Fagyos arcok a jégen

Ki sárga, ki zöld, s akad, aki piros felsőben, viszont mindenki fekete nadrágban, s a nemzeti színeket jelző piros-fehér-zöld csíkos lábszárvédőben.

A magyar jégkorong-válogatott…

Egy csapatra való hokis, akik már nagyon régen, csaknem egy éve várják ezt a pillanatot, a világbajnoki felkészülés rajtját. Erről álmodoznak, amióta 2008. április 19-én a szapporói divízió 1-es vb-n kiharcolták a feljutást, s most ez valahogy mégsem látszik rajtuk. Jönnek ki sorban az öltözőből, Kangyal Balázs, Tokaji Viktor, Horváth András, Szuper Levente és a többiek.

No meg Palkovics Krisztián…

Hiába néz jobbra, hiába tekint maga mögé, csak nem követi az, aki hatéves kora óta mindig ott volt vele: Ocskay Gábor, az Alba Volán és a válogatott centere már soha többé nem korcsolyázhat ki mellette, mellettük a jégre. A srácok csendben, többnyire lehajtott fejjel köröznek, gyaníthatóan most mindannyian arra a fiatalemberre gondolnak, aki múlt hét kedden, éppen a neve napján hagyta itt őket: maradni akart ő, küzdött, de hiába, a szíve nem bírta, a szívelégtelenség – milyen szörnyű is ezt leírni – végzett vele.

Egyetlen szó nem sok, annyi sem hallatszik a káposztásmegyeri Jégcentrum pályájáról: már-már fájó, ahogyan a frissen élezett korcsolyák siklásának hangja a levegőbe hasít. Pat Cortina szövetségi kapitány Palkovics Krisztiánnal teszi meg az első köröket, közben beszélgetnek, vagy inkább csak a mester beszél, Palkó pedig lehajtott fejjel hallgatja. Aztán mind a huszonnyolcan megállnak középen – a harmincas keretből még hiányzik a francia idegenlégiós különítmény, azaz Ladányi Balázs, Szélig Viktor és Vas Márton, valamit a Szlovákiában védő Budai Krisztián, itt van viszont amolyan ráadásként Berta Ákos és Kiss Ákos –, s Énekes Lajosra figyelnek. A válogatott másodedzője halkan, de mindannyiuk számára érthetően adja az utasításokat, amivel megkezdődik az edzés érdemi része: hol szólóban, hol párokban hajtják végre a gyakorlatokat, jönnek a három csatár két védővel szembeni támadásvariációk, s persze a két kapust, Szuper Leventét és Hetényi Zoltánt is megdolgoztatják.

A hangulat viszont továbbra is fagyos…

Különösen az idősebb, rutinosabb játékosokon, azokon, akik régebben ismerték Ocskay Gábort, látszik, nem nagyon találják a helyüket. Nem sokkal korábban az öltözőben Pat Cortina velük együtt emlékezett meg a felejthetetlen társról, a szavak könnyet fakasztottak néhányuk szeméből, nem csoda hát, hogy még most is csak kóvályognak. Aztán jön egy támadásvariáció, Vas János próbálna elmenni Tokaji Viktor mellett, a Volán védője azonban nem hagyja magát, majd önkéntelenül is megjelenik egy apró mosoly az arcán, majd az idő múltával a többiek arcán is enyhülni látszik a feszültség.

De így is van rendjén.

Ocskay Gábor imádta ezt a játékot, boldog volt, ha pályán lehetett, ha gólt lőtt, ha gólpasszt adott, ha megcsinálta a védjegyévé vált fakanálcselt, ha egyáltalán játszhatott, miként a most pályán lévők is imádják a hokit. S ha a játék öröme egyelőre csak másodpercekre is, de feledteti velük a tragédiát, az csak jó – mert valahogyan fel kell dolgozni a történteket.

Ami – látva az edzés végén az öltözőbe igyekvők arcát – nem lesz könnyű. Mindenesetre az első nehéz lépésen már túl vannak: március 30-án 17 órakor először edzett a válogatott Ocskay Gábor nélkül. Igaz, csak fizikailag.

A lelkükben ugyanis mindvégig ott volt Kiscsicsó…