Letették a lantot… Xabi Alonso, Verón, Arbeloa és a CM-zseni is búcsúzott

JOAN CAPDEVILA a SzuperDepor egyik legsokoldalúbb tagja volt, aki a 2004-es és a 2008-as Eb selejtezőin a spanyol válogatottban is fontos szerepet kapott. Tipikusan mai balhátvéd, azaz az egész pályát bejátssza, rendelkezik a megfelelő szintű erőnléttel, no és a gólszerzéssel sem áll hadilábon – írtuk egykoron az 1978-ban született védőről, de magunk sem gondoltuk akkor, hogy visszavonulására világ- és Európa-bajnok lesz, no és hatvanszoros válogatott. A Deportivo La Coruna előtt az Espanyolban és az Atléticóban villogott, később a Villarrealban, a Benficában, Indiában és a Lierse-ben kereste kenyerét, és egy súlyos sérülésből felépülve, egyéves kényszerszünet után Andorrán vonult vissza, a Santa Colomától.

Az Olsen-banda egyeseTHOMAS SÖRENSEN, akit húszas évei elején még Peter Schmeichel utódaként emlegettek, ám gyakori potya góljai miatt szépen el is ásta magát a komolyabb csapatoknál – írtuk a 2010-es világbajnokság kapcsán a dán kapuskérdésről, és a dél-afrikai tornán Sörensen saját bevallása szerint is hibázott a sorsdöntő, japánok elleni találkozón. Szegény a 100. válogatott mérkőzését is méltatlan módon ünnepelte, két elképesztő potya góllal, de ne a keserű kapussors kapcsán emlékezzen rá az utókor, hanem inkább azért, mert megingásai ellenére Sörensen 101-szeres válogatott, ott volt két vb-n és két Eb-n, a Vejle és az Odense után a Stoke City, Sunderland, Aston Villa triót erősítette, és 2016-ban megválasztották az év kapusának Ausztráliában. Itt, a Melbourne Cityben akasztotta szögre kesztyűit. Kreativitásban nem szenved hiányt: a 2010-es vb-n, miután őt és védőit is alaposan megkavarta a vuvuzelavihar, kitalálta, hogy néhány egyszerű kézmozdulattal kommunikálnak ezentúl, februárban pedig egy ötezer kilométeres kerékpártúrát tesz Ausztráliában, hogy adományokat gyűjtsön beteg gyerekeknek.

THOMAS SÖRENSEN EGYIK HATALMAS BRAVÚRJA

A jótékonykodás nem áll messze szerencsére KOLO TOURÉTŐL sem, bár az maga egy nagy adomány az Arsenalnak, hogy 2002-ben 185 ezer eurónak megfelelő fontért megkapta az ASEC Mimosastól, és bizony csak a londoniak figyelmetlenségén múlott, hogy nem testvérével, Yayával együtt. Kolo Sol Campbell mellé, majd örökébe lépve 327 meccset játszott az Arsenalban, aztán ő is a Manchester Cityhez távozott, tisztes pénzért, 18.7 millió euróért. A manchesteriekkel szintén angol bajnok lett, közben a válogatottal hét Afrikai Nemzetek-kupáján (kenyéradói nagy-nagy örömére…) és három vb-n szerepelt, és összesen 118 (más források szerint 120 vagy 121) mérkőzésen lépett pályára. Harmincon felül még elugrott segíteni a Liverpoolnak, majd nyert néhány érmet a Celtic színeiben nagy tisztelője, Brendan Rodgers oldalán, akinek tavaly nyártól egyik segítője, ám közben mellékállásban a hazája fiataljait is pallérozza.

