Pirul a pirula – Kun Zoltán publicisztikája

Gyerkőc hazajön, puszi-pacsi, és sorolja is egy szuszra, hogy kész a házi, evett rendesen, remekül ment az edzés, jutalomból kapott egy vitamint, ja, és hármas lett a matekdoga.

Ilyenkor mi a reakció: semmi baj, öcsi, majd kijavítod, de légyszí’, hozd ide a távirányítót?

Azért van annyira éles a hallásunk, hogy visszakérdezzünk: már bocs, a hármason kívül mit is kaptál?

Vitamint!

Viiiitaaaamiiint?

A szó, amelynek az élet minden területén pozitív jelentése van – kivéve a sportpályát. A vitamin jól hangzik zöldpaprikába vagy céklába csomagolva, örömmel rágcsáljuk a teljesítménytúrákon, ódákat zengenek róla a hölgyek a szokásos fogyókúra előtt, ami mindig, ugye, éppen másnap kezdődik el, ám a gyerek sportjával összekötve már kevésbé nyeljük le.

De lenyelje-e a gyerek? Hallod, öcsi, tényleg ezt akarják beléd nyomni?

Edző bá, ezt maga hagyja?

Kedves apuka, tessék megnyugodni, nagy lélegzetet venni, letenni a tollat, klaviatúrát, ólmosbotot, senki sem kényszeríti kisfiát arra, hogy körözöttes kenyér helyett kis sárga bogyókat uzsonnázzon. Ebben semmi rossz nincs, de mivel gyermeke kifejezetten tehetséges, lehetőséget adunk rá, hogy teljesen tiszta módszerekkel még jobb teljesítményt érhessen el.

Kedves apuka pedig tényleg nagy lélegzetet vesz, hazamegy, és elgondolkodik. A gyereknek ártani nyilván nem akar, így felhív néhány ismerőst, átböngészi a netet, nem alszik egész éjszaka, és reggelre rájön, hogy ugyanott tart, ahol az előző délután tartott.

Az használ a gyereknek, ha beveszi a vitamint?

Miért is ne használna, nyilván a klub is jót akar, közös a cél, még inkább meg kell erősíteni a gyerkőcöt, kicsit úgyis satnya. Majszolja csak el azt a kis bogyót, ha kap egyet két nap múlva, köszönje meg azt is, fejlődjön szépen, dagadjanak jobban az izmok, legyen végre a srácnak stabil helye a keretben. Ma a sportban már mindenki vitaminokat zabál, és ha mindenki megteheti, éppen az én gyerekem maradjon le a többitől? Edző bá is hangsúlyozta, teljesen tiszta módszerekről van szó, adjunk hát egy esélyt a modern tudománynak, biztos Conan is így kezdte.

Vagy az használ a gyereknek, ha nem veszi be a vitamint?

Tizenegy éves, és már ilyenekkel tömik! Először egyet, másnap még egyet, aztán egyre nagyobb adagot, naponta többször is, jövőre meg már köretként is azt eszi a rántott húshoz. Ha elviszem egy másik klubhoz, vele tolok ki, és ugyanez lesz fél év múlva – ha elviszem sok más sportágba, megint csak vele tolok ki, és megint csak ugyanez lesz fél év múlva. És ha itt marad, csak jó előre szólok annak a szemétnek, aki edző bának nevezteti magát, hogy az én csemetémtől messzire húzzon el a vitaminjaival? Szép lassan lemarad a társaktól, kikerül a csapatból, nem mehet a versenyekre, és a gyerek jobban utálja majd a sportot, mint a matekhármasokat.

Hm, esetleg köztes megoldás? Mondjuk, minden héten bekap egyet, de csakis egyet, az nem elég a fejlődéshez? Nem, ugye? Ha kis adagot kap, zónát? Nem bogyót, csak bogyeszt. Vagy inkább veszek otthonra egy húszkilós súlyzót, oké? És ha várnánk még egy évet, csak jövőre kellene döntenünk?

Egyik sem jó?

Tényleg eljött az a pillanat, amikor választani kell: vagy vitaminokat szed a gyerek, vagy sosem lesz belőle olimpiai bajnok?

De hát én utálom a vitaminokat, viszont imádom az olimpiát, főleg, ha végre kisöcsi is indul!

