Történelmi pillanat – Csinta Samu publicisztikája

Hittük is, meg nem is. Hogy az egészre időközben legendai köd szállt, ami olyan körvonalakat sejtet, amilyeneket vágyaink, álmaink, esetenként félelmeink rajzolnak meg – nos, az jócskán magyarázható azzal, hogy az esetre már alig van élő tanú. Aki pedig még mindig közöttünk van, úgy mesél a sepsiszentgyörgyi futball történetének mindeddig egyetlen tiszavirág-életű első osztályú létéről, hogy már az első mondat végén könny futja el a szemét. Az ilyenre pedig akár a csak kicsit fiatalabbak is azt mondják, persze, persze...

Kétségtelen: az annalesek nem részletezik, miért a Petrolul Ploiesti csapata indult Románia 1948-as első osztályú bajnokságában, és miért nem a Sepsiszentgyörgyi MTE. Az emlékcserepekből összeálló kép nagyjából a következő: miután a háromszéki csapat feljutó helyen zárta a másodosztályú bajnokságot, a szövetség visszamenő érvénnyel megváltoztatta a szabályokat, amelynek következtében a dél-romániai olajváros csapata maga mögé utasította a tabellán a székelyföldi együttest. Innen indult, s az idők folyamán öltött mágikus színezetet az MTE néhány napos élvonalbeli státusának legendája.

2017. május 28. óta a történet immár elfoglalhatja örök helyét az emlékezéstörténelemben. A méltó utód, a Sepsi OSK már a bajnokság záró fordulója előtti körben behozhatatlan előnyre tett szert a harmadik helyezett UTA Arad előtt, s ezzel jogot szerzett a az első osztályú szereplésre. S hogy Hérakleitosz előtt is hódoljunk: a labdarúgóliga embereinek stadionfelmérő körútja arra utal, nem áll fenn annak a veszélye, hogy ugyanabba a folyóba lépjünk, azaz hogy szabálymódosítással igyekezzenek megálljt parancsolni a magyar futballexpanziónak.

A Sepsi OSK feljutását ugyanis több román fórum is úgy vezette fel, hogy először szerepel magyar klub a román futball élvonalában. A történelemhamisítás persze nem új keletű gyakorlat arrafelé, tekintsük hát reflexszerű, de mindenképp korrigálásra szoruló reagálásnak. Merthogy a marosvásárhelyi katonacsapat, az ASA ugyan a román hadsereg múlhatatlan dicsőségét fényezte a hetvenes években, ám a válogatottságig is eljutó Bölönit és Hajnalt is felvonultató kezdő tizenegy hetven százalékát magyar játékosok adták, s aki nem volt az, az anyanyelvi szint közelében „törte” a magyar nyelvet. Csakhogy miután a proletár internacionalizmus olvasztótégelyében feloldódtak a nemzetiségi kérdések, a román közvélemény nem nagyon értesülhetett, és még annál is kevésbé kezelhette tudatosan a lassan százesztendős erőfeszítések dacára is csak lassan kopó nemzetiségi evidenciákat. A Kolozsvári CFR néhány éven át tartó tündöklése persze már megkapta a „magyarveszély” bélyeget, pedig a tulajdonos Pászkány Árpád volt az egyetlen magyar a fellegvári seregben.

Az Erdély-imádó anyaországiak bizonyára igencsak meglepődnek, de a Sepsi OSK futballmeccsein csak a szurkolótábor énekel és szaval magyarul, a pályán többnyire román vezényszavak és figyelmeztetések hangzanak el. A szentgyörgyi származású, ennek megfelelően magyarul tökéletesen beszélő edzőt, Valentin Suciut leszámítva ugyanis csak a gólkirály Hadnagy Attila és a kapus Niczuly Roland magyar a kezdőben, de a bővített keretben is legfeljebb három további nemzettársunkkal találkozhatunk. A többi az ország különböző sarkaiból Háromszékre hívott labdarúgó. Bár a globalizálódó futballvilágból számolatlanul lehetne felsorakoztatni az érveket, miért nem érdemes már meglepődni a jelenségen, az elcsatolt területek magyar közösségeinek különleges környezetében a kérdés nem feltétlenül okafogyott. Főleg, ha úgy vetődik fel: hogyan lehet azonosulni egy ilyen összetételű csapattal?

