Felkészülés: Griezmann gólpassza és gólja győzelmet ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 22:52
null
Lemar és Griezmann is betalált a bolíviai kapuba (Fotó: AFP)
A világbajnoknak nem okozott gondot az egyik leggyengébb dél-amerikai futballválogatott: Franciaország sima, 2–0-s győzelmet aratott Bolívia ellen Nantes-ban.

A francia csapat nagyszerűen kezdte az Európa-bajnoki selejtezőket, hiszen Moldova ellen idegenben (1–4), majd Izland ellen otthon (4–0) is négy gólt szerezve nyert. A következő két ellenfél Törökország (június 8.) és Andorra (június 11.) lesz idegenben, előtte még a hónap közepén rajtoló Copa Américára készülő Bolíviával mérte össze az erejét.

Deschamps szövetségi kapitány még nem számíthatott Giroud-ra, aki a szerdai Európa-liga-győzelem után pihenőt kapott, de az egyébként sem okozott meglepetés, hogy Mbappé és Griezmann lett a két csatár.

A hazaiak már az 5. percben vezetést szereztek, Griezmann passza Thomas Lemart találta meg, aki 11 méterről a kirohanó kapus felett pimaszul a hálóba emelt, 1–0.


A 43. percben az Atlético Madridot a nyáron elhagyó Griezmann villant, egy szöglet utáni kavarodás után ő eszmélt a leggyorsabban, a totojázó védők közé ugorva felemelte a labdát, majd hat méterről, ballal a kapuba lőtt, 2–0.

A második félidőben is a hazaiak voltak fölényben, de hiába volt csaknem húsz kapura lövésük (szemben a vendégek kettő próbálkozásával), az eredmény már nem változott. Franciaország a legutóbbi 35 hazai mérkőzése közül 28. alkalommal szerzett legalább két gólt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Franciaország–Bolívia 2–0
(Lemar 5., Griezmann 43.)
Luxemburg–Madagaszkár 3–3
Törökország–Üzbegisztán 2–0

Malajzia–Nepál 2–0

Legfrissebb hírek

Uruguay nem bírt Bolíviával vb-selejtezőmérkőzésen – Argentína kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
4 órája

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
5 órája

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57
Ezek is érdekelhetik