Edző bá, most mit tegyek?

Kedves apuka, igazán nem akarom elkeseríteni, de a fia valószínűleg akkor sem lesz olimpiai bajnok, ha vitaminokat szed. De még inkább nem lesz, ha nem szed. Kérem, értse meg, ez már az élsport: sikerekkel, pénzzel, áldozatokkal, és nem utolsósorban döntésekkel jár.

És kinek kell döntenie, edző bá?

Magának, aki már ismeri négy éve, akiben vakon megbízott, amikor rosszabb periódusban volt, aki mindig kiállt mellette, ha szüksége volt a támogatásra? Vagy nekünk, a szüleinek, akik hozzák-viszik őt az edzésre, nap mint nap, fizetik az egyesületi díjat, megveszik a felszerelést, minden második héten lemennek a vidéki versenyre, és tartják benne a lelket, mert a sport és a tanulás mellett tényleg semmi szabadideje nincs, de fel ne adja, mert tehetséges?

Netán könnyítsük meg a helyzetet, és mondjuk azt: dönts te, kisöcsi?

Fiam, gyere ide, ülj le, komoly témáról kell beszélnünk. Nem, nem a focis kártyáidról, azt gyűjtheted szépen továbbra is. Hanem az életedről. A jövődről. A sorsodról. A karrieredről.

Nem érted ezeket a szavakat, ugye? Én sem érteném a helyedben. Beszélnék én könnyű szívvel a múlt heti nagy meccsekről, vagy Jack Sparrow kapitányról, még arról a hülye matekról is, de most másról van szó. Kiválasztottak. Túl jó vagy ahhoz, hogy ilyen rossz maradj, érted már? Nem? Én sem értem, de mégis mit mondjak?

Várj, kezdjük onnan, hogy kaptál egy lehetőséget. Bekerülsz egy programba, sok ügyes kisfiú és kislány mellé. Olyanok, mint te, remek sportolók, akik előtt nagy jövő áll. Állhat. Ők eldöntötték a szüleikkel, mindent megtesznek azért, hogy igazi bajnokok legyenek. Jól tanulnak, szépen beszélnek az apjukkal, rengeteget edzenek, és lemondanak sok mindenről, hogy hamarosan a sportból élhessenek. De mivel önmagában a tréning nem elég, szükség van vitaminokra is, hogy még erősebbek, még ügyesebbek legyenek. Tudod, mint a múltkor az edzőterem előtt azok a nagydarab emberek.

Apa, Kinizsi is szedett vitamint?

Okés, rossz példa volt. Mondjuk úgy, a te sportágadban ez elengedhetetlen ahhoz, hogy még sikeresebb legyél. De van egy kis gond: ezek a vitaminok nem mindig úgy használnak, ahogy szeretnénk. Igazából azt sem tudjuk, hogyan használnak. Talán híres leszel, bajnok leszel, boldog ember leszel; talán úgy érzed majd, hogy mindent elértél, amit elérhettél; talán egészséges maradsz örökre, és soha nem jut majd az eszedbe, hogy a sok gumicukor mellett a kis bogyókat is etted; talán nem is érted, hogy miközben vége a tanévnek, süt a nap, nevet a világ, anyád és apád miért veszekedik az edző bával, meg persze egymással.

De tudod, ha majd eltelik sok-sok év, és tényleg te leszel az egyik legjobb, valaki úgyis megkérdezi: és sose kaptál vitamint? Persze nem így kérdezi, de most mindegy; mit válaszolsz rá?

Hogy igen, de akkor szégyenkezned kell mások előtt.

Hogy nem, de akkor szégyenkezned kell önmagad előtt.

Mondhatod, persze, hogy mindenki kapott, nem nagy ügy ez; kiabálhatsz, hogy ilyen a közeg, ilyen volt apád, anyád, az edződ, a klubod, ilyen az egész sport; üvöltve kérheted, hogy ne vádaskodjanak, hanem ünnepeljenek – de az már nem te leszel, ez az imádnivaló ügyes kisgyerek.

Hosszú volt az értekezlet, elhűlt a leves a kifőzdében, dugó van az autópályán: látod, megannyi kis ügy a világ számára, éppen olyan kis ügyek, mint az, hogy egy tizenegy éves fiúcska szedjen-e vitamint, vagy sem.

