Francia Kupa: gálázott, és elődöntőbe jutott a PSG

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 20:24
null
A PSG simán bejutott az elődöntőbe (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 6–1-re legyőzte a Dijont a labdarúgó Francia Kupa negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A szerda esti összecsapáson aztán a Lyon is bejutott az elődöntőbe, miután 1–0-ra nyert a Marseille ellen.

A Navas – Meunier, Kehrer, T. Silva, Bakker – Sarabia, Herrer – Kouassi, Draxler – Cavani, Mbappé tizeneggyel kiálló PSG már az első percben megszerezte a vezetést, a párizsiak színeiben először kezdő Mitchel Bakker adott be középre a bal szélről, Wesley Lautoa, a hazaiak védője pedig rosszul ért a labdába, amely a saját kapujában kötött ki.



A Dijon a 13. percben egyenlített, nem sokkal később pedig hiába örülhetett Edinson Cavani, az uruguayi támadó találatát kezezés miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A szünet előtt viszont már tényleg előnybe kerültek a vendégek, Julian Draxler passza után Kylian Mbappé lőtt a jobb alsóba (1–2).



A második játékrész elején kétszer is eredményes volt a PSG, amely simán, 6–1-re legyőzte a Dijont, és bejutott a Francia Kupa elődöntőjébe.

A másik negyeddöntőben a Lyon a Marseille-t fogadta – a 70. percben a hazaiak kihagytak egy büntetőt, ám a Lyon így is hozta a találkozót, s Houssem Aouar villanásával 1–0-ra nyert, egyúttal bejutott az elődöntőbe.

FRANCIA KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Dijon–PSG 1–6
(Chouiar 13., ill. Lautoa 1. – öngól, Mbappé 44., T. Silva 50., Sarabia 56., 91., S. Coulibaly 86. – öngól)
Lyon–Marseille 1–0 (Aouar 81.)

Legfrissebb hírek

Játékvezetői műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
22 órája

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
Tegnap, 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
Tegnap, 8:10

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik