Főként szombatonként játszották 1970 és 1985 között az Orlando Stadionban, Johannesburg Soweto nevű feketéklakta külvárosában: a fekete dél-afrikaiak számára ezek a meccsek és az a sajátos játékstílus jelentik a futball aranykorát.Pedig szinte semmi nem maradt fenn az Orlando-szombatokból.
Jóformán egy meccset sem közvetített a tv, és az a néhány újság, amely tudósított a találkozókról, sem akarja megírni a teljes történetet. Az eredmények és a góllövők aszerint térhetnek el, hogy melyik lapban keressük vissza a beszámolót. (A korszak egyik fő futballtudósítója lényegében alkoholista volt.)
Az ország vezetőit nem érdekelte Soweto, a helyszínt a térképeken sem tüntették fel. A mérkőzésekre kijárók közül sokan meghaltak fiatalon. A túlélők különbözőképpen mondják el a történteket.
Az ország nem éppen a hold árnyékos oldalán van, és nem is egy Észak-Korea, akkoriban mégis nagyjából annyira elszigetelt volt. 1976-ban itt indult utolsóként útjára a televíziózás a világon, mivel az apartheid kormányzat félt e vívmánytól, de meccseket még ekkor sem közvetítettek. A legtöbb azon találkozók közül, amiket a mai kor szurkolói valószínűleg láttak, a dél-afrikai mozik páratlan darabjainak számítottak. Olyan mérkőzésekről van szó, amelyeket 16 milliméteres filmekre vettek fel, és évekkel később vetítették őket. A szurkolók számára egy Chiefs–Orlando-összecsapás „a” futball. Ez a legnagyobb meccs a világon. S lehet, hogy egy kívülálló számára az Orlando Stadion csak egy sok színben pompázó, fedetlen pálya, de a fekete Dél-Afrikának mindez a Wembley és a Maracana egybegyúrva.
A játék cselek egész orgiája, és mindez folyamatos morajlást vált ki a tömegből. Félidőben srácok százai másznak be a pályára, és mutatják be saját trükkjeiket. 1976-ban még nem érkeztek európai edzők Dél-Afrikába, hogy unalmas ötletekkel és szabályokkal traktálják a Chiefs vagy Pirates futballistáit. Az olyanok, mint Sono, még mindig megtehetnek bármit, amit akarnak. A gondtalan támadójáték 6–4-es Chiefs-győzelmet hoz, igaz, a négy különböző fekete napilap másnapi száma két különböző verziót közöl a gólszerzők nevét illetően. Egy más újság szerint a meccs vége 6–3. Legtöbb, ami hitelesen fennmarad, az olyan emberek fejében marad fenn, mint Sanza. Hogy mi is történt, azt nem könyvek, filmkockák őrzik, hanem történetek. Sowetói öregemberek néhány anekdotáért cserébe még ma is meghívják néha a korábbi játékosokat egy-egy sörre.
Akkor, amikor az apartheid rendszer megpróbál minden feketéből képzetlen segédmunkást faragni, itt egy valódi mesterember. Sanza, aki DJ-nek született, még ha évekig füvet is árult, azt mondja: „Mikor Jomo hozzáért a labdához, az egész stadion felzúgott. Ott állt, lába a labdán, felemelt kézzel, akkor, amikor a feketéknek semmi jó nem járt”. 1976-ban a feketéknek nincsenek politikai képviselői, így az olyan hősök, mint Jomo Sono jelentenek mindent. Amikor felemelt kézzel állt a labdán, azt a Soweto közönsége épp annyira szerette, mint a gólokat. Ez is a játék része."