Lélekerősítő

Csóválta a fejét. Úgy tűnt, legszívesebben fogná a cókmókját, és azonnal hazarepülne. Pedig még hátravolt a finálé. A 400 vegyes fináléja. Cseh László megtört. „Nem megy… Nem megy,

nem tudom, mi van velem. Igyekszem, de nem az igazi…”

Szívszorító, számomra felejthetetlen pillanatok voltak. Az elődöntő után álltunk az egyik legnagyobb teniszszentély, a Rod Laver Arena ideiglenes interjúszobájában, a külföldi kollégák rohangáltak jobbra-balra, a cseppet sem lihegő szupersztárt akarták megszólítani, miközben a mi sztárunk meggyötörten, fáradtan, kifacsartan nézett szembe az őt faggató magyar újságírókkal. Lehetősége lett volna szó nélkül eltűnni az öltöző mélyén, de nem, készségesen, bevallom, már-már kellemetlenül őszintén fogalmazott. Akkor és ott, a melbourne-i világbajnokság úszóversenyei utolsó napjának délelőttjén csendben ültünk a sajtóközpont számítógépei elé. A körülöttünk izgő-mozgó, módfelett lelkes, máskor oly vicces japán kollégák sem csaltak mosolyt az arcunkra.

Együtt szomorkodtunk. Cseh László miatt.

Akinek azt megelőzően bronzérmet akasztottak a nyakába a 200 méter vegyes döntője után.

„Nem megy… Nem tudom, mi van velem” – csak ez csengett a fülemben. Egyszer, kétszer, tízszer, százszor. A beharangozókat néztem a neten, a világcsúcsot, a győzelmet, a világraszóló győzelmet felvezető írásokat. Pedig még volt remény. „Megyek, kipihenem magamat” – így búcsúzott ugyanis úszósportunk zászlóvivője.

Lassan telt el az idő…

Este szokás szerint megtelt az aréna. Kezünket tördelve ültünk a lelátón, míg eljött a mi finálénk kezdete. Megcsinálja? Képes lesz rá?

A körberajongott szupersztár rögtön az élre állt, de az első ötven pillangón Laci is az akkor aktuális világrekordon belül repesztett.

Tényleg kipihente magát?

Pipiskedve álltunk.

Visszaesett, nagyon visszaesett. Leültünk.

Ötödik lett. 4:14.76, máskor álmából felkeltve úszik ennyit.

Most nem volt álmos.

„Csak” hitetlen.

Az ellenfelei vették el a hitét.

A célba érkezését követően három perccel az ismerős helyen találkozunk. Kérdezni sem kellett, csak mondta, mondta és mondta. Oly emberi volt.

Tizenöt hónap telt el azóta. Interjúk tömkelegét, portrékat, cikkeket olvashattak ezen időszak alatt is Cseh Lászlóval, aki továbbra is roppant készségesen állja a média rohamát.

Valami viszont érezhetően megváltozott. Már nem kizárólag az úszás az élete. Félreértés ne essék, az edzésmunka fikarcnyival sem lett kevesebb – sőt! Az ambíciók is változatlanok. A vágy, az akarat, a küzdőszellem is ugyanolyan hatásfokú, mint korábban, máskülönben képtelenség lenne a sok-sok kilométer mindennapos teljesítése.

Hogy mégis hol a különbség? Például a szabad percek eltöltésében. Korábban mindent, tényleg mindent a sport határozott meg. Hajnalban. Reggel. Délben. Délután. Este.

Tán még éjszaka is…

Manapság az élet minden területén nyitottabb. Amikor kell, kikapcsolja az agyát. Haverok, barátnő, lazítás. Jól, sokkal jobban ismeri magát. Tudja, mire van szüksége. Az uszodán kívül.

És belül.

Szól, ha úgy érzi, váltani kell. A teste, a szervezete jelez, hát ő is jelez. Esze ágában sincs szembeszállni a mesterrel, „Gyuri bá”-val, annál sokkal, de sokkal jobban tiszteli. Szereti. De a korábbi tapasztalatok, mondjuk a melbourne-i történések arra ösztökélik, ne tartsa magában, amit gondol. „Nem tagadom, eléggé elfáradtam ebben a három hétben – mondta lapunkban két hete a balatonfűzfői edzőtábort követően. – Az egyik legnagyobb gondom azt volt, hogy sohasem tudtam magam kipihenni. Öregszem, már nem regenerálódom olyan hamar egy-egy húzósabb edzés után.”

Cseh László huszonkét éves. Még csak huszonkettő.

És már huszonkettő.

Előtte a jövő, mögötte a múltja. A fényes múltja. Rengeteg tapasztalattal. Turi György félve mondta, hogy „Lacika nem azt az edzésmunkát végezte el, amit megálmodtam.” Félti őt. Szereti. 4:07.96. Az új Európa-csúcs. A csúcs, amely az úszót és mesterét is meglepte, a csúcs, amely lapunk szerint 2008. június havának legjobb sportolójává emelte Cseh Lászlót.

Az, hogy a tengerentúlon a klasszisok egymással versenyezve adják át szép sorban a világrekordokat, s így már 400 vegyesen is 4:05.25 az irányadó, már nem demoralizálja a mi sztárunkat. Ez az új csúcs? Konstatálva.

Lélekben is felnőtt.

Bízzunk benne! Benne, a világ egyik legnagyszerűbb sportjának legjobb európai versenyzőjében. Meglátják, meghálálja, és egyszer igenis minden nagymenőt legyőz.

Őt is…

Talán Pekingben, talán Rómában, talán Londonban.

Valahol.

Hol van már a melbourne-i bizonytalanság!

Augusztus sportolója is ő lehet…