Otthon marad a fiatal klasszis

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2008.05.21. 01:48
Címkék

Otto Rehhagel, az Európa bajnok görög válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 24 játékost, akikkel péntek délelőtt Athénból Budapestre repül. A két tucat labdarúgó közül a szombat este 19 órakor a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő felkészülési mérkőzés után nevezi meg azt az egyet, akit nem visz magával a júniusi osztrák–svájci közös rendezésű kontinenstornára.

A tapasztalt futballistákra építő német szakvezető ezúttal is hű maradt elveihez, így sem Budapesten, sem az Eb-n nem jut szóhoz a görög futball egyik legnagyobb ígérete, Szotirisz Ninisz. A Panathinaikosz 18 éves támadója – aki ebben az idényben mindössze négyszer lépett pályára a bajnokságban – hétfőtől egyszeres válogatottnak mondhatja magát: a Ciprus ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés első találatát jegyző csatárban minden idők legfiatalabb görög válogatott gólszerzőjét tisztelhetjük.

„Jó teszt volt a patraszi öszszecsapás, számos, a válogatottban eddig ritkán szóhoz jutó játékos kapott bizonyítási lehetőséget, s a többségük élt is az eséllyel, ami a jövőre nézve örvendetes tény – mondta a görög–görög „belharc” lefújását követően Otto Rehhagel. – Most ugyanakkor csakis az előttünk álló Európa-bajnokságra szabad koncentrálnunk. Nem vagyok jós, nem tudom megmondani, meddig jutunk, az viszont evidens, hogy a svédek elleni első meccs kiemelkedően fontos lesz.”

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
20 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
1 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
2 órája

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik