Lottópénzből aranyözön: a brit küldöttség megdicsőült Pekingben

Vágólapra másolva!

2008.08.27. 15:23

Címkék

Nagy-Britannia Peking 2008

Mikor John Major javaslatára 1994-ben a nemzeti lottóból befolyt pénz jelentős részét a sport finanszírozására különítették el, az akkori miniszterelnök megteremtette a brit sport 2008-as sikereinek alapját. Ez finoman fogalmazva sem mutatkozott még meg Atlantában (az egy nyert aranyérem a brit sportélet mélypontját jelentette), de a program lassan beérett. Az infrastrukturális fejlesztések, a külföldi élvonalbeli edzők „elcsábítása”, és persze a rengeteg munka Pekingben kamatozott: a brit küldöttség 19 aranyérmével 1908 óta a legeredményesebb szereplését produkálta. Maguk a sportolók is tisztában vannak vele, a „lottó-program” mennyit segített nekik – szavaikon alighanem érdemes elgondolkodni…

Fotó: Reuters

A brit aranyérmesek a "Pride" repülőgép előtt: van mire büszkének lenniük

Fotó: Reuters

A brit aranyérmesek a "Pride" repülőgép előtt: van mire büszkének lenniük

SORSJEGY A SIKEREKÉRT

Csak egy példa a szerencsejátékból befolyó pénzek összegére: 2005 júliusa óta árulják a „Go for Gold” kaparós sorsjegyet. Az egyfontos sorsjegyekből befolyt összeg 28 százaléka megy a 2012-es londoni olimpia támogatására – csak ez várhatóan majd' másfélmilliárd dollár bevételt hoz.

Atlanta maga volt a tragikomédia a brit sportnak: mindössze egy aranyérem, sztárok sorának bukása, totális alulfinanszírozottság és abszolút reménytelenség. Röviden így foglalja össze a Times elemző cikkében az 1996-ban uralkodó állapotokat Nagy-Britannia olimpiai küldöttségében.

Néhány jellemző példa: Kelly Holmesnak turistaosztályon kellett sérülten hazautaznia, két műugró meg árulta a városban a Team GB emléktárgyait, hogy valahonnan pénzt szerezzen…

„Mi voltunk a vesztesek, az ágyútöltelékek, csak létszámnak voltunk ott. Nem voltak jó edzők, nem voltak korszerű edzésmódszerek. Olyan volt, mintha más világban élnénk” – idézte fel emlékeit a kilencvenes évekből a háromszoros pekingi aranyérmes pályakerékpáros, Chris Hoy.

FEJBEN IS OTT KELL LENNI

Lehet bármilyen modern az edzőközpont, bármilyen jó a felszerelés, fejben is ott kell lenni. A kenu egyes szlalomban olimpiai ezüstérmes David Florence története ezt jól mutatja.
„Óriási nyomás van rajtunk a verseny napján, és hozni kell magunkat. Nagy a pszichológiai teher. 2004-ben például elbuktam az athéni olimpiai részvételt, mert a sorsdöntő versenyen nem voltam ott fejben. 2005-ben kiemelt támogatást kaptam, és elkezdtem dolgozni egy sportpszichológussal, Hugh Mantle-vel. Megtanultam feldolgozni, ha a dolgok nem a szám íze szerint alakulnak. Addig is elég gyors voltam, de mióta Hugh-gal dolgozom, az eredményeim sokat javultak.”

A helyzet azóta drámaian megváltozott. A kerékpárosok ultramodern körülmények között készülhetnek, kitűnő (főleg Ausztráliából elcsábított) edzőkkel. Az anyagi hátteret a nemzeti lottóból elkülönített milliók adják, melyekből egyrészt (kisebb mértékben) maguk a sportolók részesülnek, másrészt a sport hátterét és infrastruktúráját fejlesztik.

„1999–2000-ben kezdtek megváltozni a dolgok. Végre jöttek jó edzők, megváltozott a hozzáállás is. Ma már ha mezt húzunk, a többiek félnek tőlünk” – mondta Foy.

A vitorlázó Ben Ainslie-nek is hasonlóak az emlékei.

„1996-ban semmi támogatást nem kaptunk. Eladtuk a házunkat, vagy jelzáloggal kellett megterhelni azt. A szüleim eladták a családi házat azért, hogy indulhassak az olimpián. A helyi tanács adott támogatást, de ez a töredéke volt a költségeknek” – mondta.

A vitorlázáshoz hasonlóan költséges, de szponzorok által kevéssé felkarolt sportágak képviselőinek komoly segítség volt a lottópénz: a versenyzők teljes mértékben a sportra koncentrálhattak.

„Atlanta idején sok csapattársam teljes munkaidőben dolgozott, hajnalban jöttek munka előtt tréningezni, aztán este munka után visszatértek. Elmentek az olimpiára, kiestek az előfutamokban, és még ez is jó eredménynek számított” – beszélt az akkori gondokról Tim Brabants, a kajak egyesek 1000 méteres távjának „uralkodója”.

„Akkoriban orvosira jártam és edzettem is. Az elsődleges dolog az iskola volt, illetve az, hogy munkát találjak; a kajakozás csak ezután jött. Nem volt más alternatívám, valamiből fenn kellett tartani magam. Aztán a lottópénz új lehetőségeket kínált. A pénzt új felszerelésekre költöttük, tudományos alapon javítottunk a versenyeszközeinken. És ez a biztos háttér pszichológiailag is nagy előny. Ötszázon két centin múlott, hogy bronzérmes lettem – lehet, hogy ez volt a különbség” – mondta Brabants.