Nincs szalagszakadás!

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2008.11.06. 23:17
Címkék

Kissé fakó a hangja, mosolyog ni még nem tud – vagy inkább nem mer.

A hét végén Herczeg András klubmenedzser a DVSC Diósgyőr elleni hazai bajnokiján kezdőként számított volna rá, csakhogy a májusban műtött bal térd duzzadt, fáj, és ismét vizes. Jegeli, pirulákat szed.

Máté Péter, a DVSC 23 éves védője hétfőn a másodosztályú DVSC-DEAC–FTC összecsapást sérülés miatt nem játszhatta végig: első „ránézésre” a bal térdében elszakadtak a keresztszalagok. Abban a térdben, amelyet májusban operáltak, miután az áprilisi, Siófok elleni Ligakupa-találkozón elszakadtak benne a szalagok. Jó két évvel ezelőtt hasonló beavatkozást végeztek el a hátvéden, akkor a jobb térde volt soron: az angol Reading légiósaként a Chelsea-vel vívott tartalékbajnokin pattant el, ami elpattanhatott.

„Biztató, amit az orvosok mondtak – mondta fél órával az MR-vizsgálat eredményének telefonos értékelése után Máté Péter. – Örülök a hírnek, hogy a jelek szerint nem szakadtak el a térdemben a szalagok, de egyelőre csak a vizsgálatot végző orvos látta a felvételeket, sem Varga Lehel csapatorvos, sem a májusban megműtő Abkarovics Géza nem vette kézbe őket. Zavar, hogy nem tudom, pontosan mi történt. Óvatos optimista vagyok, már csak azért is, mert egyelőre egy helyben topogok: nem tudom, honnan indul, és milyen hosszú a visszatérést jelentő út. Ha, teszem azt, elszakadtak volna a szalagok, akkor is pozitívan tekintenék előre, arra gondolnék, hogy talpra álltam már hasonló helyzetből, és ez most is sikerül majd! Úgy fest, ezen most nem kell agyalnom.”

A 23 esztendős labdarúgó reményeit a DVSC csapatorvosa, doktor Varga Lehel véleménye is élteti, igaz, a szakember ugyancsak elővigyázatosan fogalmaz: „Beszéltem a kollégával, de egy orvos mindig mindenről személyesen akar meggyőződni – mondta. – Vannak eltérések, Máté Péter térde elmozdult, de úgy tűnik, a májusban beültetett keresztszalag nem szakadt el, ami azt jelentené, hogy akut beavatkozásra nincs szükség. Ha minden úgy van, ahogy gondolom, és semmi sem jön közbe, a játékos januárban ismét a csapattal edzhet. A fociősz számára sajnos véget ért. A nemzetközi szakirodalom, illetve az orvosi statisztikák szerint az, akinek egyszer elszakadtak a szalagjai, a későbbiekben nagyobb valószínűséggel szenved ugyanilyen vagy hasonló sérülést. Ez azonban élsportoló esetében nem jelenti feltétlenül a karrier kényszerű lezárását. Azt hiszem, Ronaldo elég ismert ahhoz, hogy emlékezzünk az esetére…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik