Hosszabb és viszontagságosabb az éremig vezető út, mint bármikor

Amikor 1996-ban a magyar női válogatott tizenhat év után viszszakapaszkodott az olimpiai résztvevők közé, még csupán hét vetélytárs várt rá Atlantában, közöttük vívta ki a bronzérmet.

Sydneyben már tíz válogatott szerepelt, Magyarország pedig ezüstérmet szerzett. A létszám megmaradt Athénra is. Ahhoz, hogy a 2004-es játékokon ott legyen Mocsai Lajos együttese, a horvátországi világbajnokság legjobb öt csapata között kellett végeznie, ez többek között olyan nemzeteknek is túl nagy feladat volt, mint az orosz, a norvég, a német és a román. Ezzel fel is soroltuk a tavalyi franciaországi világbajnokság négy legjobbját, azokat a gárdákat, amelyek Pekingben a magyarok legnagyobb ellenfelei lesznek.

A női olimpiai mezőnyt 2008-ra „férfiméretre”, tizenkettesre bővítették, a Németh András vezette válogatott 2007-es vb-8. helye az olimpiai selejtezőhöz volt elég. Romániában pedig Lengyelország fölényes legyőzésével félig meg is váltotta repülőjegyét Hajdu János csapata Pekingbe, de arra azért figyelnie kellett, hogy a házigazdával szoros meccset játsszon. Sikerült, a záró fordulóban pedig papírforma szerint megverte Japánt.

Kínában viszont a papírforma fogalmát a szemétkosárba dobhatjuk, talán csak a gyanús körülmények között kijutó Kazahsztán lóg ki valamelyest – lefelé – a társaságból. Az erőviszonyok kelettől nyugatig olyannyira kiegyenlítődtek, hogy sem a házigazdáktól, sem a vb-7. angolaiaktól vagy az impozáns külsejű braziloktól nem világszenzáció, ha megverik Európa legjobbjait vagy éppen az athéni döntős Dél-Koreát.

„Az anyaggyűjtés fázisában vagyunk, a távoli kontinensek csapatait is elemeznünk kell DVD-n vagy videón – mondja Hajdu János szövetségi kapitány, akinek persze övéivel lesz a legtöbb dolga. – A védekezésünk hatékonyságán, a védelem és a kapus közötti együttműködésen kell a leginkább javítanunk; Görbicz Anita az irányítók, Tóth Tímea pedig a balátlövők között a világ legjobbjai közé tartozik. Vannak azért hiányposztjaink, amit csapatmunkával és jó szellemű hozzáállással kell pótolnunk.”

Radulovics Bojana visszavonulásával és Kulcsár Anita halálával Athén óta világklasszisokat veszítettünk el, ők nem csak jobbátlövőként, illetve beállósként számítottak a földkerekség legkiemelkedőbb játékosának – 2000-ben és 2003-ban Radulovicsot, 2004-ben pedig Kulcsárt választották a nemzetközi szövetségnél a világ legjobb kézilabdázójának.

„Meg kell várnunk, hogy a balkezes Mehlmann Ibolya teljesen felépül-e, hiszen a tavasszal a dán bajnokságban nem játszott – folytatta a kapitány. – Akárcsak a selejtezőn, a felkészülés során is jobbkezes játékost tudok bevetni jobbátlövőként, Hornyák Ágnest, Ferling Bernadettet, Tomori Zsuzsát és Görbicz Anitát. A bővebb keretbe Herr Anitát is meghívtam, balkezesként főleg az edzésmunkában segít, de nem zárom ki az utazó keretbe kerülését sem. Azért főleg olyan kézilabdázókat viszek Pekingbe, akik a támadáshoz és a védekezéshez is értenek, nem lenne szerencsés csak előbbiben használható játékost beválogatni.”

A beállósok között még nagyobb űr keletkezett az olimpiai ciklus elején, az utóbbi időszak világversenyein viszont egy klasszisjelölt kezdte bontogatni szárnyait.

„Kellemesen csalódtam Szamoránsky Piroskában, Borbás Ritára és Mayer Szabinára is számíthatok, nagy termetű beállósunk viszont, szemben a többiekkel, továbbra sincs” – folytatta Hajdu János, aki a bukaresti selejtezőtorna előtt Tatán a győri Simona Spiridon segítségével a magas játékos elleni védekezést is gyakoroltatta.

Az olimpiai favoritok közül az oroszok is csak jobbal céloznak távolról, de a magyar szövetség szakmai elemzői szerint óriási fizikai erejüknek így is nehéz ellenállni. A testparaméterek alapján tudatosan kiválasztott hölgyekkel védték meg Franciaországban világbajnoki címüket, további erényük, hogy a hetvenes évek mintájára – egy klub, egy válogatott – épül fel a csapat gerince (Jevgenyij Trefilov szövetségi kapitány egyesületéből, a BL-győztes Zvenyigorodból).

Míg Oroszországot a történelmi hagyományoknak megfelelő diktatórikus módszerekkel irányítja a rettegett Trefilov, Norvégiát az északi (kézilabda-)kultúrát jellemző demokratikus légkör jellemzi. A tizennégy éve kapitánykodó Marit Breivik nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos számára játékosai értékelése, véleménye, egyéni céljaik öszszhangba hozása. Kérdőíveket töltögetnek, kulcsszavakat írnak ki maguknak a falra, de az is fontos, hogy a kézilabda mellett máshoz is értsenek.

Az egyetemi vizsgáikat edzőtáborozás és világversenyek alatt interneten vagy telefonon is letehetik, a szellemi tevékenység és a sokoldalúságra való törekvés pedig nem fokozza, hanem oldja a bennük lévő stresszt. Az igazsághoz tartozik, hogy – szakembereink megfigyelése szerint – példátlan anyagi háttér áll mögöttük, tizennégy kézilabdázóra tizenkét tagú technikai személyzet jut terapeutákkal, pszichológusokkal, elemző különítménnyel. A vb-bronzérmes németek elleni harc világhírű átlövőpárosuk, Nadine Krause és Grit Jurack miatt igen kemény kihívás. A vb-4. románok pedig a volt szocialista blokk tradícióit követik: a keménykezű szövetségi kapitány, Gheorghe Tadici főleg egykori klubjátékosait, a Valcea kézilabdázóit játszatja. A vb-5. franciák és az Eb-6. svédek teszik még veszélyesebbé a pekingi mezőnyt.

A vetélytársak tehát sokan vannak és erősek, de a magyar válogatott is az. Hosszú, látványos és meredek út vezet az éremig.