KOLO TOURÉ AZ ARSENALNÁL ÉLTE FÉNYKORÁT

A hamarosan induló Majdnem transzferek munkacímű sorozatunkban szerepel a két Touré mellett JOHN ARNE RIISE is, aki cseles úton, anyai segítséggel került a Monacótól a Liverpoolhoz, de ott végül is 342 mérkőzéssel és az ezeken szerzett 42 kanadai ponttal igazolta a szüle fortélyát. Következett 2008-tól egy hároméves római kitérő, felemás sikerrel, majd ugyanennyi idő végre a Fulhammel, aztán elhagyva a krisztusi kort kalandozni indult: megfordult az APOEL-ben, majd hazatért az Aalesundhoz, előtte és utána meg Indiában keresett kis pénzt, két csapatnál is. Úgy tűnik, a bal oldali védekező mindenes második visszavonulása a végső, erre utal, hogy végre megkóstolta a sört az egykoron Lionel Messi által állítólag finoman, Craig Bellamy által ténylegesen durván megviccelt, 110-szeres válogatott norvég.

További elképesztő kalandjairól ITT olvashat!

JOHN ARNE RIISE, AZ IGAZI NEHÉZTÜZÉR

Ugyan csupán egyes honfitársaink szerint létezik Xavi Alonso, aki kétségkívül ideális középpályás lenne, egyrészt karmester, másrészt ultrahatékony csillagromboló. Igaz, XABI ALONSÓNAK önmagában sincs oka a panaszra: játszott a Real Sociedad után a Liverpoolban, a Real Madridban és a Bayern Münchenben (klubjai hatvanmillió eurónál is többet fizettek érte az idők során), négy bajnoki cím mellett kétszeres BL-aranyos, s a válogatottban 114 alkalommal szerepelt, három vb-n, illetve három kontinenstornán (egy-egy aranyat innen is behúzott). Sokoldalúságát jellemzi, hogy Madridban elvégezte a kulimunkát, Angliában a világ legkeményebb középpályásait is levette a pályáról, Münchenben minden taktikai kihívásnak megfelelt gyorsasága erős koptán is,mindeközben a válogatottban fontos csavarja volt a tiki-takának. A bombagólok baszk bajnoka 2017 nyarán, 35 esztendősen vonult vissza, ereje teljében. Mindig is használta az eszét…

A BAYERN MÜNCHEN EZZEL A VIDEÓVAL BÚCSÚZTATTA XABI ALONSÓT

Ebben nem vagyunk annyira biztosak ROYSTON DRENTHE esetében, akinek minden adottsága és lehetősége megvolt a klasszissá váláshoz, csak éppen hiába került 2007-ben a Feyenoordtól a Real Madridhoz, tizennégymillió euróért, alig túl a húszon, a bal oldali védő és középpályás nem tudott élni a lehetőséggel. A remek kezdés után elszürkült Marcelo mögött, kölcsönben sem bizonyított, a szurkolók kikezdték, de így is 2012-ig számított realosnak. Ezt követően másodvonalbeli angol klubokban teljesedett ki, pedig egy időben hívta a Juventus is, megfordult Törökországban és az arab világban, és még innen a harmincon a szögre akasztotta az ilyenkor szokásos motyót az egyszeres válogatott játékos, hogy roppant eredeti és igényes módon íziben rapsztárrá váljon.

Tanulságos nyilatkozatot tett a nagy aktus tiszteletére: „Évről évre egyre inkább kiábrándultam a labdarúgásból, és ami körülveszi. Rengeteg hazug emberrel találkoztam. Nem voltam boldog, sokkal inkább csalódott. Többször is előfordult, hogy nem azt kaptam, amit a szerződésben ígértek, de kimagyarázták, hogy ez így jár”.

Persze, Royston, szép mese (avagy Drenthe, baba, Drenthe), mindenki más hibás. További érdekes mondatok ITT!

Tehetségnek nem volt híján a középső és bal oldali középpályás, a portugál HUGO VIANA sem, aki úgy vonult vissza a minap krisztusi korban az al-Vaszltól, hogy hiába kergette a labdát a Valenciában, a Newcastle Unitedben és a Sporting CP-ben is, hiába láthattuk őt két vb-n és egy Eb-n, máris elfeledtük – remekbe szabott góljai és huszonkilenc válogatottsága ellenére is.

EGY ÁTLAGOS HUGO VIANA-GÓL...

Nem volt nagy talentum honfitársa, RAÚL MEIRELES, finoman szólva sem pörgette naphosszat a fülén a labdát, de korunkban minden szempontból aranyat ér egy rengeteget futó viking jellegű középpályás. Meireles kihozta a képességeiből a maximumot, játszott a Portóban, a Chelsea-ben és a Liverpoolban is, majd megküzdött a korral és a sérülésekkel a Fenerbahcében, amelyben teljesen józanul is találkozhatott saját magával – közben a portugál nemzeti csapattal két-két Eb-n és világbajnokságon szerepelt. Kis szerencsével a 2016-os nagy nyári tornán is ott lehetett volna, alig túl a harmincon, de nem volt formában, akkor hagyta ott a törököket, majd némi hezitálás után vissza is vonult 76 válogatottsággal a háta mögött. Várja őt a divatipar…

Szintén kicsikarta a maximumot a képességeiből ÁLVARO ARBELOA COCA, az 1983-as születésű spanyol mindenes, aki megfordult a Real Madridban és a Liverpoolban is, kétszeres BL-győztesként és kontinensbajnokként, világbajnokként vonult vissza 2017 nyarán egy kevésbé sikeres West Ham-kiruccanás fénypontjaként, mondván, nem kínozza már testét egy kínai vagy amerikai kaland és rongyos pár millió euró kedvéért. A mindkét szélen bevethető védő majdnem hatvanszoros válogatottként kezd edzői vagy vezetői karrierbe hamarosan – a válogatottbeli remeklése különösen annak fényében csillog szépen, hogy a Realban és a Poolban alapembernek is csak ritkán számított, húzóembernek meg pláne.

ÁLVARO ARBELOA REMEK KIEGÉSZÍTŐEMBERE VOLT A REAL MADRIDNAK

Nem bír magával Damiano Tommasi: a mindig álmos kinézetű, 1974-ben született olasz hosszú éveken át alaptagja volt a bombaerős Romának és a squadra azzurrának is, előbbivel bajnoki címet szerezve, utóbbival meg parádézva a 2002-es vb-n. Az már nem az olaszon múlott, hogy az ázsiai tornán hiába talált a kapuba a dél-koreaiak ellen... A Levantéban és a QPR-ban vezetett le a vatikáni rádió egykori technikusa, majd világlátását a kínai Tiencsin TEDA-ban zárta még 2009-ben. Kicsit játszogatott olykor az aprócska Sant'Anna d'Alfaedóban, majd tavaly nyáron óriási meglepetésre felbukkant a máltai La Fioritában. Játszott a Debrecen ellen is, majd visszavonult, de 2017 nyarán reaktiválták két Európa-liga-selejtezőre. Jelenleg már az olasz játékos-szakszervezet vezetője, de ha a nyáron a La Fiorita ismét selejtezni fog...

Aligha fenyegeti ilyen veszély DIRK KUYTÖT, a harcos támadó minden ütközést, sprintet és légi párbajt kiadott magából: a hollandusnak feleannyi labdát rúgó tehetség sem jutott, mint mondjuk Arjen Robbennek, de az Utrecht után a Feyenoordban, a Liverpoolban és a Fenerbahcében is közönségkedvenc lett, 782 klubmérkőzésen szerzett 281 találatával és 149 gólpasszával. A holland válogatottban gigászok társa lehetett 2004 és 2014 között, a támadósor közepén vagy szélein száznégy alkalommal szerepelt a borzasztóan erős konkurencia ellenére is, három vb-n és két Európa-bajnokágon lehetett jelenése. Tudására jellemző, hogy utolsó két idényében a Feyenoordot huszonnyolc, illetve huszonkét kanadai ponttal tolta meg, utolsó bajnokiján stílszerűen mesterhármassal búcsúzott a nagyérdeműtől. Közel a harminchéthez – kissé talán elkapkodta a nagy döntést?

2008-as, igen részletes Kuyt-életrajz ERRE!

DIRK KUYT ÖSSZES LIVERPOOLOS GÓLJA

CACAUNAK sem lehet zokszava: miután odahaza, Brazíliában kirostálták a megfigyelők, Németországban kezdhetett új életet, 2002 és 2014 között a Nürnbergben és a VfB Stuttgartban termelte a gólokat. Két, tizenhárom gólos idénytől eltekintve nem nagy számban, ám ennyi is elég volt ahhoz, hogy az akkoriban csatárínségben szenvedő nationalelfben bemutatkozhasson – új hazáját végül 23 alkalommal képviselte „Helmut” a címeres mezben, 2010-ben pedig világbajnoki bronzérmet kapott. Japánban, majd a VfB tartalékjai között vezetett le, hosszasan.

Sokkal izgalmasabban teltek a horvát támadó, IVICA OLIC harmincon felüli évei. Olic már azelőtt híres játékos lett, mielőtt igazából belelendült volna a góllövésbe, ugyanis egy rövidke ideig az olasz Inter „tulajdonának” számított. Ám itt esélye sem volt még az U20-asok közé kerülésre sem, így már a harmadosztályú Marsoniában „kellett” befutnia, majd unikumként két élcsapat, az NK és a Dinamo Zagreb színeiben is horvát gólkirály lett. A kettő között megjárta a 2002-es világbajnokságot, ahol gólt vágott az olaszoknak, majd ötmillió euróért a CSZKA Moszkvához igazolt – az összeg akkor orosz átigazolási rekord volt!

„Remélem, szereplésem a moszkvai együttesben jó ajánlólevél lesz ahhoz, hogy később Angliába szerződhessek” – mondta akkor Olic, aki kijelentésével a Chelsea csapatára célzott, amelynek új tulajdonosa, Roman Abramovics a CSZKA-ban is érdekelve volt. Nos, ha ugródeszka nem is, de csúszda mindenképpen lett a CSZKA, mert egyértelműen csalódást okozott ott, mielőtt 2007 januárjában a Hamburgba nem igazolt.

Korábban a Hertha színeiben tett már egy sikertelen kitérőt a Bundesligába, de a hamburgi kaland jobban sikerült számára, olyannyira, hogy másfél idény múlva évi 4.5 millió eurós álomfizetésért aláírt a Bayern Münchenhez.

Olic érkezésével Lukas Podolski távozott Münchenből, de a helyzeteltolás nagymesterének tartott horvát a szerződés aláírásával elképesztő sérüléshullámot hozott a maga fejére: még hamburgiként elszakadt a keresztszalagja, így több mint fél évet ki kellett hagynia – majd hiába lendült újra és újra formába, szerzett fontos gólokat, kisebb-nagyobb kényszerpihenőkre kényszerült. Vagy nagyobbakra, mert akadt közöttük egy nyolc hónapos is…

2011 végén bejelentette, hogy a nyáron mindenképpen távozik a bajoroktól, majd már áprilisban azt is, hogy a Wolfsburgban folytatja (fénykorában hívta a Juventus és a Valencia is). Az UEFA-kupa és a BL valamikori ezüstcipőse nem okozott csalódást a „farkasoknál”, majd volt pár jól sikerült mérkőzése később a HSV-ben és az 1860 Münchenben is, mielőtt 37 évesen vissza nem vonult. A válogatottat valamivel több mint száz alkalommal segítette, három vb-n és két Eb-n, jelenleg éppen a nemzeti csapatnál pályaedző.

IVICA OLIC ÓRIÁSI HARCOS VOLT

Három férfi, három eset, három igen különböző életút: a svéd KIM KÄLLSTRÖM a Championship Manager egyik csodagyerekeként lett világsztár, eljutott a Rennes, Lyon, Arsenal, Szpartak Moszkva négyesig és 131 válogatottságig (négy Eb-n vett részt, egyik onnani életrajza ITT), de mégis, az az érzésünk, hogy Észak Andrea Pirlója nem hozta ki a maximumot képességeiből, még a nemzeti csapatot illetően sem. Utolsó két klubja a Grasshoppers és a Djurgarden volt, hosszas sérültlét után decemberben vonult vissza.

HÉLDER POSTIGA is lehetett volna klasszis (nézzék csak meg, milyen szépeket írtunk róla egykor), de nem lett az: a szemtelen tizenegyesrúgó a Portót kinőve a Tottenhamben, a Valenciában, a Lazióban és a Deportivo La Corunában sem váltotta meg a világot. Kétezertizenötben pedig átugrott Indiába, innen is vonult vissza egy az öccse klubjában, a Rio Avéban prezentált jutalomjáték után, az Atlético Kolkatától. A most éppen harminc és negyven év között lévő csatár legalább a válogatottal kárpótolta magát: öt nagy tornán szerepelve 71 meccsen 27 gól nagyon jó teljesítmény, úgy meg pláne az, hogy átlagosan ötven perc sem jutott neki mérkőzésenként.

Bezzeg az 1979-es születésű mexikói szűrő, GERARDO TORRADO nem panaszkodhat: a lelkes gyepnyűvő eljutott majdnem százötven válogatottságig, nyert Konföderációs Kupát, három Arany-kupát, részt vett három vb-n, játszhatott a Cruz Azul és a UNAM Pumas mellett a Sevillában is, majd El Borrego, azaz Bárány a kellemes amerikai nyugalomban, az Indy Eleven csapatában retirálhatott. Novembertől a válogatott sportigazgatója.

Következzen a zárás előtti kapusszekciónk! Bizony, sohasem könnyű a kesztyűs embereknek, itt van például az uruguayi FABIÁN CARINI, aki korosztálya egyik legtehetségesebb tagjaként ücsörgött a kispadon Gianluigi Buffon mögött a Juventusnál, majd a rút anyagiak miatt nem írt alá az Arsenalhoz, de csak elkerült a klubtól, az Interhez, Fábio Cannavaro transzferének farvizén. Itt meg Francesco Toldóval nem bírt, és ebbe bele is reccsent a karrierje. Az Atlético Mineiro, Penarol, Deportivo Quito, Juventud vonalon jutott el a befejezésig a hetvennégyszeres válogatott játékos (aki utoljára 2009-ben szerepelt a celestében). Pontosabban: 2017 elején, harminchét esztendősen aláírt a Montevideo Wanderershez, de hat nap múlva visszavonult, idült ágyéksérülésére hivatkozva.

„…kalapot le. Mert különben lerepül. Hogy Rejtő Jenőt idézzük, de magunktól emeljük meg fejfedőnket a 41 éves kapus, SHAY GIVEN előtt, aki az Aston Villa, a Manchester City, a Newcastle United, a Blackburn Rovers, a Sunderland és a Celtic alkalmazottja is volt, s nem gyepmesteri szinten. Legutóbb a Stoke Citynél volt biztonsági tartalék, de érez még magában elegendő erőt – csak éppen nincs még új gazdája, pedig a nyáron a magát a Macclesfield Townnal formában tartó kapusért a Burnley és a Oldham Athletic is jelentkezett” – írtuk fél éve. Mára kiderült: a 134-szeres ír válogatott kapuskarrierje a végére ért (bár nála...). Érdekes pálya az övé: képességeihez kétség sem fér, de a nagy áttörésre hiába várt, utolsó végigvédett Premier League-idénye a 2011–2012-es, az utolsó előtti a 2009–2010-es volt.

Szegény PAUL ROBINSON sokat védett, negyvenegyszer a válogatottban is, és az angolok kapuskínjait parádésan húzta alá Horvátországban, amikor minden idők egyik legnagyobb potya góljával segített megásni a háromoroszlánosok Eb-álmai sírját. Még pár potya jutott neki címeres mezben 2007-ig, aztán furcsa módon vonult vissza onnan. Közben klubjaiban nem lehetett rá panasz, védett a Leeds Unitedben, a Tottenhamben és a Blackburnben, utolsó két idényében, erősen közelítve a negyvenhez, a Burnleyt szolgálta.

PAUL ROBINSON LEGNAGYOBB VÉDÉSEI

Robinson is szerzett egyszer egy szép gólt, de nem 44 évesen, mint a mexikói ÓSCAR PÉREZ, aki hamarosan vissza is vonult. Az 56-szoros válogatott játékos 1991 óta erősítette a Cruz Azult, de világrekordját sajnos elrontotta öt kölcsönjátéka. 2016-ban még bekerült a bajnokság második szakaszának álomcsapatába, a válogatottal 1995 óta szerepelt négy Copa Américán, két Konföderációs Kupán, négy Arany-kupán és három vb-n, ez utóbbiak közül a 2010-est végigvédte!

Zárjuk háromrészes minisorozatunk derékhadát ZÉ ROBERTO magasztalásával, aki korosodván egyre borzasztóbb szakállakkal és frizurákkal sokkolta a nagyérdeműt, de nem ezért tiszteljük, hanem azért, mert azon kevesek egyike, aki szívügyüknek tekintették a futballt.

Zé Roberto képes volt otthagyni a Real Madridot, mert úgy érezte, több játéklehetőségre van szüksége az 1998-as világbajnokság előtt, a Bayer Leverkusenben „ezüstművessé” képezte át magát, és topligás fizikumra tett szert, majd Michael Ballack oldalán a Bayern Münchenhez került, amelyben már középső védekező középpályásként szerepelt – pedig addig ördöngös bal oldali mindenes volt. Tudására jellemző, hogy 32 évesen elhagyta a Bayernt, de a Santos után két idényre visszatért, kölcsönbe, majd játékjogának tulajdonosa, az uruguayi Nacional eladta a Hamburgnak, amelyben egészen 2009-ig maradt. Sokan harmincöt évesen már régen visszavonultak, de őt nem ilyen fából faragták: keresett egy kis (sok) pénzt az al-Garafában, majd hazatért Brazíliába a Gremióhoz, aztán a Palmeirashoz írt alá két évre.

Zé Roberto az elképesztő konkurencia ellenére több mint nyolcvanszor szerepelt a selecaóban, játszott az 1998-as és a 2006-os vb-n, nyert két Copa América- és két Konföderációs Kupa-aranyat, először 1996-ban, utoljára 2014-ben volt az év álomcsapatának a tagja a hazai pontvadászatban. Álomkarrier az övé – csak azt a mostani frizurát tudnánk feledni…

BŐVEBB PORTRÉJA 2013-BÓL ITT!

ZÉ ROBERTÓNAK NEM MINDENNAPI PÁLYAFUTÁSBAN VOLT RÉSZE

És egy kis, illetve nagyon is nagy bónusz…

JUAN SEBASTIÁN VERÓN

„Az el Brujito, azaz Kis boszorkány becenévre hallgató játékos kiemelkedő egyénisége a futballnak: nemcsak hihetetlen izomzatáról, irtózatos erőnlétéről írtak méltató sorokat, hanem kifogástalan technikai tudásáról, finom cseleiről és milliméterpontos passzairól is – tökéletes ötvözete egy angol játékos harcosságának, egy német elszántságának és egy dél-amerikai labdakezelésének" – méltattuk az argentin zsenit 2012-ben, amikor először visszavonult. Igen, először, ugyanis akkor akasztotta szögre az ilyenkor illendőt, és felcsapott az Estudiantes szakmai igazgatójának. Az amatőr Coronel Brandsenben tartotta szinten magát, és egy év múlva visszatért egy idény erejéig az Estudianteshez, amelyet elnökként szolgált, de miután pár ezer szurkoló teljesítette nagy kérését, reaktiválta magát. 2017 nyarán sokadszorra is retirált, de mi még abban bízunk, hogy az elnök úr egyszer csak ismét kér valamit…

FELIDÉZNÉ VERÓN KARRIERJÉT? AKKOR CSAK TESSÉK, BÁTRAN, KÉRJÜK KATTINTSON IDE!

JUAN SEBASTIÁN VERÓN MÁR TÖBBSZÖR VISSZAVONULT, ÍGY MÉG BÍZHATUNK AZ ÚJABB VISSZATÉRÉSÉBEN

Folytatjuk.