Eurofutball: Solskjaerék a szívbajt hozták drukkereikre, de élre álltak

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 22:19
A 25. forduló után az Ole Gunnar Solskjaer vezette, címvédő Molde vezet a norvég élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: az egykori MU-klasszis edzette csapat 3–2-re győzött a Sandnes Ulf ellen.

Úgy tűnt, a Molde simán megnyeri a meccset, mert 23 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, de a kék-fehérek nagyvonalúan elszórakozták a fórt: a Sandnes Ulf a 83. és a 85. percben szerzett gólokkal egyenlített. Volt azonban a hazaiaknak még egy tölténye: Vegard Forren a 86. percben élre lőtte a Moldét, mely a hátralevő öt fordulóban a Rosenborggal és a Strömsgodsettel küzd meg a bajnoki címért.

Svédországban négyes versenyfutásra van esély, az Elfsborg Oscar Hiljemark 94. percben szerzett góljának köszönhetően maradt az élen, de az aranyéremre van még sansza az üldöző Häcken, Malmö, AIK triónak is.

Finnországban a Turku átvette a vezetést a JJK elleni győzelemmel – a vendégeknél Gruborovics Tamás végig játszott, Szeróvay Mihály a kispadon ült. A Jaro–Lahti mérkőzésen Szentpéteri Viktor őrizte a vendégek hálóját, csapata 2–1-re kikapott.

A dán bajnokságban 12 forduló után is veretlen a listavezető Köbenhavn, mely nyerő helyzetből kiengedte a kezéből a győzelmet és 2–2-re végzett az Esbjerggel.

 

EUROFUTBALL
NORVÉG ELITESERIEN, 25. FORDULÓ
Stabaek–Tromsö 0–1
Haugesund–Fredrikstad 1–0
Sogndal–Lilleström 1–0
Molde–Sandnes Ulf 3–2
Odd Grenland–Rosenborg 0–1
Az élcsoport: 1. Molde 51 pont, 2. Rosenborg 49, 3. Strömsgodset 48, 4. Tromsö 42 (24 mérk.)
SVÉD ALLSVENSKAN, 26. FORDULÓ
AIK–Gefle 0–1
Mjällby–Helsingborg 0–2
Kalmar FF–Djurgarden 2–2
GAIS–Elfsborg 1–2
Örebro–GIF Sundsvall 2–2
Az élcsoport: 1. Elfsborg 52, 2. Häcken 50, 3. Malmö 49, 4. AIK 47, 5. Helsingborg 42
DÁN SZUPERLIGA, 12. FORDULÓ
Silkeborg–Horsens 1–1
Randers–Midtjylland 2–1
Esbjerg–FC Köbenhavn 2–2
Bröndby–AaB 1–3
Az élcsoport: 1. Köbenhavn 26 pont, 2. AaB 23, 3. AGF 21, 4. Nordsjaelland 19, 5. Randers 19
FINN VEIKKAUSLIIGA, 30. FORDULÓ
Jaro–Lahti 2–1
MyPa–VPS 1–1
TPS–JJK Jyväskylä 1–0
KuPS–Haka 1–1
Az élcsoport: 1. TPS 53 pont, 2. HJK 52 (29 mérk.), 3. Inter Turku 51 (29 mérk.), 4. Mariehamn 46
Legfrissebb hírek

Svédországba szerződhet a Fehérvár magyar középpályása – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 20:03

Andrés Iniesta cégével harmadosztályú dán klubot vett

Minden más foci
2024.11.14. 12:16

Nagyszerű gesztus! Az otthonában összeeső játékos adta át a trófeát

Minden más foci
2024.05.30. 15:01

Dráma Dániában – a Midtjylland kihasználta a Bröndby bukását, és bajnok lett

Minden más foci
2024.05.26. 19:34

Megvédte bajnoki címét a Sparta Praha

Minden más foci
2024.05.18. 22:17

Még az ellenfél kapusa is vigasztalta, akkora helyzetet hagyott ki a csatár – videó

Minden más foci
2024.05.15. 13:42

Videó: Tokmacot beállása után 15 perccel azonnali piros lappal kiállították

Minden más foci
2024.04.26. 12:15

Videó: az ötödosztályú csapat kapusa mind a négy 11-est védve ejtette ki az élvonalbeli riválist

Minden más foci
2024.04.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik