Hálócsapda

Nemrégiben arról faggatták Arsene Wengert, hogyan lehet valakiből nagy futballista, a nyakatekert kérdés úgy hangzott, hogy miként kell „felépíteni” egy-egy klasszist. Az oly sok tizenévesből elismert futballistát faragó Arsenal-mester készséggel megadta a receptet.

E szerint 12-13 esztendősen már látni lehet, kinek van tehetsége a játékhoz, akiben pedig ott a talentum, azt meg kell tanítani a játék alapelemeire. A következő szakasz a 16. és a 19. esztendő közötti időszak, amelynek végére kész játékos formálandó az ifjúból, azaz erőssé, ügyessé és taktikailag éretté kell válnia. A neheze – hangsúlyozza Wenger – csak ez után jön, ettől kezdve csak a gyereken múlik, hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Ha képes arra, hogy a mindennapjait, az életformáját, a szokásait, a táplálkozását, a szórakozását alárendelje a céljainak, akkor van esély rá, hogy megismerje a nevét a világ.

A legnagyobb küzdelmet tehát önmagával kell megvívnia a tehetségnek – száműznie kell magából a korosztályára világszerte jellemző lazaságot, nem élhet csak a mának. Akármilyen nehéz, meg kell emésztenie, hogy nem egy a sok tizenéves közül, hanem kiválasztott. Nem könnyű lecke. Ennél talán csak az nehezebb, amikor tizenévesen elhitetik valakivel, hogy övé a világ, nagy hirtelen, többé kevésbé indokolatlanul, de főként előzmények nélkül kiemelik az ismeretlenségből, ódákat zengenek róla, aztán nem sokkal később nem csupán elengedik a kezét, hanem egyszerűen ejtik. Tudomást sem vesznek róla.

Mint például az egy esztendővel ezelőtt, Várhidi Péter válogatottja kapcsán ismertté váló Vass Ádámról, Filkor Attiláról vagy Farkas Balázsról (hogy csak azokat említsem, akik a 20. oldalon olvasható cikkünkben szerepelnek). Az ilyesmi felnőtt fejjel is szinte megemészthetetlen, hát még húszon innen vagy alig valamivel túl.

Majd’ elfelejtettem, Arsene Wenger Cesc Fabregas tévéshow-jában adta meg a klaszissá válás receptjét. A „műsortulajdonos” spanyol 16 éves és 177 napos volt, amikor tétmeccsen bemutatkozott az Arsenalban, most 21 esztendős, 34-szeres válogatott – a Wenger-módi etalonja. Nyilván becsülettel megvívta (vívja) magával a küzdelmet, hogy az egyről a kettőre jusson, de legalább ilyen fontos, hogy nem engedték el a kezét. Volt alatta háló, amikor ugrania kellett.