Korszakos edzőegyéniségek, akik megreformálták a labdarúgást

HELENIO HERRERA

Az Internazionale legendás Mágusa 1910. április 17-én született Buenos Airesben, Argentínában. Négyéves korában szüleivel együtt Casablancába, Marokkóba emigrált, és megkapta a francia állampolgárságot. Itt kezdődött játékoskarrierje is, játszott az RC Casablanca csapatában, majd később megfordult többek között a CASG Paris és az FCO Charleville együttesében – 1945-ben hagyott fel az aktív játékkal, utolsó klubja a Puteaux volt. Herrera játékosként védőként szerepelt (ez meglátszott későbbi edzői filozófiáján is), és bár kétszer meghívót kapott a francia válogatottba, igazán korszakalkotót mégsem labdarúgóként, hanem vezetőedzőként alkotott. Edzői karrierje a Puteaux csapatánál kezdődött, az első sikereket pedig Spanyolországban aratta, ahol 1950-ben és 1951-ben is bajnoki címet szerzett az Atlético Madrid együttesével. Az ötvenes évek végén a Barcelonát is sikeresen dirigálta (többek között két bajnoki cím került ekkor a Nou Camp vitrinjébe), de a legemlékezetesebb évek ezután következtek, méghozzá Olaszországban. Herrera 1960-ban vette át a szakmai munka irányítását az Internazionalénál, és az ott töltött évek alatt fejlesztette tökélyre híres-hírhedt játékrendszerét, a catenacciót. Ez a játékrendszer a védelemre és a gyors kontratámadásokra helyezi a fő hangsúlyt (innen is ered a neve – zárólánc), és egyetlen támadó mellett négy középpályás, valamint öt védő szerepel a csapatban. Az Inter története legsikeresebb éveit élte Herrera irányítása alatt, három bajnoki cím és két BEK-elsőség fémjelezte az argentin-francia mester ténykedését. Herrera, akit szigorúsága miatt a sajtó előszeretettel „Rio de la Plata-i rabszolgatartóként” emlegetett, 1997-ben, 87 éves korában hunyt el Velencében. Szeretett klubja, az Internazionale pedig azóta is csak álmodik arról, hogy ismét felülhessen Európa trónjára.

RINUS MICHELS

A totális futball atyja Marinus Jacobus Hendricus Michelsként 1928. február 9-én, Amszterdamban látta meg a napvilágot. Játékosként csak szülővárosa csapatában szerepelt, 1946-tól kezdve 12 éven keresztül szolgálta az Ajaxot, 264 mérkőzésen 122 gólt szerezve. A holland válogatottba ötször behívott csatár edzői pályafutását két amszterdami amatőr egyesületnél kezdte, majd 1965-ben leülhetett az Ajax kispadjára. Annak a csapatnak a kispadjára, amely éppen története egyik legmélyebb válságát élte át, a kiesés réme fenyegette, és kevéssel Michels színre lépése előtt szenvedte el a klubtörténet legnagyobb vereségét (9–4 a Feyenoordtól). A mester azonban sikeres gárdát kovácsolt a fegyelmezetlen és szervezetlen amszterdami csapatból, amelyet négy bajnoki cím, három kupagyőzelem és egy BEK-elsőség jelzett. A sikerekben nagy szerepet játszott bizonyos Johan Cruyff, akivel Michels később Barcelonában is együtt dolgozott, és spanyol bajnoki címet szerzett. A fegyelemre és szervezettségre nagy hangsúlyt fektető Generális négyszer is volt a holland válogatott szövetségi kapitánya, legemlékezetesebb szerepvállalása az 1974-es világbajnoksághoz kapcsolódik. A németországi vébé a holland totális futball diadalmenete volt – a játékrendszer lényege, hogy az egész csapat egyszerre védekezik, illetve támad, azaz egy játékos bármelyik másik szerepét betöltheti a pályán – egészen a döntőig, ahol az oranje 2–1-es vereséget szenvedett a házigazda németektől. Michels 1988-ban Európa-bajnokságot nyert a Van Basten, Gullit és Rijkaard fémjelezte holland válogatottal, később még az USA-ban (Los Angeles Aztecs) és Németországban (Köln, Leverkusen) is dolgozott, 1992-ben vett végleg búcsút az edzősködéstől. A Generális 77 éves korában, 2005. március 3-án hunyt el Belgiumban. Még megélhette azt az elismerést, hogy a FIFA 1999-ben az évszázad edzőjének választotta.

GUTTMANN BÉLA

A valaha élt egyik legnagyobb magyar labdarúgóedző 1899. január 27-én született Budapesten, zsidó családban. Guttmann játékosként kétszer nyert magyar bajnoki címet az MTK-val, majd 1922 elején Ausztriában folytatta pályafutását. A Hakoah Wien csapatával osztrák bajnoki címet szerzett, de talán fontosabb megemlíteni azt, hogy a bécsi csapatban tagja volt annak az együttesnek, amelyik első kontinentális csapatként hazai pályán tudott legyőzni egy angol gárdát (1923-ban a Hakoah 5:0-ra verte meg a West Ham Unitedet). Guttmann később hat évig New York-i csapatokban futballozott, majd visszatért Bécsbe, és a Hakoahnál kezdte meg négy évtizedes edzői karrierjét. Miután máig tisztázatlan körülmények között túlélte a holokausztot, dirigálta az Újpestet, a Kispestet, a Vasast, és Romániában is szerepet vállalt. 1953-ban ült le az AC Milan kispadjára, ahonnan 1955 elején állították fel – nem az eredményei miatt kellett távoznia (a csapat vezette a bajnokságot, és a szezon végén bajnok lett), hanem a klubon belüli intrikáknak esett áldozatául. 1956 őszén Guttmann csatlakozott a Puskás Ferenc fémjelezte Honvédhoz, amely dél-amerikai túrán vett részt, és ott is maradt Brazíliában, ahol a Sao Paolo vezetőedzője lett. A magyar edző brazíliai tevékenységéről sokáig méltánytalanul kevés szó esett, pedig Guttmann vezette be azt a támadásorientált, 4–2–4-es felállást, amellyel a brazil válogatott 1958-ban története első világbajnoki címét nyerte meg. 1959 nyarán Guttmann Béla visszatért Európába, és Portugáliában vállalt munkát, ahol bajnoki címhez segítette a Portót, majd a szurkolók legnagyobb bánatára a rivális Benficához távozott. Lisszabonban pedig összeálltak a kirakósjáték elemei: a mester nagyszerűen tudta integrálni a brazíliai tapasztalatokat az európai labdarúgásba. Két portugál bajnoki cím mellett következtek a legnagyobb sikerek, a Benfica ugyanis kétszer megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A portugál együttes volt ráadásul az első, amelyik megtörte a Real Madrid egyeduralmát a sorozatban. Az 1961-es siker még a Barcelona ellen született meg, de az 1962-es döntőben már a nagy favorit királyi gárdát fektette két vállra Guttmann együttese – azt a finálét máig az európai foci legnagyobb momentumai között emlegetik, ahol a portugálok kétgólos hátrányból fordítottak, és nyertek 5–3-ra a magyar mester felfedezettje, az akkor mindössze 20 éves Eusébio vezérletével. Guttmann edzői karrierje csúcsán távozott Lisszabonból, és bár még 1975-ig aktív volt, sikereit már nem sikerült megismételnie. 1981. augusztus 28-án, Bécsben távozott az élők sorából.

SEBES GUSZTÁV

A legendás Aranycsapat szövetségi kapitánya 1906. január 22-én született Budapesten, eredeti neve Scharenpeck Gusztáv. Sebes a Haladásban kezdett el futballozni, és 1940-ig tartó pályafutása során szerepelt a Vasasban, illetve három bajnoki címet nyert az MTK-val. Légiósként is kipróbálta magát, játszott Franciaországban, valamint 1936-ban egy mérkőzésen a magyar válogatottban is pályára lépett. A magyar nemzeti csapat későbbi legeredményesebb kapitánya 1940-ben a Szentlőrinci AC kispadján kezdte edzői pályafutását. Sebes Gusztáv 1945-től dolgozott a válogatottnál, először edzőként, 1949-től pedig szövetségi kapitányként ült a csapat kispadján. Legnagyobb sikerei között említhetjük az 1952-es olimpiai aranyérmet, a két évvel későbbi világbajnokságon szerzett ezüstöt, valamint az 1953-as, angolok elleni 6:3-at. A gyakran az évszázad mérkőzéseként emlegetett találkozón a magyar válogatott sporttörténelmet írt, hiszen első kontinentális csapatként hazai pályán legyőzte Angliát. A sikerben nagy szerepet játszott a Sebes által sikerre vitt taktika, amely tulajdonképpen a totális futball prototípusa volt – a klasszikusnak számító 3–2–5-ös WM-felállásból Bukovi Márton alakította ki a későbbi sikerrecept, a 4–2–4 alapjait, az Aranycsapat szövetségi kapitánya pedig ezt tökéletesítette. A mester kidolgozta a visszavont középcsatár szerepkörét, amelyet az Aranycsapatban Hidegkuti Nándor töltött be – Hidegkuti klasszisát jól jelzi az angolok ellen, a Wembleyben szerzett mesterhármas. A magyar válogatott azonban hiába maradt veretlen négy éven és 31 meccsen keresztül (ezekből mindössze négyet adtak döntetlenre), a legnagyobb siker mégis elmaradt: az ’54-es vb-döntőn a toronymagas esélyes magyarok meglepetésre 3:2-es vereséget szenvedtek Németországtól. Az 1956-os forradalom az Aranycsapat végét is jelentette, Sebes pedig egy évvel később távozott a nemzeti tizenegytől. Ezt követően újra klubedzőként vállalt munkát: irányította az Újpestet, a Honvédot és a DVTK-t, majd 1968-ban vonult vissza az edzősködéstől. Sebes Gusztáv, akit a nemzetközi szakma is a valaha élt legnagyobb kapitányok között tart számon, összesen 69 mérkőzésen irányította a magyar válogatottat (nála többször csak Baróti Lajos ült a csapat kispadján, szám szerint 117-szer). Nem csak edzői munkája számít kiemelkedőnek, hiszen 1948-tól 1960-ig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként dolgozott, 1954-ben alapító tagja volt az Európai Labdarúgó-szövetségnek, sőt 1954-től 1960-ig ő volt a testület alelnöke. Sebes Gusztáv, az Aranycsapat mestere 1986. január 30-án, Budapesten hunyt el.




CÉSAR LUIS MENOTTI

César Luis Menotti 1938. november 5-én született Rosarióban, Argentínában. Szülővárosában kezdett el futballozni, és 1960-ban igazolta a Rosario Central. Öt évvel később a csatárként és támadó középpályásként is bevethető Menotti már a Boca Juniors színeiben szerepelt, és első Buenos Aires-i szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett. Labdarúgó-pályafutása utolsó éveiben az Egyesült Államokban és Brazíliában futballozott, majd 1970-ben kezdett el edzősködni. A Newell’s Old Boys, majd a CA Huracán kispadja után következett az a feladat, amellyel örökre beírta magát a történelembe: 1974-ben kinevezték argentin szövetségi kapitánynak, és 1983-ig töltötte be ezt a pozíciót. Menotti a támadófutball elkötelezett híve volt, és felfogása tükröződött az argentin válogatott játékán – a recept egyszerű volt, minél több gólt szerezni, amelyhez a Vékony becenévre hallgató mester elképzelése szerint három dolog kellett: csapatmunka, klasszis középpályások és életveszélyes támadók. A védekezésben kifejlesztette a lescsapdát, amelyet azonban nem sikerült tökéletesen megvalósítani, és emiatt gyakran került a sajtó támadásainak középpontjába. A legnagyobb roham azonban nem emiatt zúdult Menottira, hanem akkor, amikor kihagyta az 1978-as, hazai világbajnokságra készülő keretből a fiatal Diego Maradonát. Menotti a veterán Mario Kempesnek szavazott bizalmat, és az eredmények őt igazolták – Argentína első világbajnoki címét szerezte meg. A mester arról is híres volt, hogy elítélte az argentin katonai rezsimet, ennek egyik legszebb példája, hogy a győztes vb-döntő után nem volt hajlandó kezet fogni az akkori elnökkel, Jorge Rafael Videla generálissal. Sőt egy televíziós interjúban futballt és politikát vegyítve így beszélt a világbajnoki sikerről: „A játékosaim a taktika diktatúráját és a rendszerek terrorját győzték le.” Noha Menottihoz nem csupán az argentin labdarúgás első felnőtt-világbajnoki címe, hanem az első utánpótlás-világbajnoki elsőség is köthető, az 1982-es vb-kudarc után (a címvédő már a második fordulóban búcsúzott) már csak egy évig maradt kapitány. Ezt követően Európában is vállalt munkát, irányította többek között a Barcelonát és az Atlético Madridot. Menotti, aki az igazán nagyok közé emelte Argentínát, többször is megszakította edzői tevékenységét, de 2007-ben még leült a mexikói UAG Tecos kispadjára, 2008 elején azonban benyújtotta a lemondását. A 70 éves legenda azóta nem vállalt munkát.

