Művészi hatás

Lünen, 2000 augusztusa, junior Európa-bajnokság. Meccs, ki-ki meccs a jugoszlávok ellen, csak győzelemmel érhető el a négy közé jutás. Hihetetlenül feszült parti, gyerekek közötti fizikai ütközet, egekben az adrenalin. Másodpercek a találkozóból, egygólos az előny, a jugók végső elkeseredésükben bedobják a centerüknek a labdát, ki tudja, mi sül ki belőle. Gól… A középcsatár egy nyúlánk fiúról, Varga Dánielről csavar, oda a két pont, oda az álmok. – Mit csináltál?! Hát mit csináltál?! – vonja kérdőre a medencéből egykedvűen kikászálódó tehetséget Kemény Ferenc kapitány.

A válasz nem késik: – Fecsó bá! Mi a baj? Szép gól volt, nem?

Tipikus. Tipikus „vargadanis”. Eltekintve attól, hogy a látvány és a reakció együttes hatásaként mindössze egy „Örülök, hogy örülsz fiam”-at volt képes kipréselni magából a méltán világhírű utánpótlásszakember, aki később rosszul lett, s kórházba szállították. Másnap maga ismerte el: „A vízben és a parton tett szellemes megnyilvánulásai jelzik, zsenijelölttel van dolgunk, a kérdés csak az, megértett vagy meg nem értett zseni válik belőle az évek folyamán. Egyáltalán nem mindegy!”

A pekingi diadal minden kétséget kizáróan adott választ a nyolc évvel azelőtti kérdésre.

Kivételes érzéke, vízfekvése kiskorában szemet szúrt az uszodai edzőknek, nem véletlen, hogy már ifiként a juniorok között is kulcsembernek számított. „Olimpiai bajnok leszek!” – jelentette ki tinédzserként, s az első nagy lépést efelé talán a 2001-es ifi Európa-bajnokságon tette meg, amelyen vezérletével aranyérmet szerzett a csapat. A kilencvenes évek közepén még csillogó, ezután lejtmenetbe kapcsoló újpestiek féltve őrzött ékkövére azonnal lecsapott a Vasas – jogi útvesztőkkel teli, bonyodalmas eljárás végén sikerült átszerződnie a szakmailag jóval kecsegtetőbb lehetőségeket kínáló együtteshez. A sok sztár között eleinte még csak epizódszerep várt rá (a 2002es KEK-győzelemből, az emlékezetes zágrábi ünneplésből azért 19 éves fejjel is kivette a részét), a csavaros észjárású Somossy Józseffel – csavaros eszének hála – mégis jól megértette magát, nem beszélve a népes szurkolótáborról, amely végtelenül hálás volt a mutatványokért, a szórakoztatásért.

Mert ő bizony szórakoztat. A mai napig ezt teszi.

Eklatáns példa: a pekingi második csoportmeccsen, a görögök elleni összecsapáson lábbal próbálkozott. „Első olimpiás” játékosként... Párját ritkítja.

Az évek folyamán persze megfontoltabbá vált, megnyilvánulásait érett fejjel úgy terelte viszonylagos normál keretek közé, hogy szórakoztatóak is maradtak. Igaz, a vízben a kézenfekvőnél továbbra is képes mindig jobb ötlettel előállni. Az őt természetesen – már csak az apai hírek miatt is – idejekorán felfedező Kemény Dénesnek persze esze ágában sem volt a lünenihez hasonló mondatot megejteni, sőt alkalomadtán inkább ő volt kénytelen elviselni a kapitány hasonlóan stílusos élcelődését:

„Ne fess, Danikám!”

Az önmegvalósítást nemcsak a vízben, hanem a vászon előtt ecsettel is kiélő (festő)művész Athén után, 2005-ben foglalta el véglegesen a helyét a nemzeti csapatban – miután kapás oldalon Kásás Tamás és Biros Péter is előtte volt a rangsorban – bekként. Zsenialitása, kreativitása értelemszerűen ekkor kevésbé került előtérbe, az új feladatkör Vári Attila és Fodor Rajmund mellett más típusú szellemi és fizikai munkát igényelt (nem beszélve arról, hogy vele új taktikai elem vált valóra: védekezésből támadásba váltva hat csatár volt a vízben), mindazonáltal egyetlen percig sem kétséges, és az eltelt időszak egyértelműen bizonyította: ezzel vált kompletté Dani játéka, nem meglepő, hogy sokan már az 1976-os olimpiai bajnok válogatott legendájához, Faragó Tamáshoz hasonlítják.

Joggal írja honlapján posztja megnevezéseként: jolly joker. Az adu viszont nem mindig vitt mindent: 2005, 2006 és 2007 is az ezüstérmek korszakát jelentette válogatott szinten, amit felettébb nehezen viselt. Egyre nehezebben. Másfél évvel ezelőtt, a Melbourneben elveszített világbajnoki döntőt követően csalódottságában egészen odáig ment:

„Amióta én is tagja vagyok a csapatnak, nem sikerül nyerni, lehet, én vagyok az oka?”

Itthon persze már hallani sem akart saját mondatáról, testben, lélekben elkezdte a felkészülést a pekingi játékokra, belevetette magát a munkába, ami felettébb jól sült el: eszményi játékkal állt a Vasas élére, és törte meg csapatával az 1989 óta húzódó bajnoki piros-kék átkot, s taszította le egyben a trónról a Dominót. A hatalmas fieszta, az évről évre nagyobb népszerűség hozadékaként mesés olasz ajánlat érkezett, a nagy álom a Vasas szeretetével és némi „zsetonemeléssel” együtt azonban itthon tartotta. Évi 2190 kilométert úszott, 18 320-szor dobott kapura, 916 órát edzett, 80 meccset játszott, és volt legalább egy kiállítása… Szem előtt volt, s bizony jól tette, nem vitás, teljesen más karakter, ámde hasonlóan mennyei kezű öccsével, Dénessel feljutott oda, ahova mindig is vágyott, az Olümposz csúcsára.

Ismerve őt, oly törvényszerűnek tűnik.

Jövő vasárnap következik: 10-es sapkában a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter!