Háromszoros aranylabdás a Dumbartonban?

Vágólapra másolva!
2019.12.24. 10:48
Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel vigasztaljuk magunkat és egymást, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, néhány lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK.

NEKI SZERENCSÉJE VOLT A REPÜLŐGÉPPEL
Kubala László – Torino, Pro Patria, Real Madrid

A zseniális Kubala László 1949 januárjában „disszidált” Magyarországról, de nem a határon hunyt el majdnem, menekülés közben, hanem az ilyenkor evidens eltiltás és bemutató mérkőzések közepette. Ugyanis az akkoriban a fénykorát élő Torino színeiben lépett volna fel egy Benfica elleni barátságos mérkőzésen, de lekéste a repülőgépet, mert ápolta tüdőgyulladásban szenvedő és szülés közben lévő feleségét (más források szerint éppen várta őt és a szintén lebetegedő fiát, Brankót). Az életét kapta cserébe a sorstól, mert az olasz csapat repülője a hazaúton lezuhant, és minden utas szörnyethalt…

Kubala ezt követően, bár tárgyalt az Interrel is, aláírt a Pro Patriához (Turbéky István és Vinyei Jenő is e csapat tagja volt), de az olasz csapat felbontotta a szerződését, amikor megtudta, hogy a szorgos MLSZ kijárt a csatárnak a FIFÁ-nál egy egyéves eltiltást. Ebből is jól jött ki végül „Kuksi”, mert 1950-ben magyar menekültekből álló csapatával olyan jól szerepelt egy spanyolországi túrán, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona ment ölre érte.

Végül a katalánoknál lett ikon, mert hiába kötött előszerződést a Reallal, a szövetség figyelmeztette a madridiakat, hogy eltiltása miatt nem engedik Kubala leigazolását; de a Barca vezetői sokkal ügyesebbnek bizonyultak a fehér asztal mellett, mert ők mindezek ellenére leszerződtethették. Santiago Bernabéu Real-elnök tajtékzott a dühtől, és még később is tett egy lépést Kubaláért, egy üres csekket téve a játékos elé, ám ő hű maradt a Barcához.

Főleg, hogy a katalánok készek voltak alkalmazni apósát, Ferdinand Daucíkot edzőként, míg a madridiak hallani sem akartak erről. A Barca végül a Vasasnak és a Pro Patriának is tetemes kártérítést fizetett, de bőven megérte a befektetés.

A transzfer kulcsszereplője José Samitier volt, aki egy legenda szerint az alkoholos állapotban lévő, a Realhoz készülő Kubalát felvitte magával egy vonatra, mintha Madridba mennének, majd Barcelonába érkezve oda szerződtette le; valójában Kubala maga később is elismerte, hogy Samitier olyan jó kapcsolatokkal bírt a FIFÁ-nál és a spanyol szövetségnél, hogy ki tudta járni eltiltása eltörlését, sőt Samitier jóban volt a spanyol diktátorral, Francóval is.

Franco elintézte aztán azt is, hogy Kubala szerepelhessen a spanyol válogatottban, az ügy során értékes tapasztalatokat szerző Bernabéu meg Puskás Ferenccel és Alfredo Di Stéfanóval vigasztalódhatott.

Tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy Bernabéu sem volt akármilyen ember, 1961-ben ő intézte el, hogy a neki kétszer is kosarat adó Kubala, aki az ősi riválist erősítette, találkozhasson végre 1949 óta nem látott édesanyjával!

A FourFourTwo magazinban olvashattunk arról, hogy a Torino még a tragédia előtt minden jóval csábította Deák Ferencet, és az olaszok egy időben Puskáshoz is nagyon közel álltak.

Kubala Pozsony és Budapest között majdnem Angliába igazolt, de rájött, nem fekszik neki az ottani stílus, végül 80 ezer forintos aláírási pénzért a Vasasé lett – a Ferencvároshoz kötötte egy korábbi ígérete, de a zöld-fehérek nem mertek 1948 után ujjat húzni a munkásosztály hivatalos csapatával. Hoppon maradt az Újpest és a Torino is, amely már akkor dűlőre jutott mind Kubalával, mind a pozsonyi Slovannal, de a csehszlovák szövetség nem adta áldását a transzferre!

A már vasasos jobbösszekötő akkor döntött a távozás mellett, amikor szerződési ajánlatot kapott a Juventustól, és megpróbálta hivatalos úton elintézni az átigazolást, de csak annyira álltak szóba vele az illetékesek, hogy megfenyegessék mehetnékje miatt. Csapattársával, Marik Györggyel nekivágott a nagyvilágnak, orosz katonai egyenruhában (ha lebuknak, nemcsak sportolói karrierjének szakad vége, hanem az életének is), majd egy ausztriai menekülttáborban figyelt fel rá a Pro Patria dúsgazdag elnöke, Giuseppe Cerana, aki ezer dollárt ígért neki, ha Kubala körbedekázza a pályát. „Nem okozott gondot a feladat, kicsit el is szemtelenedtem, mert utána megkérdeztem, akarja-e, hogy ülve folytassam” – így a támadó. Ezt a tesztet be lehetne vezetni ma is minden légiós átigazolása előtt…

Nem volt kockázatmentes műfaj az országelhagyás, Kubala és Marik után Lóránt Gyula, Kéri Károly, Henni Géza, Mészáros József, Czibor Zoltán, Egresi Béla és Gyetvai László akart elmenekülni az országból (Rudas Ferenc, Lakat Károly és Deák Ferenc nem indult velük útnak), de a mindig szemfüles Államvédelmi Hatóság megtudta ezt, Lórántot, Kérit, Mészárost és Egresit másfél hónapra internálták, Hennit és Czibort szigorú dorgálásban részesítették.

Kubala egy alkalommal majdnem külföldre segítette az Aranycsapat egyik tagját, az ifjú Tichy Lajost azonban hiába győzködte egy mesés, 130 ezer dolláros ajánlattal, Samitier küldöttjeként, Tichy végül nem mert váltani Budapesten élő szülei miatt. A Milan 110 ezer dolláros ajánlata így már két okból sem nyerhetett.

TELJES KUBALA-ÉLETRAJZ BODNÁR ZALÁN TOLLÁBÓL ITT!

Majdnem a szerencsétlenül járt gépen volt Sárosi György is, aki akkor a Bari edzője volt, de szóban megegyezett a torinóiakkal, hogy ott folytatja, ám felesége könyörgésére a bari elnök nem engedte el a túrára leendő csapatához a szakembert – Sárosi felesége egy korábbi, mexikói kényszerleszállás óta rögeszmésen félt a repüléstől, és féltette élete párját is.

Cruyff nem akart itt pályára lépni, érthetetlen, miért (Fotó: SkySports)
Cruyff nem akart itt pályára lépni, érthetetlen, miért (Fotó: SkySports)


HÁROMSZOROS ARANYLABDÁS A DUMBARTONBAN?

Johan Cruyff – Dumbarton, 1980

Bizony, régebben a harmincas éveikbe lépve nagyon gyorsan visszavonultak a sportolók, nemcsak a tornászok, aki meg bírta volna még a tempót, az előítéletek miatt nem kapott lehetőséget magasabb szinten – ezért is nyílott lehetősége egy kis skót futballcsapatnak arra, hogy megszerezze a nagy Cruyfföt.

A másodosztályban szereplő Dumbarton elnöke és edzője Amszterdamban tárgyalt a krisztusi korban és nagy anyagi válságban lévő hollandussal, aki elismerte, hogy kísértésbe esett az ajánlattól (négy számjegyű összeg pályára lépésenként), de hosszas gondolkodás után végül nemet mondott.

„Bár mindig is szerettem volna a briteknél játszani, azt gondoltam, túl öreg vagyok én már Skóciához, ahol az időjárás miatt nem egyszerű futballozni. Ahogyan öregszik az ember, egyre merevebbek az izmai, és ez gondokat okoz egy hideg országban” – mondta erről maga a sztár, majd aláírt az amerikai Washington Diplomatshoz. A skótok természetesen nem adták fel, 1982-ben is tettek egy kísérletet Cruyff meggyőzésére, de ekkor is kosarat kaptak – akár csak korábban a Leicester City, amely négyezer fontot kínált a hollandnak mérkőzésenként.

Cruyfföt egyébként ajaxos elnöke majdnem eladta annak idején a Realnak, csak éppen a sztár nem akart olyan csapatban futballozni, amelynek köze van bármilyen diktatúrához, márpedig a királyi csapat Franco tábornok kedvence volt. Volt gerince a hollandnak, a Real neki és az Ajaxnak is többet fizetett volna, és a támadó később olyannyira katalánná vált, hogy fiának is katalán nevet adott, holott azt tiltották az akkori spanyolországi törvények!

Olcsón azért nem adta be a derekát az Ajax: 1973 áprilisában az Inter 600 ezer akkori fontot fizetett volna a támadóért, de erre a katalánok ráígértek, alaposan: 922 ezerért vitték el, világrekordért!

NÉHA NAGY FÁBA VÁGTÁK A DUDÁJUKAT A NYAKAS SKÓTOK: 2000-ben az Airdrie United nagyon közel állt Hriszto Sztoicskovhoz (a klubot akkor a volt Barca-menő Steve Archibald vezette), egy évre rá a St. Mirren nyújtott volna egy kis időre mentőövet a Gremio és a PSG hosszas vitájába belefáradni látszó Ronaldinhónak, de a brazil hamis útlevele körül kitört botrány miatt erre nem kerülhetett sor.

Nem sokkal később a Clyde kevés híján szerződést kötött Diego Maradona fiával, Diego Armando Maradona Juniorral, aki biztosan remekelt volna a skóciai pocsolyákban, lévén később az olasz strandválogatott ásza lett.

Szegény St. Mirren a fiatal Rijad Mahrezről is lemaradt: a szélső néhány felkészülési mérkőzésen szerepelt a csapatban, sőt egyenesen remekelt, de nem bírta a hideget és a havas edzéseket, sérülést mímelt, hogy az öltözőben maradhasson – azután senkitől el nem köszönve, a szállásáról kölcsönvett kerékpárral kitekert a repülőtérre, és illa berek haza Sarcelles-be.

Bebeto: talán majd a fiam elutazik Skóciába (Fotó: AFP)
Bebeto: talán majd a fiam elutazik Skóciába (Fotó: AFP)

Egy másik alkalommal meg nem a fiatalság, bolondság volt az akadály, hanem fordítva: 2001-ben a már 37 éves Bebeto hozzájuk igazolt volna, ha nem akadékoskodnak a brazil támadó kora miatt a skót vezetők, akik az aláírás előtt ragaszkodtak egy próbajátékhoz – a válasz egy udvarias nem volt a nagy Bebetótól.

Sokszor a nagyobb skót egyleteknek sem fenékig transzfer: a Celtic 2010-ben lemaradt a hárommillió euróért árult Olivier Giroud-ról, a Rangers 2003-ban hiába kérte kölcsön a nagyon fiatal Lionel Messit, nem nyert (géniusz árát egy év múlva a Millwall is drágállotta egy városi legenda szerint).

A tizennyolc éves Andrés Iniestáról is lecsúszott a sokat gondolkodó Rangers, de a remek Jardelt is csak majdnem leigazolta, 1996-ban, 1997-ben, 2001-ben és 2003-ban (egyszer már egy edzésen is részt vett ott a brazil, de sors az sors).

Jóval korábban a Juventust éppen elhagyó Ian Rushtól (aki egy vicces ismerőse szerint azért nem tudott beilleszkedni Olaszországban, mert olyan volt számára, mintha egy idegen országban élne) kapott kosarat a Rangers az utolsó pillanatban, akár csak a két remek középpályástól, John Collinstól és az 1988-as Európa-, és az 1990-es világbajnokság egyik hősétől, Ray Houghtontól; majd 1996-ban hiába ajánlott akkori brit csúcsot jelentő évi kétmillió fontos fizetést Gianluca Viallinak (David Platt másfelet keresett az Arsenalnál), az olasz az ugyanennyit megadó Chelsea-t és régi cimboráját, az időközben a csapat élére kerülő Ruud Gullitot választotta.

Legendás bajusz


Nem sokkal több pénzt kellett volna átutalni a Feyenoordnak Robin van Persie-ért, 2002-ben már megegyeztek a hárommillió fontos vételárban, a játékos meglátogatta leendő(nek vélt) csapatát és menedzserét, de a skótok nem tudták összekaparni a summát, mert a Tore André Flóért kapott pénzt már befektették Mikel Arteta játékjogába.

Apropó, Vialli: az akkor még loboncos és akkor még ifjú támadót a Cremonese 1984-ben holmi hárommilliárd líráért felajánlotta a Juventusnak, de Giampiero Boniperti szerint abszolúte nem ért ennyit – 1987-ben már tízmilliárdot kínált Vialliért a Juve, aki korábban négymilliárdért lett a Sampdoriáé. Az „Öreg Hölgy” két évre rá majdnem elvitte még többért, Pietro Vierchowoddal együtt, végül 1992-ben lett csak övé Vialli: 30 milliárd líráért, azaz mai 16.5 millió euróért, miközben tízmilliárd líra pluszban az amúgy dúsgazdag családba született Vialli zsebét ütötte!

Az üzletbe talján módi szerint a Juve bevonta alapcsökkentésként a Mauro Bertarelli, Eugenio Corini, Michele Serena, Nicola Zanini négyes játékjogát.

Vialli „ikertestvére”, Roberto Mancini csak egyszer akart eligazolni a fénykorát élő Sampból, de akkor nagyon: 1993-ban már megegyezett a Romával, hogy ott folytatja a kapussal, Gianluca Pagliucával egyetemben, onnan 30 milliárd líra mellett cserébe a karmester Giuseppe Giannini érkezett volna, de elnöke, Paolo Mantovani csak annyit mondott végül: „B... meg!”.

1989-ben Vialli azért került majdnem a Juvéhez, mert Mantovaninak elege lett a futballból, el akarta adni az egész Sampot, de a legvégén akkor is meggondolta magát.

A Juventus Lilian Thuramról is lemaradt elsőre: a franciát már annak pármai kalandja előtt is csábították, de mire komoly ajánlattal álltak elő, a védő már elígérkezett a sajtosokhoz. A Juve bánhatta: öt év múlva, 2001-ben 41.5 milliót adott érte. A Parma? Ingyen szerezte meg a Monacótól...

No de térjünk vissza Skóciába! Az akkoriban fénykorát élő, a KEK-ben a Real Madridot is oktató Aberdeen feltörekvő mestere, Alex Ferguson 1984-ben majdnem leigazolta a lengyel zsenit, Zbigniew Bonieket, akinek a helyén egy másik légióst szerettek látni a Juventusnál.

„Boniek szerződése lejárt, és felesége, aki éppen Angliában tanult akkor, szintén a váltás mellett érvelt” – mondta Ferguson az ügyről, amelyet a Juve zárt rövidre: hosszabbított Boniekkel.

A nagy, sőt egyre nagyobb Ronaldo is kacérkodott a Felfölddel: amikor a nyughatatlan brazil elhagyta a Barcelonát 1997-ben, akkor a Nike segítségével majdnem a Rangersnél kötött ki.

