Világfutball: így választanak a posztra, amely Storcké is volt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.11. 16:08
null
Az Asztana lelkes szurkolói (Fotó: Reuters)
A kazah szurkolók internetes szavazáson nyilváníthatnak véleményt arról, ki legyen a labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

 

A múlt hét óta zajló voksolás első fordulójában azt a kérdést tették fel a drukkereknek a kazah szövetség honlapján, hogy hazai vagy külföldi edző irányítsa-e a nemzeti csapatot. A szövetség szóvivője elmondta, hogy a második körben egy listából választhatják majd ki az általuk legalkalmasabbnak tartott tréner nevét a rajongók.

Dmitrij Nyesztyerenko hangsúlyozta, hogy világszerte ismert sztáredzők helyett kizárólag reális lehetőségeket tárnak majd a szavazók elé. Külön kiemelte, hogy a Chelsea-től nemrég menesztett José Mourinho biztosan nem lesz a kazah válogatott szövetségi kapitánya.

A rendhagyó kezdeményezés ellenére minden bizonnyal alacsony részvétellel jár majd a voksolás, mert a közép-ázsiai országban még nem eléggé elterjedt az internet.

A szövetség 50 ezer szavazat esetén fontolná meg a végeredmény figyelembevételét, de ennek alig öt százalékát (1732 voks) regisztrálták hétfőig. A szurkolók eddig egyértelműen egy külföldi edző szerződtetését pártolják (836 szavazat).

Nyesztyerenko elmondta: országukban népszerű sportág a labdarúgás, ezért nem értik, miért marad el jócskán a várakozásoktól a szavazatok száma. Elárulta azt is: nincs garancia arra, hogy minden voks kazah szurkolóktól származik, hiszen külföldről is lehet regisztrálni a honlapon.

A kazah labdarúgás mérföldkőhöz érkezett ebben a szezonban, hiszen az FK Asztana bekerült a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Bár onnan nem jutott tovább, hazai pályán veretlen maradt.

A hasonló nagyságrendű siker a válogatott esetében még várat magára, a csapat a tavaly ősszel lezárult Európa-bajnoki selejtezősorozatban csak egy meccset tudott megnyerni a tízből.

A kazah nemzeti együttes előző négy szövetségi kapitánya külföldi volt – legutóbb az orosz Jurij Krasznozsan töltötte be a poszot, míg előtte kettővel a jelenleg a mieinket irányító Bernd Storck.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik