FFT: hová tűntek a grundok csillagai?

Vágólapra másolva!
2020.01.06. 17:47
null
„Tudásom kilencvenöt százalékát az utcán szedtem fel, felkeltem, reggeliztem és mentem is játszani” (Fotó: AFP)
Sok mai futballsztár először a grundokon csillogtatta meg tudását. Cselezés, fineszes megoldások, rögtönzés, ma már egyre kevesebbet látni belőlük a futballpályákon. De miért? Az FFT utánajárt.

 

A nap legnagyobb részében eső áztatta a dél-walesi Gower-félszigetet augusztus 17-én, amikor is a Swansea City a Manchester Unitedot fogadta. A játékosok mellkasára rátapadtak az eső áztatta mezek, a lelátókon pedig aznap inkább az esőkabát volt a divat a szurkolói szerelések helyett. Így kezdődött el az idei Premier League. A 4–1-es United-győzelemmel végződő meccs után a játékosok végre menedéket találtak a Liberty-stadion öltözőiben, a mérkőzés legjobbja pedig nyilatkozatában így írta le második gólját, remek balos lövését a tizenhatos sarkáról: „Mintha újra a grundon lettem volna, mi? – nevetett Robin van Persie. – Gyors mozdulat, jó lövés.” Prózai összefoglalása ez a remek gólnak, de a FourFourTwo fejében motoszkálni kezdett egy gondolat.

A futballakadémiák korát éljük, ahol a játékosokat a lehető legfiatalabb korban válogatják ki, hogy aztán beleolvasszák őket a modern labdarúgás vérkeringésébe. Ebben a korban a grundokon látható látványos ravasz megoldásoknak végleg búcsút inthetünk? Vagy ez már egyáltalán nem is fontos? Lionel Messi védőket megbolondító szlalomozását végleg felváltja majd a labdatartásos egyenfoci? Wayne Rooneyt – aki egyszer azt mondta, „Tudásom kilencvenöt százalékát az utcán szedtem fel, felkeltem, reggeliztem és mentem is játszani” – az utolsó angol grundfocistának nevezik, mert a PlayStation korában már senki sem játszik melegítőfelsőkből rögtönzött kapuk között. Az FFT-t nem hagyta nyugodni a dolog, ezért három kontinenst is bejárt, hogy megtudja, a sportág legprimitívebb formája hogyan járul hozzá az elit futballisták sikeréhez. Minden az alapokról szól...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik