Felkészülés: Brazília nagy meglepetésre nem bírt Panamával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 19:55
null
Richarlisonnak és társainak nem jött össze sok minden a mérkőzésen… (Fotó: AFP)
A brazil labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott Panama legjobbjaival.

A Portugáliában megrendezett felkészülési összecsapáson a brazil válogatott a Milant erősítő Lucas Paquetá találatával szerezte meg a vezetést a 32. percben, néhány perccel később viszont Panama meglepetésre egyenlített.

Neymar a sérülése miatt nem volt ott a brazilok keretében, így Paquetá viselte a 10-es mezt, góljával pedig a 21 esztendős tehetség a nyolcadik játékos, aki betalált a legendás számú dresszben – korábban Pelé, Rivellino, Zico, Rivaldo, Ronaldinho, Kaká és Neymar volt eredményes 10-esben.


Noha a brazilok rengeteget próbálkoztak és nagy mezőnyfölényt alakítottak ki, a vártnál így is jóval veszélytelenebbek voltak, kísérleteik ugyanis jobbára elkerülték a panamai kaput. Tite szövetségi kapitány pedig nem is lehet elégedett, miután a folytatásban az állás már nem változott, így Brazíliának mindössze 1–1-es döntetlenre futotta Panama ellen.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Brazília–Panama 1–1 (Paquetá 32., ill. Machado 36.)

Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Neymarra munka vár, ha Jorge Jesus lesz a brazil kapitány

Minden más foci
2025.03.30. 09:23

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08

Az argentinoktól elszenvedett vereség után menesztették a brazilok szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.03.28. 23:57

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.27. 10:55

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
2025.03.26. 14:16

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
2025.03.26. 11:23
Ezek is érdekelhetik