A válaszért érdemes legalább hat évet visszamenni az időben, amikor az egyik legsikeresebb romániai pékipari vállalkozónak számító Diószegi László elérkezettnek látta az időt megvalósítani gyermekkori álmát. A kis Lacika zsebpénzét nem biciklire gyűjtögette, hanem kedvenc csapatát, az OSK-t igyekezett elkísérni minél több idegenbeli mérkőzésre, majd 2011-ben úgy döntött, feltámasztja poraiból a nemlét határáig süllyedő szentgyörgyi futballt. A ritmust kissé alaposabbra tervezte, de ha már így alakult, az sem baj, még ha kissé szédítő is. Nos, a közülük kinőtt hőssel és heroikus erőfeszítésével azonosul teljes mértékben a Székely Légió nevet viselő szurkolótábor, amelynek tagjaival Dunaszerdahelytől az FTC vagy a Győr női kézilabdázói fellépéseinek színhelyéig bárhol találkozhatunk.

A helyzet amúgy január óta jóval árnyaltabbá vált, miután háromszéki szolgálattételre jelentkezett az Árki Gábor, Sándor István, Nagy Sándor összetételű anyaországi új vezetői hármas. Megjelenésüket kezdetben némi gyanakvás kísérte, ám a tamáskodókban is hamarosan tudatosodott: általuk a magyar futball első számú utánpótlás-nevelő struktúrája, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai segítségének ígérete érkezett. És az arra való biztatás is, hogy tessék kihasználni az átalakuló román futballban kínálkozó konjunktúrát, azaz meg kell próbálni feljutni az első osztályba. Mert az esetleges „emelt szintű” folytatáshoz egyéb forrásokat is hajlandó mozgósítani az anyaország. A kárpátaljai származású szakember, Sándor István nemcsak a Valerij Lobanovszkij mellett szerzett szaktudását és tapasztalatát hozta magával, hanem a külhoni származású magyar ember sajátos empátiáját is. Mindjárt az elején egyértelművé tette: nem bójának érkezett, hanem azért, hogy valami értelmeset csináljanak. És azt is, hogy soha nem fogja jónak nevezni, amit nem tart annak. „Ha másért nem, hát ezért a világklasszis szurkolótáborért, amely minden áldozatot megérdemel, és amelyhez hasonlót legfeljebb Dunaszerdahelyen látni” – mondta.

Bár a PFLA erdélyi központját eredetileg Csíkszeredában hozták létre, úgy tetszik, az élet Sepsiszentgyörgy irányába tologatja a súlypontokat. A legmagasabb osztály kihívásainak teljesítése az eddigi erőfeszítések megháromszorozódását követeli meg. A határokon átívelő nemzetegyesítés elvének szolgálata pedig nemcsak gazdasági vagy kulturális értelemben megvalósítható, hanem a sport által is. A piacos kirakat mögött közben identitásukban is elkötelezett fiatalok nőhetnek fel – miért ne? – a magyar sport nagyobb dicsőségére. Nem utolsósorban ebből a szempontból tekintve is történelminek nevezhető a pillanat, amely május 28-án talált rá a sepsiszentgyörgyi futballra. Ezt kellene most sokrétű erőfeszítéssel minél hosszabbra, lehetőleg időtlenné nyújtani.

A zuhanyhíradó szerint a Sepsi OSK öltözőjében meccsek előtt mindenki imádkozik, a többnyelvű Miatyánk pedig, úgy tűnik, meghallgatásra talált.

Most egy nagy közös ima ideje érkezett el.