Na, tudtál dönteni?

Én sem, fiam. Én sem.

Ilyenkor mi a reakció: semmi baj, öcsi, majd kijavítod, de légyszí’, hozd ide a távirányítót?

Azért van annyira éles a hallásunk, hogy visszakérdezzünk: már bocs, a hármason kívül mit is kaptál?

Vitamint!

Viiiitaaaamiiint?

A szó, amelynek az élet minden területén pozitív jelentése van – kivéve a sportpályát. A vitamin jól hangzik zöldpaprikába vagy céklába csomagolva, örömmel rágcsáljuk a teljesítménytúrákon, ódákat zengenek róla a hölgyek a szokásos fogyókúra előtt, ami mindig, ugye, éppen másnap kezdődik el, ám a gyerek sportjával összekötve már kevésbé nyeljük le.

De lenyelje-e a gyerek? Hallod, öcsi, tényleg ezt akarják beléd nyomni?

Edző bá, ezt maga hagyja?

Kedves apuka, tessék megnyugodni, nagy lélegzetet venni, letenni a tollat, klaviatúrát, ólmosbotot, senki sem kényszeríti kisfiát arra, hogy körözöttes kenyér helyett kis sárga bogyókat uzsonnázzon. Ebben semmi rossz nincs, de mivel gyermeke kifejezetten tehetséges, lehetőséget adunk rá, hogy teljesen tiszta módszerekkel még jobb teljesítményt érhessen el.

Kedves apuka pedig tényleg nagy lélegzetet vesz, hazamegy, és elgondolkodik. A gyereknek ártani nyilván nem akar, így felhív néhány ismerőst, átböngészi a netet, nem alszik egész éjszaka, és reggelre rájön, hogy ugyanott tart, ahol az előző délután tartott.

Az használ a gyereknek, ha beveszi a vitamint?

Miért is ne használna, nyilván a klub is jót akar, közös a cél, még inkább meg kell erősíteni a gyerkőcöt, kicsit úgyis satnya. Majszolja csak el azt a kis bogyót, ha kap egyet két nap múlva, köszönje meg azt is, fejlődjön szépen, dagadjanak jobban az izmok, legyen végre a srácnak stabil helye a keretben. Ma a sportban már mindenki vitaminokat zabál, és ha mindenki megteheti, éppen az én gyerekem maradjon le a többitől? Edző bá is hangsúlyozta, teljesen tiszta módszerekről van szó, adjunk hát egy esélyt a modern tudománynak, biztos Conan is így kezdte.

Vagy az használ a gyereknek, ha nem veszi be a vitamint?

Tizenegy éves, és már ilyenekkel tömik! Először egyet, másnap még egyet, aztán egyre nagyobb adagot, naponta többször is, jövőre meg már köretként is azt eszi a rántott húshoz. Ha elviszem egy másik klubhoz, vele tolok ki, és ugyanez lesz fél év múlva – ha elviszem sok más sportágba, megint csak vele tolok ki, és megint csak ugyanez lesz fél év múlva. És ha itt marad, csak jó előre szólok annak a szemétnek, aki edző bának nevezteti magát, hogy az én csemetémtől messzire húzzon el a vitaminjaival? Szép lassan lemarad a társaktól, kikerül a csapatból, nem mehet a versenyekre, és a gyerek jobban utálja majd a sportot, mint a matekhármasokat.

Hm, esetleg köztes megoldás? Mondjuk, minden héten bekap egyet, de csakis egyet, az nem elég a fejlődéshez? Nem, ugye? Ha kis adagot kap, zónát? Nem bogyót, csak bogyeszt. Vagy inkább veszek otthonra egy húszkilós súlyzót, oké? És ha várnánk még egy évet, csak jövőre kellene döntenünk?

Egyik sem jó?

Tényleg eljött az a pillanat, amikor választani kell: vagy vitaminokat szed a gyerek, vagy sosem lesz belőle olimpiai bajnok?

De hát én utálom a vitaminokat, viszont imádom az olimpiát, főleg, ha végre kisöcsi is indul!

Edző bá, most mit tegyek?

Kedves apuka, igazán nem akarom elkeseríteni, de a fia valószínűleg akkor sem lesz olimpiai bajnok, ha vitaminokat szed. De még inkább nem lesz, ha nem szed. Kérem, értse meg, ez már az élsport: sikerekkel, pénzzel, áldozatokkal, és nem utolsósorban döntésekkel jár.

És kinek kell döntenie, edző bá?

Magának, aki már ismeri négy éve, akiben vakon megbízott, amikor rosszabb periódusban volt, aki mindig kiállt mellette, ha szüksége volt a támogatásra? Vagy nekünk, a szüleinek, akik hozzák-viszik őt az edzésre, nap mint nap, fizetik az egyesületi díjat, megveszik a felszerelést, minden második héten lemennek a vidéki versenyre, és tartják benne a lelket, mert a sport és a tanulás mellett tényleg semmi szabadideje nincs, de fel ne adja, mert tehetséges?

Netán könnyítsük meg a helyzetet, és mondjuk azt: dönts te, kisöcsi?

Fiam, gyere ide, ülj le, komoly témáról kell beszélnünk. Nem, nem a focis kártyáidról, azt gyűjtheted szépen továbbra is. Hanem az életedről. A jövődről. A sorsodról. A karrieredről.

Nem érted ezeket a szavakat, ugye? Én sem érteném a helyedben. Beszélnék én könnyű szívvel a múlt heti nagy meccsekről, vagy Jack Sparrow kapitányról, még arról a hülye matekról is, de most másról van szó. Kiválasztottak. Túl jó vagy ahhoz, hogy ilyen rossz maradj, érted már? Nem? Én sem értem, de mégis mit mondjak?

Várj, kezdjük onnan, hogy kaptál egy lehetőséget. Bekerülsz egy programba, sok ügyes kisfiú és kislány mellé. Olyanok, mint te, remek sportolók, akik előtt nagy jövő áll. Állhat. Ők eldöntötték a szüleikkel, mindent megtesznek azért, hogy igazi bajnokok legyenek. Jól tanulnak, szépen beszélnek az apjukkal, rengeteget edzenek, és lemondanak sok mindenről, hogy hamarosan a sportból élhessenek. De mivel önmagában a tréning nem elég, szükség van vitaminokra is, hogy még erősebbek, még ügyesebbek legyenek. Tudod, mint a múltkor az edzőterem előtt azok a nagydarab emberek.

Apa, Kinizsi is szedett vitamint?

Okés, rossz példa volt. Mondjuk úgy, a te sportágadban ez elengedhetetlen ahhoz, hogy még sikeresebb legyél. De van egy kis gond: ezek a vitaminok nem mindig úgy használnak, ahogy szeretnénk. Igazából azt sem tudjuk, hogyan használnak. Talán híres leszel, bajnok leszel, boldog ember leszel; talán úgy érzed majd, hogy mindent elértél, amit elérhettél; talán egészséges maradsz örökre, és soha nem jut majd az eszedbe, hogy a sok gumicukor mellett a kis bogyókat is etted; talán nem is érted, hogy miközben vége a tanévnek, süt a nap, nevet a világ, anyád és apád miért veszekedik az edző bával, meg persze egymással.

De tudod, ha majd eltelik sok-sok év, és tényleg te leszel az egyik legjobb, valaki úgyis megkérdezi: és sose kaptál vitamint? Persze nem így kérdezi, de most mindegy; mit válaszolsz rá?

Hogy igen, de akkor szégyenkezned kell mások előtt.

Hogy nem, de akkor szégyenkezned kell önmagad előtt.

Mondhatod, persze, hogy mindenki kapott, nem nagy ügy ez; kiabálhatsz, hogy ilyen a közeg, ilyen volt apád, anyád, az edződ, a klubod, ilyen az egész sport; üvöltve kérheted, hogy ne vádaskodjanak, hanem ünnepeljenek – de az már nem te leszel, ez az imádnivaló ügyes kisgyerek.

Hosszú volt az értekezlet, elhűlt a leves a kifőzdében, dugó van az autópályán: látod, megannyi kis ügy a világ számára, éppen olyan kis ügyek, mint az, hogy egy tizenegy éves fiúcska szedjen-e vitamint, vagy sem.

Na, tudtál dönteni?

Én sem, fiam. Én sem.