Hollandia: megvan Ricardo Moniz új csapata!

Vágólapra másolva!
2016.05.07. 09:08
A holland másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a feljutásért küzdő FC Eindhoven a korábban a Ferencvárost is irányító Ricardo Monizt nevezte ki vezetőedzőjének.

Az eindhoveni együttes a negyedik helyen fejezte be az áprilisban véget érő holland másodosztályú bajnokságot, ezzel kivívta a jogot, hogy részt vegyen a feljutásért folyó rájátszásban. A csapat a playoff elődöntőjében a NAC Bredával találkozik, ezen kívül még egy párharcot kellene sikerrel megvívnia ahhoz, hogy feljusson az Eredivisie-be – ellenkező esetben marad a második vonalban.

A korábban a Red Bull Salzburg, a Ferencváros, a Lechia Gdansk és az 1860 München vezetőedzőjeként is dolgozó Moniz legutóbb az angol negyedosztályú Notts Countyt irányította, amely tavaly decemberben menesztette.

Az 51 esztendős szakember kétéves szerződése július elsején lép életbe az FC Eindhovennél, amelynek színeiben játékosként 1981 és 1984 között 71 mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38

Arrigo Sacchi: Fontolóra veszem a visszatérést, vannak ajánlataim

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 18:12

Nagy tervei vannak Berndt Andrásnak, aki Barcelonában végzi az edzői mesterképzést

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 14:59

Urbányi István az Egyesült Államokban kapott vezetőedzői munkát

Légiósok
2025.01.30. 20:06

Alig két hete még hosszabbított Gerrard, mára felbontották a szerződését

Minden más foci
2025.01.30. 14:24

Horváth Ferenc: A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik