Sorsunk a periférián

Ön nélkül nem kezdőd het el MTK-meccs, azaz hatvanévesen is rabja a futballnak, amelyről – paradox módon – azt állítja: hazánkban művelt változata jószerével élvezhetetlen. Ön szerint mi vezetett ehhez a világméretekben is példátlan hanyatláshoz? Ön nélkül nem kezdőd het el MTK-meccs, azaz hatvanévesen is rabja a futballnak, amelyről – paradox módon – azt állítja: hazánkban művelt változata jószerével élvezhetetlen. Ön szerint mi vezetett ehhez a világméretekben is példátlan hanyatláshoz?

Sokak szemében eretnekség lesz, amit állítok: a magyar futball kihelyezése a világpiacra, a nyitás – valamint ezzel egyidejűleg az állam kivonulása a labdarúgásból – idézte elő a katasztrófát – mondta Krausz Tamás. – A világpiacra nyitás jegyében a nemzeti bajnokság soha nem látott vérveszteséget szenvedett el. A szaknyelv úgy hívja e folyamatot, hogy privatizálás, kiárusítás, forráskivonás. A legjobb klubok abból tartották fenn magukat, hogy legpiacképesebb játékosaikat a legkedvezőtlenebb feltételek mellett eladták külföldre anélkül, hogy onnan módjuk lett volna erősíteni. Mintha ellentétes irányú felhalmozódás ment volna végbe: elmentek mindazok, akik egyeneset tudtak rúgni a labdába, s cserébe saját hazájukban eladhatatlan futballisták érkeztek hozzánk.

Nem gondolja, hogy csupán a kapitalizmus törvényszerűségei érvényesültek?

A futball – akárcsak bármely más iparág – csak a centrum országaiban működik a „fejlett kapitalizmus” törvényei szerint. Tudni kell: a tőke bármilyen bűncselekményre képes, ha nem korlátozzák. A futballból élő újságírók általában a nyugati centrumországok működési modelljét veszik alapul, s azok működési törvényei szerint fogalmazzák meg elvárásaikat a magyar s általában a kelet-európai futballal szemben. Ám nálunk a „profizmus” úgy működik, hogy feléli az alapokat, a vagyont, a játékost. Nincsen valóságos nemzeti tőkefelhalmozás, csak tőkefelélés, a profit elvándorol. Az olyan korlátlanul exportáló ország, mint hazánk, nem képes pótolni a kiáramló játékosvagyont, mivel az érte cserébe kapott tőke oly csekély, hogy a klubok szinten tartásához sem elegendő. A korlátlan játékoskivitelből, pontosabban a magánzsebre történő játékoseladásból kizárólag a gazdag vásárlónak származik előnye.

Felzárkózás helyett marad a leszakadás

Akkor hát a futball menthetetlenül halott Magyarországon?

Nem, mert a magyar klubok a nemzetközi piacra mint bedolgozók talán még több játékost küldenek majd, egyfajta nyersanyagforrásként szolgálnak a multinacionális társaságok számára. Mire jó végső soron a magyar futball? Az a gyanúm, a tévéközvetítések miatt van némi reklámhordozó szerepe, ezért egy bizonyos – alacsony – szinten még a magyar vállalkozók is finanszírozni fogják, s a politikának sem áll érdekében, hogy a magyar labdarúgás teljesen elsüllyedjen.

Mintha olyan vélekedést éreznék a szavai mögött, hogy a rendszerváltás, az utolsó húsz év folyamatai ásták meg a magyar futball sírját.

Ne higgye, hogy visszasírom az államszocializmus korszakát, ugyanakkor el kell oszlatnom azt a tévhitet, amelyet a rendszerváltás után megdönthetetlen tézissé betonoztak, mármint hogy Magyarország, Kelet-Európa törvényszerűen felzárkózik a Nyugathoz a piacgazdaság áldásai következtében. Szomorú tény: ennek éppen az ellenkezője igaz. A gazdaságban és a futballban egyaránt.

És a csehek, a szerbek, a horvátok? Megannyi sikertörténet, világ- és Európa-bajnoki érmek, Mijatovicstól Nedveden és Sukeren át Cechig extraklasszisok. Mindez nem a keleti futball életképességének bizonyítéka?

