Mi a hivatalos indok, miért köszönt el a Pápától? Mi a hivatalos indok, miért köszönt el a Pápától?
Közös megegyezéssel bontottunk szerződést, de végül is én döntöttem a távozás mellett – mondta Horváth Ferenc. – Maradjunk annyiban, nem értettem teljesen egyet a klubra mostanában jellemző szellemiséggel, úgy is mondhatnám, ami az öltözőben zajlott, az nem az én világom.
Meglehetősen misztikusan fogalmaz.
Nem akarok ebbe belemenni. Barátsággal jöttem el Pápáról, de nekem elég volt az a néhány hónap, amelyet ott töltöttem.
Feladta? Sem önnek, sem a csapatának nem ment igazán, így hiába volt tökéletes a háttér, hiába hozott össze a tulajdonos, Bíró Péter erős játékoskeretet, a feljutás újra elúszott.
Nem emlékszem arra, hogy bármit feladtam volna, úgyhogy nem ezért jöttem el. Ami pedig a csapatot illeti: azt kell mondanom, a futballban nem mindig a legjobb, legerősebb együttes hódítja el a bajnoki címet.
Akkor most befejezte a pályafutását? Tekinthetjük ezt afféle búcsúinterjúnak?
Harmincöt évesen nem lehetnek illúzióim. Magyarországra amúgy is jellemző, hogy harminc fölött öregnek tartanak már mindenkit. Lehet, hogy befejeztem, lehet, hogy Pápán játszottam utoljára bajnoki meccset, bár érzek még magamban annyi erőt, hogy akár az NB I-ben is lehúzzak még egy-két szezont. Ha esetleg ajánlatot kapnék itthonról, még meggondolnám. Ha már senkinek sem kellek játékosként, akkor boldogan kezdenék el edzősködni. Hamarosan a kezemben lesz az A-licences bizonyítvány, így már NB II-es csapatot is dirigálhatok.
Akkor játsszunk el a gondolattal: ha mondjuk Tuzséron, Baktalórántházán vagy Tökölön kitalálják a vezetők, hogy szimpatikus ez a Horváth Feri, profi gondolkodású volt mindig is, próbáljuk ki, mit tudhat. Lelkesedéssel teli új edzőként belevágna?
Bele én! Boldogan dolgoznék már most is valamelyik másodosztályú klubnál. Ne felejtse el, hogy pályafutásom során nyolc évet külföldön, különböző országokban töltöttem, számtalan szakemberrel dolgozhattam, így rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Arról nem is beszélve, hogy évek óta tudatosan készülök az edzői pályára. Van egy füzetem, amelyben – némi túlzással – benne van a titok.
Pontosan mire is gondol?
Még a belga Gent játékosaként kezdtem el ezt a bizonyos füzetet írni. Hazamentem egy tréningről, és azt mondtam magamban, ez annyira remek edzésanyag volt, hogy meg kell örökítenem. Így kezdődött. Azóta a hosszúhosszú évek alatt rendszeresen papírra vetettem a tapasztalataimat és mindazt, amit fontosnak, felhasználhatónak tartottam a gyakorlásaim során. De van ebben a füzetben még valami más is: különböző szabadrúgás-variációk, amelyeket itthon alig-alig használnak. Talán Csertői Aurél az az edző, akinek a csapataitól rendszeresen elleshettem trükkös, cseles megoldásokat. Pedig ilyen szitációból könnyen gólt lehet szerezni.
A kilencvenes évek elején mutatkozott be a magyar első osztályban, azóta tizenhét év telt el. Játékosként részese lehetett a sportág talán legborzasztóbb időszakának: mit gondol, miért süllyedt évről évre labdarúgásunk színvonala?
Azért azt se felejtse el, hogy tagja lehettem a Bicskei Bertalan által irányított válogatottnak, amelyik másfél évig veretlen tudott maradni. De válaszolva a kérdésre: a bűn közös. Ebben benne van futballista, edző, klubvezető. Órákig mesélhetnék arról, hogy mi még annak idején salakpályán edzettünk, hogy én húszéves koromban jártam először konditeremben, holott már tizenévesen meg kellett volna erősíteniük engem az edzőknek, s ami talán a legfontosabb, már felnőtt, NB I-es játékosként kellett megtanulnom olyan feladatokat, amelyeket ma már talán a serdülőben tanítanak. Ezek mind-mind közrejátszottak abban, hogy most itt tartunk.
Mindent kihozott magából pályafutása során?
Nincs bennem hiányérzet, bejártam a világot, megismertem különböző országokat, kultúrákat, és olyan egzisztenciát teremtettem magamnak, amely biztos hátteret ad. Más kérdés, hogy én és a kortársaim már aligha lehettünk büszkék arra Magyarországon, hogy futballisták vagyunk…