Hollandia: visszavonult Dárdai, Dzsudzsák és Szalai korábbi edzője

Vágólapra másolva!
2016.03.29. 18:35
A holland Huub Stevens kedden bejelentette, hogy egészségi okok miatt véget ért labdarúgóedzői pályafutása.

A 62 éves tréner legutóbb a német élvonalban szereplő Hoffenheim csapatát irányította, de február 10-én lemondott, mert szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, és kilátásba helyezték, hogy meg kell operálni.február 10-én lemondott, mert szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, és kilátásba helyezték, hogy meg kell operálni.

A német Sport Bild keddi számában Stevens elmondta, az elmúlt másfél hónapban – amióta nem dolgozik edzőként és nincs kitéve stressznek – javultak az eredményei, ezért egyelőre nincs szüksége műtétre, csak gyógyszereket kell szednie. Úgy fogalmazott: biztosan nem tér vissza a kispadra, mert túlságosan nagy lenne a kockázata.

Edzői karrierjének 23 éve során Stevens a holland Roda JC (magyar játékosa volt Bodor Boldizsár) és PSV Eindhoven (Dzsudzsák Balázs), a német Schalke 04, Hertha BSC (Dárdai Pál és Király Gábor), 1. FC Köln, Hamburger SV, VfB Stuttgart és Hoffenheim (Szalai Ádám), az osztrák Red Bull Salzburg és a görög PAOK együttesét irányította. 1997-ben UEFA Kupát, 2001-ben és 2002-ben Német Kupát, 2007-ben Intertotó Kupát, 2010-ben osztrák bajnokságot nyert. A holland élvonalban 1995-ben, a Bundesligában pedig 2001-ben volt ezüstérmes.

Legfrissebb hírek

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 18:12

Könnyedén nyert a Frankfurt; ritka lassú lövéssel fordított a Hoffenheim, Gift Orban is betalált

Német labdarúgás
2025.02.16. 19:30

Anton öngóllal „segítette” volt csapatát, otthon kapott ki a Dortmund

Német labdarúgás
2025.02.08. 20:25

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2025.02.06. 12:55
Ezek is érdekelhetik