SIR MATT BUSBY

Alexander Matthew Busby 1909. május 26-án született a skóciai Orbistonban. Bányász édesapja az I. világháborúban a somme-i ütközetben esett el, három nagybátyja szintén ekkor halt hősi halált, így Busbyt édesanyja nevelte fel. A már kölyökként futballistaálmokat dédelgető srácot 17 éves korában igazolta a Manchester City. A jobbszélsőként és támadóként is bevethető Busby nyolc évig szolgálta későbbi szeretett klubja, a Manchester United városi ellenfelét, hogy utána az MU másik ősi riválisához, a Liverpoolhoz távozzon. Itt fejezte be játékoskarrierjét 1939-ben, amelynek legnagyobb sikerei egy FA-kupa-győzelem és egy skót válogatottság volt. A második világháború alatt Matt Busby futballedzőként teljesített szolgálatot a brit hadsereg kiképzőegységében, és az itt szerzett tapasztalatoknak is köszönhetően 1945-ben leülhetett a Manchester United kispadjára. A „vörös ördögöknél” eltöltött időszaka alatt ötször ünnepelhetett bajnoki címet, kétszer nyerte meg az FA-kupát, 1968-ban pedig a Bajnokcsapatok Európa-kupájában is az élen végzett csapatával. Busby neve sajnálatos módon mégis egy szörnyű tragédia kapcsán rögzült legmélyebben az emberek emlékezetében: a Busby-bébik 1958-as, müncheni katasztrófája kapcsán. A United menedzsere egy rendkívül fiatal csapatot alakított ki az ötvenes évek közepén, amely 1956-ban és egy évvel később is megnyerte az angol bajnokságot – a sajtó és a szurkolók őket illették a Busby-bébik becenévvel. Az együttes talán a legnagyobb favoritja volt a BEK 1958-as kiírásának, de a sors kegyetlenül közbeszólt. Február 6-án, az éppen egy belgrádi mérkőzésről hazafelé tartó csapat repülőgépe lezuhant a müncheni repülőtéren. A tragédiának 23 halálos áldozata volt a helyszínen, köztük a klub hét játékosa és három alkalmazottja. Duncan Edwards két héttel később halt bele sérüléseibe, két másik játékos pedig soha többé nem tudott futballozni. Maga Busby is súlyos sérüléseket szenvedett, kétszer is feladták neki az utolsó kenetet. Mégis felépült, és két hónappal később elhagyhatta a kórházat. A sors kegyetlen fintora, de tény: a napjaink egyik legismertebb klubjának számító Manchester United nagyban a Busby-féle csapat tragédiájának köszönheti népszerűségét. A mester folytatta megkezdett munkáját, és a tragédia tizedik évfordulóján, 1968-ban a United megnyerte a BEK-et. Sir Matt Busby (akit az európai kupagyőzelem után ütöttek lovaggá) 1994. január 20-án, rákban hunyt el. Születésének 90. évfordulóján az MU triplázással tisztelgett az előtt az edző előtt, aki a leghosszabb ideig (24 évig) ült a csapat kispadján, és aki a legnagyobb klubok közé emelte a Manchester Unitedet.