Kép: Ramos reagált – úgy tűnik, ő sincs oda Lovrenért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 19:18
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Liverpool horvát védője, Dejan Lovren nem kedveli túlságosan Sergio Ramost. Ám úgy tűnik, a Real Madrid védője sincs oda őérte…

A királyi gárda és a spanyol válogatott csapatkapitánya ugyanis az Instagramon kedvelt egy fényképet, amelyen a síró Lovren látható, illetve nyilatkozott is a liverpooli játékosról.

„Ha valaki hasznot húz abból, hogy rólam beszél, az remek. De inkább a hivatásában elvégzett munka miatt kellene, hogy beszéljenek egy emberről, nem pedig amiatt, hogy mit mond másokról.”

null

null


Mint ismert, a korábban magát a világ legjobb védői közé soroló Lovren már az UEFA monacói gálája után sem értette Ramos díjazását, a nemrég lejátszott Horvátország–Spanyolország Nemzetek Ligája-meccs után pedig büszkén világgá kürtölte, hogy ő márpedig lekönyökölte a spanyolt. A probléma gyökeréhez azonban minden bizonnyal a Real Madrid–Liverpool Bajnokok Ligája-döntőig kell visszamennünk – akkor Lovren klubtársával, Mohamed Szalahhal találkozott a Real Madrid csapatkapitánya, és az eset után az egyiptomit sérülés miatt le kellett cserélni.

 

Legfrissebb hírek

Sergio Ramos a 21. század legeredményesebb védője

Minden más foci
2025.03.31. 13:17

Sergio Ramos az 1000. meccsét játszotta

Minden más foci
2025.03.15. 11:57

Sergio Ramos máris megszerezte első gólját mexikói csapatában – videó

Minden más foci
2025.03.03. 10:42

Sergio Ramos Mexikóba igazolt – jutalékban részesül az eladott mezei után

Minden más foci
2025.02.07. 12:42

Sergio Ramos visszatérne, de nem kell a Real Madridnak – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.11.14. 09:31

Sergio Ramos a Boca Juniorsban folytatja?

Minden más foci
2024.11.01. 09:39

Sajtóhír: a továbbra is szabadon igazolható Sergio Ramosszal erősíthet a Juventus

Minden más foci
2024.10.03. 16:53

Világbajnoki ezüstérmest szerződtetett a Ferencváros Európa-liga-ellenfele

Minden más foci
2024.09.16. 14:40
Ezek is érdekelhetik