Az 1961-ben született Enzo Francescoli Uriarte minden idők egyik legnagyszerűbb karmestere, aki valaha megfordult a futballpályákon. Hideg fejjel döntött a legnehezebb helyzetekben is, hűvös eleganciával váltotta gólra a helyzeteket, de távoli bombái is közrettenetnek örvendtek kapuskörökben. Egy igazi úriember volt a gyepen és azon kívül is – fájdalom, az ő pengés stílusa sokkal jobban érvényesült volna két évtizeddel korábban.
Így sincs oka panaszra: megfordult a Montevideo Wanderersben, a River Plate-ben, az RC Parisban, az Olympique Marseille-ben, a Cagliariban és a Torinóban is. Európában olyan kiválóságok oldalán kereste kenyerét, mint Luis Fernández, Pierre Littbarski, David Ginola, Karlheinz Förster, Mozer, Franck Sauzée, Jean Tigana, Chris Waddle, Jean-Pierre Papin, Luis Oliveira, Robert Jarni vagy Benito Carbone. Legnagyobb sikereit a Riverrel aratta, amellyel számtalan bajnoki cím és kupagyőzelem mellett a bajnokságban háromszor lett gólkirály, kétszer az év játékosa (ez utóbbi címet dél-amerikai viszonylatban is megismételte, 1984-ben és 1995-ben). Csak a fiatalabbak – no meg az élvezet – kedvéért írjuk le, hogy a tiszteletbeli argentinná fogadott uruguayi első riveres korszaka alatt együtt futballozott néhány világbajnokkal, mint Ubaldo Fillol, Alberto Tarantini, Américo Gallego, Héctor Enrique, Carlos Tapia, Neri Pumpido, Óscar Ruggeri; a másodikban pedig többek között Germán Burgos, Roberto Bonano, Roberto Ayala, Celso Ayala, Juan Sorín, Matías Almeyda, Leonardo Astrada, Marcelo Gallardo, Ariel Ortega, Pablo Aimar, Santiago Solari, Hernán Crespo, Julio Cruz és Marcelo Salas voltak játszótársai. A fentiekből leszűrhetjük, hogy egyrészt nagyságrendekkel erősebb volt régebben az argentin klubfutball, másrészt áldott a futballmenedzser játékok adatszerkesztője, hogy újra összehozzuk ezt a gárdát, harmadrészt lesz alanya sorozatunknak a jövőben bőséggel.Az NSO sorozatában már visszavonult sportolók jelenlegi életéről olvashat. Tekintse meg a korábbi részeket is! |
Francescoli a válogatottban 73 alkalommal szerepelt, 17 gólt vágva, és megfordult két világbajnokságon is. 1986-ban hősünk köré egy igencsak munkás csapatot épített Omar Borrás kapitány, a későbbi győztes argentinok csak egy szoros 1–0-val ütötték ki őket a legjobb tizenhat között (igaz, előtte a csoportban 6–1-re kikaptak a dánoktól, az egyetlen uruguayi gólt maga Francescoli szerezte tizenegyesből). Négy év múlva már jóval erősebb keretből gazdálkodhatott Óscar Tabárez mester, ám a házigazda olaszok ugyanebben a szakaszban éppen ellenük találtak magukra (Álvez – Gutiérrez, De León, Domínguez, Pintos Saldanha – Ostolaza (Alzamendi, 80.), Perdomo, Francescoli, Rubén Pereira – Aguilera (Rubén Sosa, 55.), Fonseca volt a céleste összeállítása a római mérkőzésen). A futballista nyert három Copa Américát – megjegyzendő, hogy a dél-amerikai kontinenstornán például sem az őt nagyra tartó Pelé, sem jó barátja, Diego Maradona nem vezette sikerre övéit –, 1983-ban, 1987-ben és 1995-ben. Utóbbi alkalommal Álvez – Gustavo Méndez, José Herrera, Tabaré Silva (Adinolfi, 35.), Moas – Poyet, Álvaro Gutiérrez, Francescoli, Dorta (Bengoechea, 45.) – Daniel Fonseca, Otero (Sergio Martínez, 45.) volt a finálébeli összeállítása válogatottjának.
„Herceg” keresztapja egy uruguayi újságíró, Victor Hugo Morales volt, aki Francescoli argentínai befutása idején rengetegszer hallgatta kedvenc, Príncipe című tangószámát, és amikor a támadó eredményes volt, az „Én egy herceg vagyok, a gólok az én szeretőim” részletet dúdolgatta magában. „Tökéletes becenév ez egy ilyen melankolikus és bús arcú férfi számára, akinek még a mozgása is fejedelmi” – vélekedett Morales. Furán alakult Francescoli európai karrierje: fénykorában éveket vesztegetett el a Racingban, 1987-ben hiába hívta a Juventus, nem akart váltani, majd az OM-et is túl korán hagyta ott, pedig egyetlen marseille-i idénye végén megválasztották a Ligue 1 legjobb légiósának. |
Visszavonulása után korábbi ügynökével, Paco Casallal és egykori játékostársával, Nelson Gutiérrezzel egy televíziós csatornát alapított, a Gol TV-t, amely az Egyesült Államok első napi 24 órán át szolgáltató, spanyol és angol nyelvű futballcsatornája. A 2010-es világbajnokságról az egyik argentin csatornának tudósított, előtte a nagy Zidane-nal indított egy televíziós valóságshow-t (www.crackstv.com), amelyben természetesen ki mások után kutatnának, mint a jövő sztárjai? Az uru ikon nem tervezi, hogy felcsap edzőnek, mondván, soha nem szerette az összezártságot, és egyébként sincs még felkészülve erre a pályára; de egészen biztos abban, hogy egy szép napon visszatér még a Riverhez és a nemzeti csapathoz is.
A jelenleg 22 esztendős fia, Marco, aki a család lakóhelyén, Miamiban tanult meg futballozni, és később a Cagliari U-csapataiban is megfordult, örökölt valamit, ha nem is a teljes repertoárt, az atya futballtehetségéből. Az év elején felvetődött, hogy a Ferencvárosban folytatja, de erre végül nem került sor. Érdekes módon külsőleg és futballtudásban is jobban hasonlít hozzá az argentin támadó, Diego Milito.