Az indulatok sodrásában

„Kicsit furcsa lesz pályára lépni a Hidegkuti-stadionban, azonban pályafutásomnak azt a szakaszát, amelyet az MTK-nál töltöttem, már lezártam – mondta az MTK–Újpest Magyar Kupa-mérkőzés előtt az újpestiek labdarúgója, Pollák Zoltán. – Rengeteg szép emléket őrzök abból az időszakból, mindig szívesen gondolok vissza a közösen megélt sikerekre, az viszont igaz, hogy a búcsú sikerülhetett volna szebbre is. Most már mindegy, így alakult, abban azért bízom, hogy csakúgy, mint az őszi Megyeri úti bajnoki találkozón, ezúttal is mi örülhetünk a meccs végén.”

Hogy a kétszeres válogatott védő szavai értelmet nyerjenek, tudni kell, hogy a játékos öt éven keresztül tartozott a kék-fehérekhez, és egyike azoknak a futballistáknak, akik miután a 2003–2004-es bajnokságban az NB I B-s Bodajkot erősítették (a falu csapata tulajdonképpen az MTK tartalékegyütteseként funkcionált), s a fiatalítási hullám keretében felkerült az MTK első csapatának öltözőjébe. Az egykori játszótársak közül Kanta Józsefnek, Rodenbücher Istvánnak vagy éppen Urbán Gábornak még mindig a Hungária körúton van a második otthona, Pollák Zoltán és a szerdai párharcot ezúttal kihagyó Bori Gábor viszont az újabb fiatalítási törekvés következményeként még a nyáron Újpestre távozott.

Szerdán, ha csak egyetlen kilencven perc erejéig is, Pollák Zoltán visszatért a Hidegkuti-stadionba.

Oda, ahol a hazai csapat kispadján az a szakember ült, akinél többször egyetlen edző sem meccselt az első osztályban (634-szer), és aki négy Magyar Kupa-döntőnek is az aktív részese lehetett. Amikor 1987-ben Garami József elérkezett az első nagy siker küszöbére, néhány jelenlegi MTK-labdarúgó még meg sem született…

„Akkoriban a Pécsi MSC-t irányítottam, és Székesfehérváron játszottuk a döntőt az Újpesttel – idézte fel a majd huszonkét éve történteket Garami József, az MTK Budapest szakmai igazgatója. – Noha Lutz Jakab révén kétszer is eredményesek voltunk, a találkozót sajnos három kettőre elveszítettük. Akkor megfogadtam, újra próbálkozom, szeretném egyszer a magasba emelni a serleget. Hála az égnek, a reményeim valóra váltak.”

Igen, 1990-ben a Garami József által edzett Pécs 2–0-ra megverte a fináléban a Honvédot, majd a szakember hét évvel később már az MTK-val ünnepelhetett. Az akkori kétmeccses döntőben a kék-fehérek már az első kilencven perc során átgázoltak a DVSC-n (6–0), így a visszavágó (2–0-s győzelem) csak formalitás volt. Talán nem árt figyelni arra, amit a hetvenedik évében járó mesteredző mond ezzel kapcsolatban.

„Nem tartom jónak ezt a rendszert, amikor a végső sikerről két összecsapás dönt – mondta Garami József. – Tudom, esetleges fölényes győzelmet követően is van értéke az újabb sikernek, ám elhihetik, más örömöt ad a résztvevőknek, amikor egyetlen kilencven perc dönt a győztes kilétéről.”

Mint ahogy döntött például 2003. május 6-án az FTC–Debrecen mérkőzésen. A párharcot Tököli Attila két góljának köszönhetően a fővárosiak nyerték meg 2–1-re, ám jelen esetben ennél is beszédesebb adat, hogy a győztes csapat kispadján Garami József, a vesztesén pedig Szentes Lázár ült.

A két szakember csapata ezúttal is megmérkőzött, igaz, ezúttal a negyeddöntőben és nem Ferencváros–DVSC, hanem MTK–Újpest leosztásban. Aki látta a meccset, alighanem azért emlékszik majd vissza rá, mert bizony Bognár Tamás játékvezető nem vezetett csúcsformában. Hibájául többek között felróható, hogy ha az újpesti tizenegyesrúgás előtt lefújta volna Simon Attila kezezését, Pintér Ádámot nem kellett volna kiállítania (és nem jut vezetéshez a vendéggárda); 0–1-es állásnál érvénytelenítette Mladen Lambulics szabályosnak tűnő fejes gólját; a második félidőben pedig nem állította ki Zsidai Lászlót, valamint pályán hagyta a rengeteget szabálytalankodó Remili Mohamedet. Garami Józseftől messze került az esetleges ötödik finálé lehetősége, azonban a továbbjutás kérdése még nem tekinthető lefutottnak.

„Az első húsz percben jó támadásokat vezettünk, közel kerültünk a vezető gól megszerzéséhez – értékelte a látottakat lefújás után az MTK szakvezetője. – A kiállítás és a tizenegyes megváltoztatta a játék menetét, ám a félidőben azt kértem a játékosaimtól, hogy tisztességesen hajtsák végig a második negyvenöt percet, és próbáljanak meg egyenlíteni. Nem sikerült, pedig közel voltunk hozzá…”

Nem lehet állítani, hogy Szentes Lázár arcán elégedettség tükröződött volna a győzelmet követően, pedig az újpesti edző büszke is lehetne csapatára. Együtteséből hatan hiányoztak azok közül, akik a legutóbbi fordulóban a Siófok 2–0-s legyőzése során a kezdő tizenegyben kaptak helyet, csapata mégis győzni tudott a tavaszt két sikerrel kezdő MTK otthonában.

„Valamennyien tudjuk, hogy a továbbjutás két mérkőzésen dől el, így nincs miért elégedettnek lennem – mondta Szentes Lázár. – Sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, és hogy nem sikerült, ez az MTK Budapest dicsérete.”