Francia Kupa: utolsóként a Lyon került a legjobb nyolc közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 22:58
null
A továbbjutásnak is örülhettek a lyoniak (Fotó: AFP)
A Francia Kupa utolsó nyolcaddöntőjén nem született meglepetés: az élvonalbeli sereghajtó otthonában győzött a táblázat harmadik helyén álló Lyon, és bejutott a legjobb nyolc közé.

Nem sokáig lehettek illúziói a vendéglátóknak a mérkőzés kimenetelét illetően: a találkozó 7. percében Moussa Dembélé révén vezetést szerzett a Lyon, amely az első félidőben 11 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel, amelyből öt kaput is talált – ugyanez a Guingamp-nál 7 kísérletből nulla találat.

Ráadásul a szünet előtt nem sokkal Nabil Fekir is betalált – de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt.

Ami nem sikerült a szünet előtt, az gyorsan összejött a szünet után: Maxwel Cornet duplázta meg az előnyt a 49. percben. A folytatásban is a Lyon akarata érvényesült, három perccel a rendes játékidő vége előtt mégis szépített a Guingamp.

A csereként beálló Alexandre Mendy gólja után azonban az egyenlítésre már nem jutott idő, így a vendégek kerültek utolsóként a legjobb nyolc közé, és készülhetnek a Caen elleni negyeddöntőre.

FRANCIA KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Guingamp–Lyon 1–2 (A. Mendy 87., ill. M. Dembélé 7., Cornet 49.)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
FC Villefranche (III.)–Paris Saint-Germain 0–3 – hosszabbítás után
AS Vitré (IV.)
–AS Lyon-Duchere (III.) 3–2
Rennes–Lille 2–1

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
AS Vitré (IV.)–Nantes
PSG–Dijon
Rennes–Orléans (II.)
Lyon–Caen
A negyeddöntőket február 26-án és február 27-én rendezik.

Legfrissebb hírek

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

A Reims tizenegyesekkel jutott tovább az elődöntőbe a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.25. 23:21

Videó: nincs túl jó állapotban a Brest–PSG BL-mérkőzésnek otthont adó pálya

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 18:34

A Reims tizenegyespárbajban ejtette ki ötödosztályú ellenfelét a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.06. 23:25

Negyedosztályú csapat ellen esett ki a Nice a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.05. 23:08

A kapus rúgta be a döntő tizenegyest, kiesett a Lille a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2025.02.04. 21:39
Ezek is érdekelhetik