Csak látszólag. A cseheknél a nemzeti válogatottnak a magyaréhoz hasonló összeomlása nem következett be, s a balkáni futball politikai és gazdasági háttere is eltérő. A román, a szerb és a horvát labdarúgás legjobbjai a nyugati élcsapatokban úgy kaptak helyet, hogy közben jelentős pénzek kerültek viszsza a hazai futballba. A balkáni labdarúgás sok tekintetben még mindig a régi állami támogatás és politikai klientúraérdekek hatása alatt áll. A labdarúgás a Balkánon még ma is a nemzeti lét egyfajta alapvető önbizonyítási területe. Ám napjainkban már ott is a neoliberális felszámolás egyértelmű jelei mutatkoznak.

Nemzeti megoldás ma már nem létezik

No de azt mégsem állíthatja, hogy az orosz futball is eljelentéktelenedett?! A Zenit UEFA-kupasikerét, pazar játékát mivel magyarázza?

Oroszország az egyetlen kivétel régiónkban. A jelcini hanyatlás megfékezésével Putyin elnök a futballt is növekedési pályára állította az olaj- és gázüzlet bázisán. A magántőke erőteljesen megindult a multinacionális futballbiznisz irányába. Hogy mindez a pénzmosás vagy a legális üzleti nyereség érdekében történik, valójában nem releváns. Nem az orosz nemzeti futball állt helyre, hanem néhány orosz klub is csatlakozott az új, nemzetközi futball-szórakoztatóipar transznacionális cégei közé.

Ön szerint bele kell nyugodnunk abba, hogy végérvényesen a futball perifériájára szorultunk, kizsákmányolnak bennünket, valahogy úgy, ahogy az adidas és Nike labdákat tízcentes órabérért varró pakisztáni gyermekmunkásokat?

Be kell látnunk: nemzeti megoldás nem létezik. A saját piac védelme, egy új protekcionizmus az EU keretein belül nem létezik, amint azt Sepp Blatter FIFA-elnök némiképp populista kísérletének bukása is jelzi. Magyar válogatott, piacképes klubunk már régóta nincs, az az abszurd helyzet állt elő, hogy magyar csapatnak – nemzetközi összefüggésben – már nem lehet szurkolni, legfeljebb egyes játékosoknak – Gerának a West Bromwichban, Dzsudzsáknak az Eindhovenben. Egy csapatsport művelői – jobb híján – egyéni sportolókká lényegülnek át… De ami még ennél is abszurdabb: a magyar drukker egyegy külföldi szupercsapattal azonosul szerethető hazai együttes hiányában, a Manchester United, a Barcelona vagy a Juventus sikeréről többes szám első személyben beszél: „győztünk”, „megnyertük a bajnokságot”. Az utánpótlás nevelése már szintén a világpiacra történik, ott érdemes eladni az árut – a labdarúgót –, de nekünk már ez sem üzlet, mert a latin-amerikai és afrikai játékosok tömegei óriási konkurenciát jelentenek. Nekünk meg kell elégednünk azzal, hogy – szerény keretek között – fennmaradjon az elkerülhetetlenül amatőrré váló magyar futball. Az amatörizmus megmentése lehetne állami feladat, miközben a futballkluboknak társadalmi szervezetekké kellene válniuk a szurkolók és a sportolni vágyó fiatalok közreműködésével. Ez az önszerveződő futball is meg tudna fizetni néhány olyan játékost, akinek a kedvéért a szurkolók kijárnának a mecscsekre.

Szupercsapatokra lenne szükség

Ennyi?!

Nem. Az amatőr futball fölött létezhetne a multinacionális cégek érdeklődését bizonyára felkeltő közép-európai profi liga. Regionális szupercsapatokra lenne szükség, az egyetlen út a fúzió. Budapest két-három megaklubot tudna eltartani, országszerte nyolc-tíz regionális központnak lenne nagyobb stadionja. A tőke globális jellege a kis nemzetek labdarúgásától globális válaszokat kíván meg. A tőkekoncentráció olyan méreteket öltött, amely kisnemzeti keretek között már értelmezhetetlen. Zidane-t az Arsenal néhány éve negyvenmillió fontért akarta megvenni; ennyi pénzből építették fel nálunk a Nemzeti Színházat. Azaz térségünkben a nemzeti labdarúgás csakis regionális, keleteurópai integráció részeként élhet tovább. Mindez persze nem az én vágyálmom, de ez a rendszeren belüli legpozitívabb realitás. Ennél csak rosszabb dolgok történhetnek…