Aranyért jött – haza is viszi

Gyurta Dániel beváltotta ígére tét.

Széles Sándor tanítványa hónapokkal ezelőtt éppen a Nemzeti Sportnak nyilatkozta, hogy őt bizony nem érdekli, milyen időt úszik a világbajnokságon, őt ezúttal csak és kizárólag az aranyérem foglalkoztatja.

Később bármikor kérdezgették őt római esélyeiről, kitartott álláspontja mellett, folyamatosan hangoztatta, nem érdekli az egyéni csúcs, hogy élete legjobbját ússza-e Rómában, mert „aranyéremért utazom a világbajnokságra.”

Aztán az elutazása előtt már picit visszafogottabban latolgatta az esélyeket, már ha azt a kijelentését, mely szerint két perc hét másodpercet ki fog bírni az új úszódresszben is, annak lehet nevezni. (Gyurta legjobb eredménye a vb előtt 2:08.68 volt...)

Nemcsak fizikailag, mentálisan is erőt sugárzott.

Tényleg nem figyelt semmire és senkire – egyedül csak edzőjére, Széles Sándorra, akiben oly régóta és feltétlenül megbízik. És persze önmagára. Tudta, mikor mit kell tennie, és azt hogyan kell értékelnie.

Mosolygott, amikor száz méter mellen megdöntötte Güttler Károly 1994-es országos csúcsát, ám gyakorlatilag a medencéből kilépve máris azt mondta: „A kétszáz a fontos!”

Egyszerűen érezni lehetett Dani erejét. S leginkább azt, hogy nagyon „egyben van”.

Hogy nem csak a levegőbe beszél, hogy nem a megszokott frázisokat pufogtatja. Hihető volt, amit mondott, s ami a legfontosabb: látható is.

De nem csak Rómában.

Balatonfűzfőn, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Egerben és a Komjádi uszodában is. Edzés előtt, alatt és után, a versenyeken, az edzőtáborokban, és még akkor is, amikor a tavasz végén egy kisebb betegség néhány napra harcképtelenné tetté.

Küzdött mindennap, ám nemcsak a testét edzette – mentálisan is tréningezett.

Nem foglalkozott azzal, hogy korábban voltak, akik leírták őt („Az athéni olimpián csak kijött neki a lépés”, „Sohasem lesz belőle igazán jó úszó” – hallhatta), de azzal sem, ha esélyesként emlegették.

„Ez csak annak teher, aki felveszi” – mondogatta.

Ment előre, és hitt magában, s talán Széchy Tamás meglátásában is, hiszen annak idején ő szúrta ki a sok fiatal úszó közül éppen Gyurtát. Ment előre – a céljaiért. Márpedig erre az évre világbajnoki címet tűzött ki maga elé.

Tudta, hogy a szám uralkodója, a japán Kitadzsima Koszuke pihenőt tart, s tudta, hogy élnie kell ezzel a lehetőséggel. Minden mozdulata, minden megnyilvánulása előre jelezte a sikert.

Igaz, a középdöntő után kicsit elbizonytalanodott, mert „későn láttam meg a két ausztrált, így aztán nagyon keményen hajráztam.” Talán kicsit meg is ijedt, hiszen az egyik ausztrál, Christian Sprenger világcsúcsot úszott abban a futamban.

Dani tudta, hogy hibázott, a középdöntő után meg is kapta a magáét mesterétől: „Alapos fejmosást kaptam, hiszen tényleg nagyon elrontottam az utolsó ötven métert, erre a döntőben majd figyelnem kell.”

Hiszik, nem hiszik, látták, nem látták – figyelt!

És ahogyan egész évben, a döntőben sem foglalkozott senki mással, csak saját magával.

Nem érdekelte őt, hogy a táv első ötven métere, sőt a második sem sikerült túl jól számára – bár ez nézőpont kérdése. Mertigaz ugyan, hogy a mezőny végén tempózott, ám végig tudta, hogy a saját taktikáját ússza. S noha utolsóként fordult száz méter után, soha ilyen hamar nem állította még meg az órát féltávnál…

A számok tehát beszédesek voltak, ám senki sem tudhatta, mire lesznek képesek a többiek.

Egyvalamit azonban előre tudhattunk: Gyurta Dániel káprázatos hajrára képes.

Péntek este óta pedig ezt még többen tudják – 2009. július 31. után újból megerősíthetjük: nemcsak félelmetes finisre képes, de ő a világ legjobb hajrása.

És a világ legjobb mellúszója kétszáz méteren.

Világbajnok.

Hazaviszi azt az érmet, amelyért jött. Hazaviszi az aranyat, és az edzőjén (meg persze családtagjain, barátain) kívül ezt egyedül saját magának köszönheti. Annak, hogy soha nem adta fel, hogy soha nem ingott meg, hogy végig hitt az álmaiban. És saját magában.

Dani, mi pedig neked köszönjük!

Eredmények a 17. oldalon