Az elnyűhetetlen Deák Bárdos Mihály harmadik olimpiájára készül

A mérkőzés derekán az addig is igen aktív Deák Bárdos Mihály hatalmas cselsorozatba kezdett, három védőt is elfektetett – köztük Struhács György szakágvezetőt –, majd önzetlenül a jobb kapufa felé száguldó Lőrincz Tamáshoz passzolt, az Európa-bajnok azonban lemaradt a labdáról, így kimaradt a nagy helyzet.

Röpke tudósításunk a kötöttfogású birkózók pénteki tréningjén készült, majd amikor a nehézsúlyú Deák Bárdosnak megjegyeztük, ilyen teljesítmény után kedvenc csapata, a Diósgyőr is megkereshetné, csak nevetett. A csaknem két méter magas, civilben nagyjából 130 kilós birkózó hozzátette, amolyan Lionel Messi-s (az argentin szélső 169 centi és 67 kiló…) volt a szóló, csak éppen a társ nem érkezett.

Lőrincz persze egyből replikázott, mondván húszból a mostani volt az egyetlen eset, amikor Deák Bárdos egyáltalán passzolt, ezért nem számított a labdára. Az említett ceglédi versenyző 11 évvel fiatalabb társánál, aki az öttagú kötöttfogású kvótás különítmény legidősebb, legrutinosabb és legeredményesebb tagja.

„Takács Ferenc edző az egyetlen, aki akkor is tagja volt a válogatottnak, amikor én 1997-ben bekerültem a felnőtt keretbe – tudtuk meg a Vasas birkózójától. – A sikertelen atlantai olimpia után a fiatalokhoz nyúltak, akkor csatlakozott többek között Majoros István, Kaló Béla vagy éppen a mostani főtitkár, Simita Zsolt.”

A megújuló és formálódó magyar csapatban Deák Bárdos rögvest letette a névjegyét: már az 1997-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett, húszévesen, újoncként – csak a rettenthetetlen orosz medve, Alekszandr Karelin tudta legyőzni a fináléban. A ciklus végét aztán a Deák Bárdos mellett már második generációsként fellépő Bárdosi Sándor sydneyi ezüstérme zárta, akkor még 130 kilóban versenyző emberünk első olimpiáján 11. lett.

„Karelinnel kerültem egy csoportba, és miután kikaptam tőle, nem volt esélyem továbbjutni, de így is szép emlékeket őrzök, az első olimpiai részvétel maga volt a csoda” – emlékezett vissza.

A következő négy évben a Deák Bárdos, Bárdosi, Majoros, Berzicza Tamás tengely volt a meghatározó. Cikkünk főszereplője a két olimpia közötti három év mindegyikében egy-egy vb-ezüstöt tett a közösbe, hogy aztán az újabb ötkarikás megméretés ismét sikertelenül záruljon.

„Egyértelmű éremesélyesként utaztam Athénba, a görcsös akarás miatt azonban leblokkoltam, és kikaptam. Vigaszág nem volt, így véget is ért számomra a verseny” – idézte fel a balul sikerült viadalt.

Deák Bárdos Athént követően is új társakat kapott: a Héraklész programból, illetve a Mr. Tus birkózóiskolából kinövő tehetségek érkeztek Bácsi Péter, Fodor Zoltán, Lőrincz Tamás, Módos Péter személyében, akiknek – immár csapatkapitányként – példát kell(ett) mutatnia – már csak ezért sem lehetett leállni a kudarc(ok) után.

A nehézfiú négy vb-ezüsttel és két sikertelen olimpiával a háta mögött sem adta fel, néhány hónapos lelki válság után ugyanolyan elánnal vetette bele magát a munkába, mint korábban. Az új motiváció a 2005-ös budapesti világbajnokság volt, ahol, mint ismert, begyűjtötte ötödik vb-ezüstjét is, ám mint mondja, ezek kevésbé fájnak, mint az olimpiai szereplés.

„Az első döntőmnél már az is siker volt, hogy odáig jutottam. A második esetében csoda volt, hogy egyáltalán részt vehettem a vb-n, mivel egy hónappal a rajt előtt még kérdéses volt az indulásom. A harmadik, nos, azt megnyerhettem volna, de hibáztam, ellenfelem pedig kihasználta ezt. A negyediknél köztudott, hogy az orosz Haszan Barojev elleni meccset elcsalták, ami kevéssé vigasztalt, hiszen az aranyat ekkor sem az én nyakamba akasztották. Míg Budapesten egyértelműen jobb volt a kubai Mijail López. Úgy fogom fel, hogy nem elvesztettem öt vb-döntőt, hanem nyertem öt vb-ezüstöt” – foglalta össze az öt finálét.

Deák Bárdos kitartása valóban példaértékű. A bő egy évtized során számtalan nehézségen lépett túl, többek között azon is, hogy 2002-től a nehézsúly felső határa 130 helyett 120 kiló lett. A birkózónak kegyetlen karácsonya volt, töltött káposzta és bejgli helyett müzli, illetve kefir került az ünnepi asztalra – erről még most sem beszél szívesen.

Arról annál inkább, hogy rutinosan, nyugodtan és optimistán készül a pekingi olimpiára. Úgy van vele, világversenyeken szerzett kilenc érmet, három olimpiára kvalifikálta magát, akármi lesz augusztusban, az már csak hab a tortán. A kollekcióból hiányzó olimpiai éremhez azonban csúcsformára lesz szüksége, mivel elmondása szerint öt-hat ember is van a mezőnyben, akiket csak a legjobb állapotban lehet legyőzni.

Görcsölni azonban semmiképpen sem akar, hiszen a siker titka az is, hogy megtalálja, megtalálta az egyensúlyt a munka és a pihenés között. „Nyerni akarok, de nem csak az olimpia járt az agyamban. Amikor pihenő van, akkor pihenek, és amikor edzés van, akkor foglalkozom az olimpiával” – mondta ezzel kapcsolatban.

A mostani tíznapos szünetben például idegenvezető barátnőjét látogatta meg Barcelonában, aminek köszönhetően feltöltődve vetette bele magát az utolsó két hónapos időszakba. Ha pedig minden jól alakulna, akár még a hőn áhított érem is összejöhetne – a pontszerzés azonban mindenképp –, és jöhetne ismét a futball, például a kezdőrúgás egy Diósgyőr-meccsen.

„Miskolcon és a Fáy utcában is végeztem már el a kezdőrúgást, de azért nagyon szívesen kiegyeznék azzal, ha olimpiai éremmel a nyakamban tehetném meg ezt a Diósgyőr–Vasas vagy a Vasas– Diósgyőr meccsen.”