Spanyolország és David Beckham jeles mérkőzésre készül

Vágólapra másolva!
2009.02.11. 17:03
Az angol válogatott Sevillába látogat, ahol Spanyolországgal mérkőzik meg felkészülési találkozón. A meccsen az angoloknál David Beckham beállíthatja Bobby Moore válogatottsági rekordját, természetesen a mezőnyjátékosok között. A spanyolok egy része pedig mintha bajnoki mérkőzésre készülne.
Beckham (jobbra) 108. mérkőzésére készül
Fotó: Action Images
Beckham (jobbra) 108. mérkőzésére készül
Beckham (jobbra) 108. mérkőzésére készül
Fotó: Action Images
Beckham (jobbra) 108. mérkőzésére készül

A 108-szoros válogatott Moore mögött az örökranglistán egyelőre harmadik helyen álló Beckhamről a 125-szoros válogatott csúcstartó, a kiváló kapus Peter Shilton úgy nyilatkozott, hogy akár meg is döntheti a rekordját.

„Meg lennék lepve ugyan, de túlszárnyalhatja a csúcsomat, mert elég eltökéltnek tűnik ezen a téren. Ha sikerrel jár, én leszek az első, aki gratulál neki. Persze ha a hiányzó 19 meccsét két-három perces cserékkel szedi össze, akkor nem” – jelentette ki a 70-es, 80-as évek angol válogatottjának alappillére.

Beckham miatt amúgy is sok kritikát kap Fabio Capello, mindazonáltal a jobb oldali középpályás talán a legjobb formában lévő angol játékos jelenleg. Egy jó Beckham pedig mindig jól jön az angol válogatottnak, főleg, ha sérülése miatt nem lehet ott a csapattal Steven Gerrard, Wayne Rooney, és Jermaine Defoe sem.

Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello Carlton Cole vagy James Milner személyében újoncot is avathat, és főleg előbbi játékára mutatkozik jó esély, mivel a behívott csatárok közül Emile Heskey játéka kérdéses.

A spanyolok káprázatos formában vannak, a válogatott 2006. november 15. óta nem szenvedett vereséget. Akkor, 28 mérkőzéssel ezelőtt Románia legjobbjai győzték le Torreséket.

A Liverpool támadója és még négy társa (Arbeloa, Reina, Xabi Alonso és Riera) számára szinte biztos, hogy egy Sevillába kihelyezett angol élvonalbeli mérkőzésre hasonlíthat majd a találkozó, mivel Angliában játszanak.

Mentálisan azért egészen más lesz a helyzet, hiszen a hispán együttes a 29. mérkőzésén készül veretlen maradni, amivel már szinte elérhető közelségbe kerül számára a 31 mérkőzésből álló spanyol rekord.

Gyakorlatilag Carles Puyol és Cesc Fabregas hiányzik csak a spanyol keretből, helyettük két fiatal játékos kaphat lehetőséget, az utóbbi időben egyaránt pazar formában futballozó Gerard Piqué és Sergio Busquets – bár mivel Fabregas is még csak 21 éves, fiatal tehetség berobbanásáról írni...

„Ugyan barátságos mérkőzés előtt állunk, azért a nagy presztízs miatt nem engedhetjük meg a vereséget magunknak. Nekünk minden mérkőzésen meg kell mutatnunk, hogy miért is vagyunk Európa-bajnokok!” – jelentette ki Xavi, a Barca középpályása.

Szemernyi kétségünk sem lehet felőle, hogy a szerdai felkészülési mérkőzések egyik leginkább várt összecsapása nem akármilyen 90 percet tartogat. A meccs magyar idő szerint este tíz órakor kezdődik.

RASSZIZMUS ESETÉN

Az angol válogatott csapatkapitánya, John Terry a Spanyolország elleni felkészülési mérkőzés előtt elmondta, nemzeti csapata rasszista bekiabálások esetén nem játssza le a ma esti találkozót. A Chelsea játékosa elárulta, a társakkal közösen hozták meg ezt a döntést. Az angol sajtóban már napok óta téma a rasszizmus kérdése a spanyolországi futballmérkőzéseken.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik