A nagy (vagy a kis) testvér árnyékában

Először söprögessünk a saját portánk előtt, vagyis nézzünk szét a magyar pályákon! A magyar futball több mint százéves történetében szép számmal szaladgáltak testvérpárok a pályákon, és bizony gyakran egyikük a másik árnyékában maradt.

Bozsik bátyja a Kispest kapujában

Bozsik József még mindig a magyar futball csúcstartója 101 válogatottságával. A népszerű Cucu azonban pályafutása kezdetén még Bozsik II néven szerepelt, mivel akkoriban a bátyja is játszott a csapatban.

Az idősebbik Bozsik, István öccséhez hasonlóan a második világháború végén lett állandó tagja az együttesnek, miután a válogatott Boldizsár Géza az Elektromoshoz szerződött. A Cigány becenévre hallgató kapus évekig védte a kispestiek kapuját, ám bajnokcsapat tagja már nem lehetett, mivel betegsége miatt hamar vissza kellett vonulnia, sőt a harmincadik születésnapját sem érte meg.

Az 1954-es vb-ezüstérmes csapat játékosa mellett az 1938-as másodikok között is akadt olyan futballista, akinek testvére is labdarúgó volt. Turay József, aki középcsatárból lett középfedezet, a húszas évek vége és a harmincas évek egyik legjobb futballistája volt, nem véletlenül nevezték el Császárnak.

Turay felnőttpályafutását a Ferencvárosban és a Hungáriában töltötte, de nem szerepelhetett együtt a szintén élvonalig jutó öccsével. Turay II pályafutása során szerepelt a Phöbus, a Bocskai és a Gamma színeiben is, és bár nem lett olyan híres, mint a bátyja, nem csak a neve miatt szerződtették: 1940–41-ben például 21 gólt szerzett. A kisebbik Turay edzőként viszont sikeresebb volt testvérénél: több magyar élvonalbeli csapat mellett irányította az SK Zilinát, az Omonia Nicosiát, valamint dolgozott Tunéziában is.

Kohut Vilmos Magyarországon és Franciaországban is nagy karriert futott be, 1933-ban az öccsével együtt szerződött Marseille-be. Míg azonban „Vili" már befutott játékosként, tízéves élvonalbeli múlttal a háta mögött írt alá a kikötővárosiakhoz, Rezsőnek nem volt első osztályú meccse, az FTC amatőrcsapatában játszott. Bátyjával ellentétben az ő szerződtetése nem vált be a Marseille-nél, egyetlen szezonjában mindössze három meccsen kapott lehetőséget. Később megfordult Caenban, Montpellier-ben és a spanyol Valladolidnál, de sehol nem tudott meghatározó játékossá válni.

A két Ebedli útjai hamar elválnak

Az 1970-es évek közepén még együtt szerepelt a Ferencvárosban a két Ebedli. Ám amíg a középpályás Zoltán – egy újpesti kitérőt leszámítva – majdnem másfél évtizeden keresztül szolgálta a klubot, addig Ferenc bajnokin nem jutott szóhoz az első csapatban, igaz, a KEK-döntőig menetelő együttesben két meccsen is játéklehetőséget kapott. A Volánnál végül bemutatkozhatott az élvonalban, de nem lett olyan sikeres, mint az öccse, edzőként azonban többre vitte, az első osztályban dolgozott a Volánnál, a Dunaferrnél és a Tatabányánál is.

A szombathelyi labdarúgás történetének vitathatatlanul legsikeresebb családja a Halmosi. Zoltán, az apa a hatvanas-hetvenes években a válogatottban is megmutathatta tudását, és a Haladásból is kirobbanthatatlan volt tíz-egynéhány éven keresztül. A szurkolók azt várták, hogy fiai is a nyomdokaiba lépnek. Ám amíg a Haliba most visszatérő Péter a nemzeti csapatban is rendre szerepet kap, és több évet eltöltött külföldön, addig a nyolc évvel idősebb Zoltánnak nem sikerült az áttörés: bár két szezonban is az élvonalban játszott, mindössze négy mérkőzés jutott neki, ráadásul mindkét bajnokság végén búcsúzott az NB I-től csapata.

Nehéz örökség a Maradona név

Ha azt mondjuk, Maradona, mindenkinek a Barcelona és a Napoli sztárja, a jelenlegi argentin szövetségi kapitány neve ugrik be először. Ám nem csak az isteni Diego kergette élvonalbeli szinten a labdát a családban.

