FIFA: két év után megszüntették Kuvait tagságának felfüggesztését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 13:22
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) több mint két év után megszüntette Kuvait tagságának felfüggesztését.

„A kuvaiti szövetség felfüggesztését megszüntettük” – mondta Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt követően, hogy az ázsiai ország parlamentje vasárnap a szervezet javaslatait figyelembe véve módosította a sporttörvényt.„A kuvaiti szövetség felfüggesztését megszüntettük” – mondta Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt követően, hogy az ázsiai ország parlamentje vasárnap a szervezet javaslatait figyelembe véve módosította a sporttörvényt.

A kuvaitiak tagságát 2015 októberében azért függesztette fel a FIFA, mert szerinte az ország sporttörvénye nem biztosított függetlenséget a helyi szövetségnek. A FIFA döntése értelmében Kuvait válogatottját kizárták az akkor már zajló világbajnoki selejtezősorozatból – a második forduló végén három meccsüket játék nélkül 3–0-val az ellenfélnek ítélték –, s az ország klubjai nem vehettek részt a nemzetközi sorozatokban.

Két évvel ezelőtt hasonló okokra hivatkozva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is felfüggesztette a kuvaiti sportolók nemzetközi versenyeken való részvételét. Kilenc kuvaiti sportoló ezért csak olimpiai zászló alatt, független versenyzőként vehetett részt tavaly a riói olimpián, amelyen sportlövészetben arany- és bronzérmet nyertek.

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
Tegnap, 16:15

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Nem szólhat a bírókról a klub-vb – szemináriumokat tartott a FIFA a játékvezetőknek

Minden más foci
2025.04.08. 20:42

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az Egyesült Királyság rendezi a 2035-ös női világbajnokságot

Minden más foci
2025.04.03. 15:30

Megszűnt az eltiltott kuvaiti sejk NOB-tagsága

Egyéb egyéni
2025.03.27. 17:35

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32
Ezek is érdekelhetik