Nagy győzelmek őrölték fel válogatottunk erejét, mielőtt elbukott volna

Legjobbjainknak a legutóbbi vb és Eb rettenetes sorsolásával magasra volt állítva a mérce. A magyar válogatott ahhoz a magasugróhoz hasonlítható, aki 238-at tud, de az olimpia selejtezőhöz 240 centit kellene átugrania. Az első két kísérleténél a kívánt magasságig repül, rajongóit a mennyországba emeli, aztán a sarkával mégis leveri a lécet. Harmadik lehetőséget nem kap.

Hogy mi volt a mieink Achilles-sarka? Hamarosan rátérünk, de előbb elevenítsük fel a magyarok hősies küzdelmét, amellyel a riporterből és az újságíróból is nagy szurkolót faragtak. A világbajnokság kieli csoportmeccsein a lelátó hazai légkört teremtett Dániának és Norvégiának, a nézők mégis magyar diadalt láttak. A helyszínről közvetítő Méhes Gábor mindannyiunk nevében megköszönte az élményt Skaliczki László szövetségi kapitánynak, lelkesen kimondva: „Egy egész ország szurkol nektek”.

Becsületből Angolát is legyűrtük, a középdöntőben a csehek ellen 7–0-ra vezettünk, amikor egy futballszakíró kolléga, Somogyi Zsolt felhívott, hogy megossza velem a véleményét: „ez a válogatott annyira, de anynyira szerethető…” Titka nem a sikerben keresendő, hanem abban az emberi légkörben, amely körülveszi a csapatot, és az egyéniségek varázsában, amely egyaránt ötvözi Császár Gábor szelíd játékintelligenciáját és Puljezevics Nenad vad győzni akarását, Nagy László őserejét, illetve az Iváncsik testvérek technikáját.

A vb-n ott tartottunk, hogy az olimpiai bajnok horvát, a világbajnok spanyol és az athéni bronzérmes orosz válogatott ellen elég lett volna összesen egy pontot elérni a negyeddöntőért, a záró körben már ott volt a kezünkben, de egy, a bal szélről kapott gól mindent befeketített.

A norvégiai Eb-n a spanyol, német, fehérorosz csoportból kerültünk az első helyen tovább, a közédöntőben Svédország néhány másodperccel a vége előtt a jobb szélről egyenlített ellenünk. Az elődöntő kapuja még így is nyitva állt, másnap csak Izlandot kellett volna felülmúlni, azt a gárdát, amelyet szinte bárhol bármikor megverünk, és amely addigra rég kiesett. De mintha másnaposak lettünk volna, ólomlábakon jártunk – sorsunk pedig a teljes testilelki összeomlással bevégeztetett.

„Mindkét sorozat elején fontos volt, hogy győzelmet is vigyünk tovább magunkkal a csoportból, a torna ötödik meccsétől kezdve viszont sem Németországban, sem Norvégiában nem tudtuk az akaraterőt és a tudást kihozni magunkból – mondja Skaliczki László. – Ahhoz, hogy mentálisan is a világ legjobbjai közé tartozzunk, speciális állóképességre, speciális tűrőképességre van szükség, amit csak folyamatos teher alatti munkával és versenyeztetéssel lehet elérni. A kontinensbajnokságon most is taposómalomban őröltünk és őrlődtünk, így látványosan kipukkadtunk az Izland elleni második félidőre.”

A vb-8. izlandiak a lengyelországi selejtezőn folytathatják, de Bundesliga-klasszisaik bevetésével a házigazdák és a svédek is esélyesebbnek tűnnek. A kvalifikáció halálcsoportjában a spanyolokat és a norvégokat a franciák látják vendégül, ők az olimpián is győzhetnek. Ha a 2007-es vb-t rendező Németország nem kap akkora hátszelet, alighanem Franciaország nyerte volna meg az aranyérmet, és már ott lenne Pekingben.

Nekünk közben távolabbra kell terveznünk.

„Az elit önmagát zülleszti, ha nincs rivalizálás a válogatottba kerülésért, ehhez viszont tizennyolc-húsz tagú erős keret kellene – véli a kapitány. – A nyolcvan-nyolcvanegyes generáció (Katzirz Dávid, Nagy László, Laluska Balázs, Ilyés Ferenc, Iváncsik Gergő – A. A.) lehet a jövő válogatottjának egyik magja, a másik a nyolcvannégy-nyolcvanhatosok (Császár Gábor, Mikler Roland, Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs, Gulyás Péter, Putics Barna, Sutka Norbert, vagyis a 2005-ös junior-vb bronzérmesei – A. A.)."

"Fontos lenne viszont, hogy a magyar kézilabdázók olyan klubokban szerepeljenek, amelyek játékban tartják őket, és amelyekben hozzászoknak a sorozatterheléshez, illetve versenyrutint szereznek. Munka, menedzselés és szerencse kell. Azt szoktam mondani, készen kell állni a szerencse befogadására, rá kell készülni, egy kipattanó labda megszerzésére.”

A hosszú távú jövőnk pengeélen táncol – állítják egybehangzóan az utánpótlás-szakemberek. Nincs akkora merítési lehetőségünk egyik korosztályban sem, hogy pótolni lehessen valakit, ha megsérül, a felnőtteknél pedig a honosítás kora lejárt. Tüneti kezelésként bevált, de nemcsak a betegség kialakulását, hanem a gyógyulást is késlelteti.

Pedig legnépszerűbb csapatjátékunkban a válogatottért nemcsak egy ország, hanem az egész nemzet szurkol. Már a juniorok szereplését is kitüntetett figyelem kíséri. Amikor ifjabb Kiss Szilárd együttese kvalifikálta magát a július végi, romániai Eb-re, csak Sepsiszentgyörgyről három busznyi székely jelentkezett: ott lesz vele a csarnokban. Mindannyiunk vágya, hogy a férfikézilabdázást újra nagy Magyarország fémjelezze.