Átigazolás: csak Bale és CR volt drágább Higuaínnál – TOP 10

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 21:05
null
Csak Gareth Bale és Cristiano Ronaldo került többe Gonzalo Higuaínnál (Montázs: NSO)
Mint ismert, a Serie A-ban szereplő Juventus 90 millió euróért szerződtette a Napoli argentin támadóját, Gonzalo Higuaínt. Ennek kapcsán összeszedtük a top 10 átigazolást.

 

Az előző idényben 35 bajnoki mérkőzésen 36 gólig jutó Higuaín ezzel az összeggel minden idők harmadik legdrágább vételévé avanzsált, csupán Gareth Bale-ért és Cristiano Ronaldóért fizettek többet – mindkét esetben a Real Madrid volt a vevő.

A királyi gárda – vevőként – ezen kívül még két átigazolással szerepel a top 10-ben, James Rodríguez majd' 80 millió euróért váltott klubot a 2014-es világbajnokságot követően, Zinédine Zidane pedig akkori átigazolási rekordot jelentő összegért – még 2001-ben.

A Barcelona három transzferrel képviselteti magát, Neymar a 4., Luis Suárez az 5., Zlatan Ibrahimovic pedig a 10. helyre fért fel, az említetteken kívül pedig még két manchesteri érkező, a Citybe szerződő Kevin De Bruyne és a Unitedhoz igazoló Ángel Di María szerepel a top 10-ben.

A TOP 10 ÁTIGAZOLÁS – EURÓ SZERINT RENDEZVE
játékoshonnan
hová
mennyiért
mikor
1. Gareth Bale Tottenham Real £85 100 000 € 100 800 000 2013
2. Cristiano Ronaldo Man. United Real £80 000 000 € 94 000 000 2009
3. Gonzalo Higuaín Napoli Juventus £75 300 000 € 90 000 000 2016
4. Neymar Santos Barcelona £71 500 000 € 86 200 000 2013
5. Luis Suárez Liverpool Barcelona £65 000 000 € 81 700 000 2014
6. James Rodríguez Monaco Real £63 000 000 € 79 800 000 2014
7. Kevin De Bruyne Wolfsburg Man. City £55 000 000 € 75 700 000 2015
8. Ángel Di María Real Man. United £59 700 000 € 75 000 000 2014
9. Zinédine Zidane Juventus Real £46 600 000 € 75 000 000 2001
10. Zlatan Ibrahimovic Inter Barcelona £59 000 000 € 69 000 000 2009

Forrás: Wikipedia

Legfrissebb hírek

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
8 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 órája

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
22 órája

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Ez már több mint pech: Neymar úra megsérült!

Minden más foci
2025.04.17. 11:40
Ezek is érdekelhetik