Anderlecht: a depresszió határán volt az argentin középpályás

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 15:31
Elmondása szerint a télen a depresszió határán volt Lucas Biglia, az Anderlecht argentin labdarúgója.

A hétszeres argentin válogatott Biglia évek óta az Anderlecht egyik legjobbja, és minden átigazolási időszakban felvetődik, hogy elhagyja a belga csapatot egy nagyobb klub kedvéért. Erre eddig nem került sor, és sokan azt hitték, hogy azért tért vissza több napos késéssel a hazájából a karácsonyi szünetről, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a brüsszeli vezetőkre. Erről azonban szerinte szó sincs, nem megfelelő mentális állapotával magyarázza a „fegyelmezetlenségét”.

„Hogy depressziós voltam-e? Azt mondanám, a határára kerültem – nyilatkozta Biglia a Het Nieuwsbladnak. – Mindenféle gyógyszereket írtak fel nekem. Volt köztük néhány antidepresszáns, de azonnal mondtam a feleségemnek, hogy azokat nem szedem be. Még mindig használok néhány gyógykészítményt, az Anderlechtnél pedig tudnak erről. A legfontosabb számomra, hogy most már tudom, mi okozza a problémát. Túl sok célt tűztem ki magam elé. Bánt, hogy néhány ember nem bízott bennem. Ez több volt egy egyszerű fejfájásnál. Rájöttem, hogy az élet nem csak a futballról szól.”

A 27 éves középpályás a téli szünet óta hatszor lépett pályára a klubjában.

Legfrissebb hírek

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

A Viktoria Plzen ellen szakadt meg az Anderlecht veretlenségi sorozata az El alapszakaszában

Európa-liga
2025.01.23. 20:51

Először nyert az MU az El-ben; hibátlan maradt a Lazio; Mourinhóék kikaptak Hollandiában

Európa-liga
2024.11.07. 23:20

Mourinho időszakát idézte az FTC ellen nyerő Spurs, sorra kapja a gólokat az MU

Európa-liga
2024.10.04. 10:10

Az Anderlecht minden lényeges statisztikai mutatóban a Ferencváros fölé nőtt

Európa-liga
2024.09.26. 12:56

Szalai Gábor: Hibáztam az első gól előtt, ezért vállalom a felelősséget – videó

Európa-liga
2024.09.26. 09:24

„Ez még nem elég” – az FTC-t legyőző Anderlecht vezetőedzője

Európa-liga
2024.09.26. 08:24
Ezek is érdekelhetik