Érmet termett a felázott talaj

„Az első olyan világversenye volt ez a csapatunknak, amelyen az idősebb magyar versenyzők nem álltak a rutintalanabbak mellett. Így ők most nem mondhatták azt, hogy a többiek majd öszszehozzák a csapatversenyt, én csak besegítek egy kicsit – mondta Moszkvából Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, aki kérésünkre a futás befejeztével elemezte a napot. – A lövészetben néhány körrel tudnak többet ennél a mieink, a vívásban óriási körbeverés alakult ki, senki sem tudott meglógni a mezőnytől. Marosi Ádám és Kasza Róbert is óriásit úszott, az első és a harmadik helyen csaptak célba. A lovasversenyt térdig érő latyakban tartották meg, miután este, éjszaka meg reggel is szakadt az eső, ezért sokkal többet hibáztak a versenyzők, mint a nőknél. A futásban két világklasszis, a német Walther és a litván Krungolcas is üldözte Robit, de nem tudták megfogni, nagyon megérdemelte az érmet.”

Nekünk sikerült utolérnünk az újdonsült Eb-bronzérmest, ehhez két dolog kellett: hogy leüljön a doppingvizsgálatra várva, meg a telefon.

„Egész évben pechem volt, nagyon-nagyon szerettem volna, hogy végre jól sikerüljön egy verseny – mondta Kasza Róbert, aki élete első felnőtt Európabajnokságát így elevenítette fel:– A lövészetet jól kezdtem, aztán megszólalt mögöttem valakinek a mobiltelefonja, meg is látszott az eredményemen a következő lövéseknél. A vívásban megnyertem a selejtezőt, aztán csak nyolcszáznyolcvan pontot értem el a döntőben, azt hittem, ez kevés lesz. De jól úsztam, majd nagyon jó lovat kaptam, feküdt nekem, így futás előtt feljöttem az ötödikről a harmadik helyre.”

Meg is tartotta, bár igen nagy volt körülötte a forgalom.

„Egész évben nem tudtam kifutni magam, úgy látszik, az Európa-bajnokságra tartogatta a szervezetem az energiát – folytatta legújabb öttusás talentumunk. – Ekkor már nem foglalkoztam azzal, hogy hányadik leszek, tudtam, hogy futni kell, nincs mese. Az előlem rajtoló lengyel Horbacz és fehérorosz Meliakh velem azonos képességű ebben a számban, nem vagyunk nagy futók, azt vártam, hogy az első ötszáz méteren elkapnak a többiek. Futottam, csak futottam, az olimpiai bajnok Mojszejev és a világbajnok Frolov megelőzött, de én is az előttem lévőket. Kétezer-ötszáz méternél éreztem, hogy érmes lehetek, kétszázötven méterrel a vége előtt pedig azt is tudtam, hogy ezt nem vehetik el tőlem. Onnan már bevitt a szívem.”

Vitte a szívük a többieket is a csapatért. Tibolya Péter a második legjobb idővel ért célba, Marosi Ádám a tizennegyedikkel – ő Kaszáéval azonos idő alatt teljesítette a távot. Hármuk közül csak Tibolya számít e számban a legjobbak közé, vagyis mindenki a maximumot hozta ki magából, így egymást húzták fel a dobogó második fokára.

Eredmények a 18. oldalon