„Igen, kaptam ajánlatot a Glasgow Rangerstől, el is gondolkodtam rajta, de az Inter ajánlata mégiscsak jobb volt” – vallott az ügyről maga Ronaldo.

Ferguson és Shearer. És jobbra, te jó ég, felismerik? (Fotó: AFP)
Ferguson és Shearer. És jobbra, te jó ég, felismerik? (Fotó: AFP)


PEDIG A FELESÉGEMMEL MÁR A HÁZAT IS KINÉZTÜK…
Alan Shearer – Manchester United, 1992, 1996

„Komolyan érdeklődött utánam az MU, de azt mondták, várjak három-négy hetet, amíg össze nem szedik az átigazolási díjamat. Erre ezt mondtam, ha kellek, vigyetek azonnal. Közben tárgyaltam a Blackburnnel, Kenny Dalglishék azt mondták, hogy három-négy napon belül választ várnak tőlem. Igent mondtam nekik” – világította meg a PL egyik emblematikus középcsatára, hogy miért nem igazolt az Unitedhez a Southamptontól a kilencvenes évek elején. Akkor hívta egyébként a fénykorát élő Olympique Marseille is!

1996-ban nemet mondott Sir Bobby Robsonnak és a Barcelonának, de ismét a Manchesternek is, pedig nejével már leendő manchesteri házukat is kinézték maguknak, de azért Platt anyósánál csak találkozott a Newcastle United menedzserével, Kevin Keegannel. Sir Alex Ferguson ennek nem örült, pedig Shearer leszögezte, hogy még nem döntött, ám a szíve szerint az MU-ba menne. Csakhogy a másik United jobban harcolt érte, no és Shearer is szeretett volna hazatérni gyerekkora kedvenc klubjába – ahol anno nem felelt meg a próbajátékon, egy elképesztő ok miatt, de már írtunk az előző részben.

Ferguson két évre rá egy újabb klasszisról csúszott le: Patrick Kluiverttel és az Ajaxszal nagy vonalakban már megegyezett, de aztán befutott a Barcelona és Kluivert felfedezője, Louis van Gaal ajánlata.

AZ ESZEMRE HALLGATOK! NEM, A SZÍVEMRE! MÉGSEM, DÖNTSÖN INKÁBB A…
Albert Stubbins – Everton, 1946

Ma már csak a legnagyobb Liverpool-fanoknak mond valamit az 1919-ben született Stubbins neve – no és a Beatles-híveknek, lévén ő volt az egyetlen labdarúgó, aki rákerült az együttes egy lemezének borítójára, jelesül a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band fedőjére. Newcastle United-ász Stubbins karrierjét kettétörte a második nagy világégés, de a harcok elcsitultával az Everton és a Liverpool is hívta őt – a csatár meg nem sokat agyalt, hová menjen, egyszerűen feldobott egy érmét, amely a „vörösök” mellett döntött.

A Pool 12 500 fontot fizetett érte (a világrekord 23 ezer volt, Bernabé Ferreyra és a River Plate tartotta), Stubbins népszerűségére jellemző, hogy amikor anyagi vitákba keveredett a Liverpoollal, és emiatt három hónapos kényszerpihenőt tartott, felhozó mérkőzésére kijött a tartalékok bajnokijára húszezer kíváncsi drukker!

Jóval később Michael Owen járt hasonló cipőben: ugyan hívta apja egykori klubja, az Everton is, de végül a Liverpoolt választotta, ahol látogatásakor a korábbi szélső, Steve Heighway nagyon kedvesen fogadta, a meccsjegyek mellé egy cipőt és egy klubcímeres felszerelést is adott neki – a serdülőkorú Owen jr. gyorsan kiszeretett az Evertonból, és a Poolban folytatta.

Eric Cantona egy zászlót sem kapott a Nice-től, Auxerre-ben ellenben egy táskányi ajándékot kapott. Eldöntetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik