Az őszi tizedik hely tükrében gondolt arra, hogy az MTK reális eséllyel célozhatja meg a dobogót?Az őszi tizedik hely tükrében gondolt arra, hogy az MTK reális eséllyel célozhatja meg a dobogót?
Amikor a télen nekivágtunk a felkészülésnek, azt mondtam a labdarúgóknak az öltözőben: új év, új foci – mondta Garami József. – Igaz, csak a tizedik helyen álltunk, mégis láttam esélyt a hátrány ledolgozására. Ám tudtam, ehhez az kell, hogy a sérültek felépüljenek, s hogy fejlődjenek a kerettagok. Talán a pályafutásom is mutatja, hogy soha semmiről sem mondtam le, csakis ezzel a mentalitással tudtam és tudom magam elképzelni.
A tavaszi négy mérkőzésen szerzett tizenkét pont, a jelenlegi harmadik helyezés azt mutatja, igaza lett. Miben más a jelenlegi MTK, mint az őszi?
Kezdem azzal, hogy felépült Kanta József, aki nemcsak fontos láncszeme a csapatnak, de mentálisan is sokat jelent a többieknek. Aztán azok a fiatalok, akik tavaly kerettagok voltak, végigdolgozták a felkészülést, érettebbek lettek, és már inkább számíthatok rájuk, mint az őszi idényben. Szabó Ádám és Pátkai Máté nem játszhatott az előző szezon hajrájában – akkor négy meccsen csak két pontot szereztünk –, most szerencsére ők is egészségesek. Ne feledjük, a tavasszal háromszor is hazai pályán fogadhattuk a riválisokat, a győzelmek lendületet és önbizalmat adtak. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a csapatok között nincsenek nagy különbségek, és most jönnek majd azok a mérkőzések, amelyek a helyezésekről döntenek. Ráadásul problémáink is vannak: az alapemberek közül Pál András, Urbán Gábor, Pintér Ádám és Vadnai Dániel sem egészséges.
Volt olyan időszak a közelmúltban, amikor egy-egy labdarúgó úgy is válogatott lehetett, hogy még szinte semmit sem tett le az asztalra. Lát arra esélyt, hogy a jól szereplő MTK-ból valaki bekerüljön a nemzeti tizenegybe?
A magyar válogatottnak mindig a legjobb játékosokból kell állnia, de az is fontos, hogy aki lehetőséghez jut, az jól illeszkedjen a szerkezetbe. Amikor Juhász Rolandot annak idején átigazolta tőlünk az Anderlecht, néhány nappal később a Chelsea ellen futballozhatott, és az argentin sztárt, Hernán Crespót semlegesítette – remekül. Vagy ott van Dzsudzsák Balázs, aki még a DVSC profija volt, amikor azt csinált az olasz válogatott világbajnok védőjével, Massimo Oddóval, amit akart. A példák mutatják, Magyarországról is be lehet kerülni a legjobbak közé, ugyanakkor nem szabad megkérdőjelezni a szövetségi kapitány válogatási elveit. Erwin Koeman nem azért játszat valakit, mert külföldön szerepel: az idegenlégiósok, mielőtt kimentek, a hazai bajnokságban is a legjobbak voltak.
Amikor kilencvenhétben bajnokságot nyert az MTK-val, az együttes egészen kivételes győzelmi szériát ért el.
Ezerkilencszáznegyvenöt óta csak egy csapat volt képes zsinórban tizenöt meccset nyerni: az akkori MTK.
Ehhez már csak tizenegy összecsapást kell sikerrel megvívniuk…
A filozófus Hérakleitosz azt mondta, nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. De azért szeretnénk még jó néhány mérkőzést megnyerni a már meglévő négy mellé.