Hugo Maradona csaknem kilenc évvel volt fiatalabb Diegónál, és nem panaszkodhatott, hogy sokáig mellőzik, hiszen a 17. születésnapja előtt bemutatkozhatott az Argentinos Juniors felnőttcsapatában. Hugót az Ascoli hozta át Európába, de hamar kitűnt, hogy számára 18 évesen még erős a Serie A. Spanyolországba került, ám a Rayo Vallecanóval csupán egy esztendőt töltött az élvonalban. Innen Ausztriába vezetett az útja, a Rapidnál azonban mindössze három meccsen kapott játéklehetőséget. „El Turco" európai karrierje ezzel véget ért, később éveket töltött el Japánban, de csak két bajnoki szezonban szerepelt az élvonalban.

Tomás Rosicky hosszú sérülése után a jelek szerint kezdi visszanyerni formáját, és mostanában az Arsenalban is egyre több lehetőséget kap. Bátyja, a már visszavonult Jirí kevésbé ismert a nemzetközi futballban, pedig a védekező középpályásként szereplő idősebb Rosicky nagyobb karriert is befuthatott volna, hiszen négy éven keresztül volt az Atlético Madrid játékosa. A fővárosiaknál azonban csak a B-csapatban jutott számára hely, így a mellőzést megunva Ausztriába távozott. Bregenzben végre eljutott az élvonalig, de sohasem tudott kitörni öccse árnyékából, és végül a Bohemians csapatánál fejezte be pályafutását.

Újpesten a világsztár testvére

Emlékezetes, milyen nagy felhajtás fogadta Cantona Újpestre igazolását 1992 telén. Igaz, nem a nagy Éric érkezett hazánkba futballozni, hanem öccse, Joël.

Cantona mögött nem állt nagy élvonalbeli karrier, hiszen a Marseille-nél az 1985–86-os szezonban játszott három meccs mellett csupán alacsonyabb osztályban szerepelt, a belga Antwerpnél eltöltött légióskorszaka idején pedig nem került be a csapatba. Újpestre rossz periódusban érkezett, a klub ugyanis története egyik legnehezebb időszakát élte, csak osztályozón biztosította bennmaradását. Cantona nem villogott, igaz, nem is okozott csalódást két kiállítása ellenére sem.

A francia játékos nyáron továbbállt, az angol Stockport Countynál tűnt fel, majd visszatért Marseille-be, ahol két szezont töltött el a másodosztályban, ám amikor a kikötővárosiak feljutottak, rá megint nem volt szükség. Cantona akkoriban még egyszer „bekopogtatott" a Megyeri úton, de a próbajáték után nem kapott szerződést. Bátyjához hasonlóan később megpróbálkozott a filmezéssel is.

Kalle és „Rummenigge öccse"

A Rummenigge fivérek pályafutása csak rövid időszakra kapcsolódott össze, Michael ugyanis jóval fiatalabb volt Karl-Heinznél. A két testvér folyamatosan csak az 1983–84-es német bajnokságban játszhatott egymás mellett, akkor azonban a Bayern München nem tudott ellenállni az Internazionale fejedelmi ajánlatának, és elengedte Kallét.

Michael még évekig maradt Münchenben, majd segített a Dortmundnak európai szinten is nagycsapattá válni, ám mindig csak „Rummenigge öccse" maradt. Még a harmincadik születésnapja előtt „kikopott" a Bundesligából, majd Japánban zárta le karrierjét.

Bár sokan sokáig úgy hitték, Roberto Baggio és Dino Baggio testvérek, nem volt köztük rokoni kapcsolat. Az 1993-ban Aranylabdát nyerő Robertónak azonban valóban volt egy öccse, ő azonban sohasem játszott élvonalbeli mérkőzésen, pedig testvéréhez hasonlóan a Fiorentina keretének is tagja volt.

Eddy Baggio 1994-ben, a visszajutás után hagyta ott Firenzét, és alacsonyabb osztályokban még évekig hasznos tagja volt csapatainak. Legjobb szezonja az 1999–2000-es kiírás volt, amikor 22 góllal segítette az Ascolit.

Visszavonult, hogy öccse ügynöke legyen

Roberto Assis neve ma már elsősorban játékosügynökként ismert, de Ronaldinho bátyja korábban európai élvonalbeli bajnokságokban is kergette a labdát.

Az 1971-es születésű támadó középpályás a Grémio neveltje, és egészen 1992-ig Porto Alegrében futballozott. Akkor a 21 éves ifjút elvitte a Sion (Vincze Ottó csapattársa is volt), amelynél három jó szezonja is volt, nem csoda, hogy bejelentkezett érte a Sporting CP.

Portugáliában azonban megtört ígéretesnek induló karrierje, mert bár két bajnoki szezonban is játszott a csapatban, ez mindössze 13 mérkőzést hozott számára. Pályafutása végén szerepelt Japánban, Mexikóban, hazatért a Corinthianshoz, majd 30 esztendős korában a Montpellier-nél zárta le pályafutását. Éheznie azonban nem kellett, hiszen átvette reményteljesen induló öccse karrierjének irányítását, játékosügynökként segítette Ronaldinhót jobbnál jobb szerződésekhez.