkapitány képességeit ismeri, és szeretné kipróbálni, mire képesek posztján a többiek, elvégre tíz játékosnak lejár a szerződése a nyáron. Jó lenne látni, tudni, ki mire képes, s ki maradhat az őszi Fradiban. Ezért küldte haza a meccsre készülő Lipcsei Pétert. Két kérdés motoszkál az emberben. Miért így kellett megtudnia Lipcsei Péternek, hogy nincs szükség rá Tuzséron? Meg aztán egy utolsó szalmaszálba kapaszkodó csapatnál miért mellőzik ilyen-olyan indokkal a karmestert, az egyik legjobb futballistát?

Lipcsei Pétertől is szerettük volna hallani, hogyan élte meg a számára megalázó közjátékot. Csakhogy a Fradi kapitánya az elrendelt nyilatkozatstop miatt nem beszélhet. Az biztos, ha a játékos esetleg mosolygott, netán egyetértőleg bólogatott is Bobby Davison döntését hallva, minden bizonynyal ott van benne a tüske. Főként azután, hogy – ezt több futballista is megerősítette – ebben az évben egyetlenegyszer (azaz egyetlen alkalommal!) kaptak pénzt a ferencvárosiak. Valamikor az év elején az alapfizetést utalták át nekik, azóta egy fillért sem...

Az NB II-es eredményeket a 8. oldalon közöljük