Brazília: Pelé és Romário mellett az elitben a volt Újpest-csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 16:23
Elérte célját a 15-szörös brazil válogatott csatár, Túlio. Az Újpest korábbi légiósa az Araxá csapatában megszerezte pályafutása ezredik gólját. A brazil válogatottban 1990 és 1995 között játszó Túlio másfél éve  kijelentette, azért folytatja 40 éves korán túl a játékot, hogy eljusson a bűvös mérföldkőig, amelyet csak olyan nagyságok értek el, mint Pelé vagy Romário.

A brazil Minas Gerais tartomány másodosztályában szereplő Araxában játszó Túlio Humberto Pereira Costa egy tizenegyes megítélése után állt a labda mögé, majd miután értékesítette a büntetőt, kitört a mámor. A 2002-ben az Újpestben 10 bajnokin négy gólt szerző brazilt körbeugrálták a társak, majd nekiadták a labdát, amellyel megszerezte az ezredik gólt.

Túlio sem tétlenkedett, látványosan levette a meze alatti pólót, amelyen a 999 díszelgett, majd felhúzta magára az 1000-essel ellátott másik felsőjét.

A család és a klub vezetősége is csatlakozott a pályán a körülbelül tíz percig tartó ünnepléshez.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jó csapatban játszhatok, a srácok megtöltenek pozitív energiával. Hálás vagyok mindezért, és igyekszem azzal meghálálni, amihez a legjobban értek: gólok sokaságával. Örülök, hogy Araxá általam kerül a történelemkönyvekbe: a város, amely látta Túlio ezredik gólját” – mondta a nem sokkal a gólja után lecserélt csatár.

TÚLIO EZREDIK GÓLJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik