Clemente szövetségi kapitány lehet

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.07.17. 15:25
Címkék
Spanyolországból szeretne szakembert szerződtetni a nemzeti csapat közelmúltban megüresedett kispadjára a Szerb Labdarúgó-szövetség. Az illetékesek Javier Clemente személyében találták meg a németországi világbajnokságon csapatával alaposan leszereplő Ilija Petkovics utódját. A tréner a napokban kapott egy írásos ajánlatot a szerb szövetségtől, amelyben arra kérik fel, hogy két évre kötelezze el magát hozzájuk és ő készítse fel, valamint irányítsa a válogatottat a 2008-s Európa-bajnoki selejtezőkön.
Javier Clemente saját bevallása szerint öt-hat lehetőség közül választhat
Javier Clemente saját bevallása szerint öt-hat lehetőség közül választhat
Javier Clemente saját bevallása szerint öt-hat lehetőség közül választhat
Javier Clemente saját bevallása szerint öt-hat lehetőség közül választhat
Szerbiában mindenképpen új életet szeretnének kezdeni a várakozásokat messze alulmúló világbajnoki szereplést – három mérkőzés, három vereség, 2-10-s gólarány – követően. Elköszöntek a kapitánytól – Petkovics önként távozott -, valamint néhány kiöregedő félben lévő játékostól, de időközben önálló államként Montenegróról leválva kell helytállniuk a jövőben. Igaz, egyik probléma sem tűnik eleve megoldhatatlannak.

Clemente elismerte a szerbek érdeklődését, ám a konkrét válasszal adós maradt.

„Öt vagy hat lehetőség is nyitva áll előttem, mindegyik nagyon érdekesnek tűnik számomra. Az ügynököm, Miguel Santos képviseli az érdekeimet ezeken a tárgyalásokon, ebben a pillanatban én még csak azt tudom, hogy elmegyek az Athletic Bilbaótól. De akár már a következő órákban végleges választ adhatok a jövőmmel kapcsolatban.”

A Bilbao – 12. helyen zárta a 2005-2006-s szezont - a húszcsapatos spanyol élvonal egyetlen gárdája, amely riválisaival ellentétben edző nélkül árválkodik.

A szerbek jövő hétre várják Clemente válaszát, az első válogatottbeli fellépésükre augusztus 16-án, Prágában kerülne sor, ahol a házigazda csehekkel mérkőznének meg, majd ősztől elkezdenék az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

Az 55 éves Clemente régi motoros a szakmában. Élvonalbeli játékosként a Bilbao csapatában 47 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, hat gólt szerzett, egy spanyol kupasiker fűződik a nevéhez. Edzőként ennél jóval sikeresebbnek bizonyult.

A Bilbaóval első szezonjában negyedik tudott lenni, majd a rákövetkező idényben bajnokok lettek. Harmadik idényében – 1983-84-ben – megvédték bajnoki címüket, amelyet megfejeltek a kupasikerrel.

A folytatásban dolgozhatott három alkalommal is az Espanol együttesénél, amellyel bajnoki bronzérmet – velük 1988 tavaszán a Leverkusen ellen döntőt játszhatott az UEFA-kupában -, majd az Atlético Madridnál, amellyel ezüstérmes lett.

Hat éves spanyol szövetségi kapitánykodást követően – 1992-98-ig - az ezredforduló a változások ideje volt, egy-egy szezont töltött a Betis, a Sociedad, a Marseille, a Teneriffe, majd beugróként másfelet az általa már jól ismert Espanol kispadján.

Az elmúlt idényben szezon közben ült le a bilbaói kispadra, ahol nem sikerült csodát tennie. Távozása nem meglepő.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik