Megszületett a századik

Élete utolsó olimpiáján a kétszeres csapatbajnok Balczó András, az öttusasport legnagyobb alakja huszonnyolc másodperces hátrányból indult az utolsó számban a szovjet Borisz Onyiscsenkóhoz képest. De a verseny óta tudjuk és hisszük, lehetetlen nem létezik. Balczó az összetettbeli 82 pontos hátrányát lefaragva 77 pontos előnnyel olimpiai bajnok lett egyéniben, küzdeni tudásával mindenkit magasabb szintre emelve, aki látta e futást.

„Alapvető tévedés, hogy én szeretek futni, hogy számomra öröm a futás – mondja a bajnok Dávid Sándor róla írt könyvében. – A futás az nem öröm, hanem gyötrelem, és én egy nehéz, sok emelkedővel tarkított pályán minden emelkedőn meghalok egyszer. A testsúlyomhoz képest gyengék a lábaim és hosszúak, amíg én fölkínlódom magam az emelkedőre, az kínszenvedés. Utána nem győzöm összeszedni magamat, gazdaságosan beosztani minden apró kis lendületet, hogy egyáltalán tovább tudjak futni.”

A legyőzött Onyiscsenko pályafutása akkor még nem ért véget, sőt ezután tett szert maradandó hírnévre – nemcsak a sportvilágban. Az 1976-os olimpián szovjet fejlesztésű és belső használatú találatjelző géppel jelentkezett, arra az esetre, ha nem esne találat. A párbajtőrébe ültetett gombot akkor nyomta meg, amikor akarta, a britek óvására bukott meg a fegyver ellenőrzésekor. A nevét évtizedek óta őrzi a magyar „folklór”. A szocialista rendszer utáni első szabadon választott országgyűlésben a KISZ KB egykori első titkára, Hámori Csaba parlamenti szavazásnál nyomkodta padtársa szavazógombját, amit a Parabola című szatirikus műsorban Árkus József így kommentált:

„Íme, a mi kis Onyiscsenkónk”.

Az 1972-es müncheni olimpia nem volt ilyen vidám, se nekünk, sem a világnak. Az aranyérmek bűvöletében, olyan országként, ahol mindig csak az első helyeket számoljuk, több mint kétszer annyi ezüstöt, és majdnem háromszor annyi bronzot nyertünk. Miközben nagy-nagy sportpályafutások koronáztattak meg Balczó András vagy Földi Imre győzelmekor, sok olyan magyar maradt arany nélkül, akinek az egész ország szurkolt, és mind emberként, mind sportolóként kiérdemelte volna. A tőrvívó Kamuti Jenő megint ezüstérmes lett, ugyanúgy, mint négy évvel korábban. A gerelyhajító Kulcsár Gergely, aki háromszor is vitte a magyar küldöttség zászlaját, és Rómából, Tokióból és Mexikóból is volt egy-egy érme – de egyik sem arany – a selejtezőben kiesett. Az 1964ben és 1968-ban is győztes magyar labdarúgó-válogatott Kű Lajossal, Kovács Józseffel, Váradi Bélával, Bálint Lászlóval a soraiban 1:0-s vezetésről 2:1-re elveszítette a döntőt Lengyelország ellen. Akkor álltak magyar labdarúgók legutóbb olimpiai dobogón.

A vízilabdacsapat – ugyanúgy, mint az öttusatrió – a Szovjetunió mögött a második helyen végzett, nem lett olimpiai bajnok többek között Görgényi István és Kásás Zoltán sem. Edzőként mindketten másokat segítettek olimpiai bajnoki címhez, így nyertek kárpótlást az élettől: Görgényi István Sydneyben az ausztrál női válogatottat vezette győzelemre, Kásás Zoltán pedig Kemény Dénes szövetségi kapitány mellett dolgozott az athéni magyar sikerért.

De a víz 1972-ben más honfitársainknak is ezüstösen csillogott. Pedig Gyarmati Andrea megjavította legjobbját a 100 méteres hátúszás döntőjében, de „csak” másodiknak csapott a célba. Világcsúccsal került a 100 méteres pillangóúszás fináléjába, ott tovább javított az idején – harmadik lett. Wichmann Tamás kenu egyes 1000 méteren nyert olimpiai ezüstöt, nála szebb érmet senki sem hozott haza akkor a sportágban. Sok ezüst és még több bronz, éremben gazdag, de sok szomorúságot hozó olimpia.

A szeptember hónap és a 11. nap 1972-ben lett tragikus párosítás. A korai őszi játékok tizenegyedik versenynapján, szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet öt tagja az olimpia faluban izraeli sportolókat és szakvezetőket ejtett túszul, kétszáz társuk szabadon engedését követelve. Az izraeli kormány nem engedett, a fegyveresek magukkal vitték foglyaikat a fürstenfeldi katonai repülőtérre. Tűzpárbaj alakult ki a reptéren, az öt palesztin mellett tizenegy izraeli lelte ott halálát. Így lett fekete ez a szeptember. Még ha Avery Brundage, a NOB elnöke be is jelentette ezután „A játékoknak folytatódni kell.”

Következik 1976, Montreal