Be kellett magolni a skót leckéjét

Egy ország lehet hálás egy embernek.

Tisztázzuk is gyorsan: az ország Portugália, az ember pedig Guilherme Pinto Basto. Nevezett fiatalembernek tulajdonítják ugyanis, hogy Portugáliában meghonosodott a futball. A hihető mese így szól: a felsőfokú tanulmányait Angliában folytató diák 1888-ban egy bőrlabdával a hóna alatt tért haza, és mivel számosan rácsodálkoztak az addig nemigen látott anyagra, íziben tető alá hozott egy bemutató mérkőzést. Aztán az össznépi sikeren felbuzdulva legközelebb már nemzetközi meccset szervezett: 1889 januárjában így mérte össze erejét egy portugál és egy angol csapat. Hogy a történet – Guilherme barátunk számára – hepienddel végződjék, a házigazdák 2:1-re nyertek. A gólszerzőkről, fájdalom, nem érkezett jelentés…

Az újabb nagy eredményre 77 esztendőt kellett várni: az Eusébio fémjelezte válogatott harmadikként zárta az 1966-os világbajnokságot. Hogy mennyit ér(t) az a bronz, arról csak annyit: vb-n sem azelőtt, sem azt követően nem szerepelt ilyen jól a válogatott. Igaz, sok alkalma nem is nyílott arra, hogy felülmúlja angliai produkcióját, hiszen mindössze négyszer harcolta ki a részvétel jogát. A 21. században viszont százszázalékos mérleggel dicsekedhet: Luís Figo és társai 2002-ben, majd 2006-ban is sikerrel vívták meg a selejtezőket – erős a gyanúnk, ezúttal sem lesz ez másként. Persze, ha Carlos Queiroz alakulata mellett Erwin Koemané lép tovább, semmi kifogásunk a triplázás ellen…

A legfrissebb FIFA-ranglistán a kilencedik pozíciót elfoglaló (a magyart 41 hellyel megelőző…) Portugália az 1-es csoport első számú esélyese, ehhez kétség sem férhet – svéd olvasóinktól ezúton is elnézést kérünk! Az úgynevezett „aranygeneráció” nagyja ugyan már boldog „nyugdíjaséveit” tölti, a klasszisok lelépése kicsit sem viselte meg a nemzeti együttest. Nincs Figo? Nagy ügy, van Ricardo Quaresma! Rui Costa abbahagyta? És akkor?! Deco tudja azt, amit ő tudott! Pauleta is elköszönt? Na bumm! Majd Nani rugdossa a gólokat!

S akkor nyissunk egy új bekezdést, mert még nem is szóltunk Cristiano Ronaldóról… Feltehetőleg nincs olyan jelző, amit ne használtak volna már a játéka kapcsán, így szóismétlés helyett idézzük Eusébiót, ő mégiscsak jobban konyít ehhez a sportághoz: „Nem állíthatom, hogy Cristiano valaha a nyomomba érhet. Azért nem, mert gyakorlatilag már most lekörözött. Ismerem gyerekkora óta, természetesen figyelemmel követem a karrierjét, és bizony dagad a keblem a büszkeségtől, amikor őt látom futballozni. Mivel még mindig képes arra, hogy fejlődjön, olyan szép pályafutást jósolok neki, amilyet csak a legjobbak futhatnak be.”

Mielőtt elsírnánk magunkat, rögzítsük, hogy a Benfica egykori kiváló mesterét, Guttmann Bélát a mai napig szeretettel emlegető hajdani kiválóság (hogy kicsit hízzon a májunk: „Mindent neki köszönhetek, senki sem törődött velem annyit, senki sem gyakorolt rám akkora hatást, mint ő” – áradozott egy nemrég adott interjúban a magyar szakemberről) a válogatott mennybemenetelére már nem fogadna nagy tételben: „Utánpótlás-válogatottaink nyertek ezt-azt, ám felnőttszinten már képtelenek voltunk a csúcsra jutni. Meggyőződésem volt, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokság a mi győzelmünket hozza, azonban kétezer-négyben sem tudtuk