Mindenre képesek az aranyéremért

rágtuk magunkat, de ennek már vége. Most már előrenézünk – az aranyérem megszerzésére összpontosítunk.”

Ha valaki végigböngészi a sorsolást, láthatja, hogy a nagy rivális Újpestre valamivel nehezebb meccsek várnak, bár a Lokié sem tűnik könnyűnek: szombaton Kispesten vendégszerepel, fogadja az MTK-t, majd Diósgyőrben játszik, aztán pedig hazai pályán a Paks ellen zárja a szezont.

Leandro szerint nem hibázhatnak, hiszen az Újpest szorosan a nyakukon van, s ahogyan a brazil származású fiatalember mondta: „Mi szebb futballt játszunk, mint az Újpest, és szerintem támadóbb szelleműt is. Egyértelmű, hogy a bajnoki cím az idén a miénk lesz. Persze nem lesz könnyű a hátralévő négy meccs, most, szombaton a Honvéd is kemény diónak ígérkezik, hiszen ellenfelünk a Magyar Kupa döntőjére készül, s gondolom, mindegyik játékos bizonyítani akar edzőjének.”

Leandor tíz éve futballozik Magyarországon. Légiósként érkezett, de ma már honfitársunkként rúgja a labdát, ám minden bizonnyal más szemmel látja labdarúgásunkat...

„Tizenhét évesen mutatkoztam be az élvonalban, még az MTK játékosaként, s azt kell mondanom, akkoriban jobb futballisták szerepeltek a magyar csapatokban, mint most. Több kiemelkedő egyéniség kapott lehetőséget hétről hétre, így a színvonal is jóval magasabb volt. Értem én, hogy fiatalítási hullám van, ami nagyon helyes, de bizony az ifjú tehetségek mellé kellenek a rutinos, tapasztalt játékosok is, hiszen csak úgy fejlődhetnek az újoncok. Tízszer játszottam a magyar válogatottban, és sokat gondolok rá, milyen jó lenne újra felhúzni a címeres mezt. Nemcsak a bajnoki címért, de ezért is hajtok hétről hétre…”

***

A hétközi fordulóban olyan történt a kétszeres bosnyák válogatott középpályással, ami korábban nem: noha nem volt sem sérült, sem pedig eltiltott, az Újpest–Vasas mérkőzésen kimaradt a lilák kezdő tizenegyéből, mi több, még csereként sem jutott szóhoz. Lehet, mások megsértődtek volna a 26. életévét május 25-én betöltő labdarúgó helyé-­ben, neki azonban ez eszébe sem jutott.

„Amióta Újpesten futballozom, még sohasem ültem a kispadon, és mert jó formában éreztem magam, nem tagadom: a Vasas elleni találkozó előtt meglepett, hogy kimaradtam a csapatból – mondta Mario Bozsics. – Azonban tudom, az edző joga a döntés, ráadásul bebizonyosodott, hogy az Újpest Mario Bozsics nélkül is jelentős erőt képvisel. Mint mindig, továbbra is teljes erőbedobással készülök az edzéseken, szeretnék visszakerülni a kezdő tizenegybe, ám azzal is tisztában vagyok, hogy győztes csapaton nem feltétlenül szükséges változtatni. Egy évvel ezelőtt sokba került nekünk a paksi vereség, a múlttal azonban már felesleges foglalkozni. Négy összecsapás van még hátra a bajnokságból, és nekünk mind a négy fellépésünket meg kell nyerni ahhoz, hogy aranyérmesek lehessünk. Ebben a sorozatban egyértelműen kulcsfontoságú a paksi fellépés, és hiszem, a közönségünk segítségével megszerezhetjük a három pontot.”

Mario Bozsics azt mondta, a múltra kár szót vesztegetni, azonban talán mégis érdemes kivételt tenni. 2008 májusában az Újpest ugyanúgy a 27. fordulóban látogatott Paksra, mint ezúttal, és a tét akkor sem volt kisebb számára, mint most. Igaz, a fővárosiak akkor csak a harmadik helyen álltak, ám azonos pontszámmal a második DVSC-vel és az éllovas MTK-val. A találkozót akkor Tököli Attila és Heffler Tibor találatával a házigazda nyerte meg 2–0-ra, és mert a folytatásban a lilák kikaptak a Győrtől (1–3), döntetlent játszottak a Diósgyőrrel (2–2), majd pont nélkül maradtak Debrecenben (1–3), az álmodott arany helyett végül a negyedik hely jutott nekik.

Annak a bizonyos paksi vereségnek a bosnyák futballista eltiltás miatt csak szemlélője lehetett, reményei szerint ezúttal másként lesz.

„Azért igazoltam Újpestre, hogy bajnokságot nyerjek, erre ugyanis a Fehérvárral nem láttam esélyt – folytatta Mario Bozsics. – Ennek a klubnak dicső múltja, csodálatos szurkolótábora van, és ráadásul remek a játékoskerete. Itt tanultam meg, hogy mindegyik edzésen száz százalékot kell kiadnia magából az embernek, mindig a győzelem a cél, a döntetlenekkel nem szabad megelégedni. Örülök, amikor azt hallom, Mario Bozsicson minden körülmények között látszik a győzni akarás. Egyébként ez edzéseken is így van: az egymás közti játékban is megkönnyezem, ha elmarad a győzelem, és boldog vagyok, ha az én csapatom bizonyul jobbnak. Azt mondhatják rám, hogy nem vagyok gyors, esetleg pontatlan a játékom, a küzdeni akarásomat viszont sohasem érheti kritika. Annak idején, amikor Magyarországra jöttem, nem gondoltam, hogy öt évig itt légióskodom. Már régen külföldre kellett volna mennem, de vonzott a lehetőség, hogy az Újpesttel bajnokságot nyerjek. Ehhez Pakson nyernünk kell, és akkor a nyáron talán aranyérmesként búcsúzok a csa-pattól és az országtól…”