Thaiföld: 70 nap után szabadon engedték a bahreini futballistát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 11:51
null
Hakim al-Araibi a börtön elől Ausztráliába menekült, de a nászútján pórul járt (Fotó: AFP)
A thai hatóságok több mint 70 napos fogva tartás után szabadon bocsátották Hakim al-Araibit, így a labdarúgó hétfőn este visszatérhet Ausztráliába. A bahreini játékost – elmondása szerint koholt vádak alapján – 2014-ben tíz év börtönre ítélték hazájában, ő azonban megszökött, és Ausztráliában telepedett le. Novemberben azonban thaiföldi nászútra utazott, ahol azonnal őrizetbe vették.

 

 

Al-Araibit a hazájában azzal vádolták, hogy 2011-ben részt vett egy rendőrőrs elleni támadásban, és ugyan azzal védekezett, hogy ő abban az időpontban egy olyan futballmérkőzésen játszott, amelyet a tévé is közvetített, a vád szerint a meccs után még átérhetett a zavargások helyszínére.

2014-ben tíz év börtönre ítélték, de úgy döntött, nem üli le a büntetését. Helyette inkább megszökött, Ausztráliában kapott menekültstátuszt, és 2018 óta a melbourne-i Pascoe Vale FC-ben futballozott.

Tavaly november 27-én nagy hibát követett el, elhagyta Ausztráliát, és feleségével Thaiföldre utazott nászútra. Amint megérkezett a bangkoki Suvarnabhumi repülőtérre, a helyi hatóságok az Interpolra hivatkozva őrizetbe vették.

Al-Araibi azért könyörgött, hogy ne adják ki a bahreini hatóságoknak, ügyvédje szerint politikai ügyet csináltak védence esetéből, a bangkoki bíróság azonban elutasította az óvadékkérelmet, és április 22-re már ki is tűzte a következő meghallgatást.

Érdekében a futball- és a sportvilág is megmozdult, Didier Drogba és Jamie Vardy mellett az ausztrál kormány, a FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is a szabadon bocsátása mellett lobbizott.

A váratlan hétfői szabadon bocsátáshoz azonban a bahreini kormány kellett, amely több mint 70 napos fogva tartást követőn meglepetésre bejelentette, nem üldözi tovább a játékost.

„Külügyminisztériumi tájékoztatást kaptunk arról, hogy Bahrein visszavonta a kiadatási kérelmét. Anélkül pedig semmi okunk arra, hogy itt tartsuk” – nyilatkozta az ügyész.

Legfrissebb hírek

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Fucsovics Márton tenisztornát nyert Bahreinben

Tenisz
2025.02.15. 15:38

Félbeszakadt Fucsovics Márton döntője a bahreini tenisztornán

Tenisz
2025.02.15. 13:25

Fucsovics a második pénteki mérkőzését is megnyerte, döntőzik Bahreinben

Tenisz
2025.02.14. 14:15

Fucsovics bejutott az elődöntőbe Bahreinben

Tenisz
2025.02.14. 10:57
Ezek is érdekelhetik