FFT: „Nem fair, hogy Ibrának CR és Messi korában kell futballoznia”

Ízelítő az interjúból:

– A Parmában nagyon jó játékosok voltak, sokkal több trófeát szerezhettetek volna. (Martin Girven, Facebook)
– Ehhez muszáj megértenünk az akkori helyzetet. A Parma tényleg remek csapat volt, de nézd csak meg a többieket: a Juventusé volt a világ legjobb együttese, a Milan szintén nagyon erős volt, az Interben futballozott Ronaldo. Úgyhogy nem volt könnyű. Nem adatott meg, hogy három-négy éven át együtt maradjunk, és beérjünk. Nagyon sok változás történt. De így is három trófeát nyertünk meg száz nap leforgása alatt: az Olasz Kupát, az UEFA-kupát és az olasz szuperkupát. A csapat történetében először indulhattunk a BL-ben. De ettől a Parma még Parma volt: egy kisváros kis csapata.

– Zlatan Ibrahimovic a labdarúgás egyik nagy ikonja. Milyen volt, amikor együtt játszottatok az Interben? (Giancarlo Genovesi, Facebook)
– Erős személyiség, ezzel egy időben törékeny is. Szép emlékeket őrzök róla. Nem tartom szerencsésnek, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi korában futballozik. A játéka nagyon sok tiszteletet érdemel, de ez a két labdarúgó tényleg jobb nála. Nem igazságos, hogy két „földönkívülivel” kell megküzdenie.

– Milyen volt a hangulat a Milan öltözőjében a 2005-ös BL-döntő után? Tényleg már a félidőben, a három nullás vezetéseteknél ünnepeltetek? (Michael Gale, Twitter)
– Ez egy marhaság! Már fiatalon mindenkinek megtanítják, hogy a mérkőzés kilencven percig tart. Nagyon tehetséges játékosok küzdöttek a sorainkban, köztük Clarence Seedorf, Paolo Maldini, Alessandro Costacurta, Alessandro Nesta, Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso, Andrij Sevcsenko. Szerinted ők elkezdtek ünnepelni a félidőben? Ezt sajnos a sajtó találta ki, hogy valahogyan megmagyarázzák a vereséget. Pedig valójában hiába vezettünk, pont azt beszéltük meg, hogyan játszhatnánk jobban. Isztambulban utolért bennünket a végzet. Ilyen a futball. Ez a szomorú, egyben a gyönyörű is a mi játékunkban. Aznap este teljesült egy álmom, mert a Milannal játszhattam BL-döntőt. Az első félidő csodálatosan alakult, jól futballoztunk, és minden úgy történt, ahogy mi akartuk. Úgy éreztem, jó formában vagyok, és két gólt szereztem. Aztán mégis veszítettünk. Még ma sem hiszem el. A meccs után olyan volt a hangulat, mint egy temetésen. Senki sem beszélt az öltözőben és a buszon, de még a szállodában sem. Kemény volt.

– Nem frusztrált, hogy 2002-ben nem voltál kezdő az egyik világbajnoki mérkőzésen sem? Miért ment olyan rosszul Argentínának azon a tornán? (Ryan Davis, Twitter)
– Szégyen, ami ott történt. Olyan csapattal utaztunk ki, amelynek győznie kellett volna. Az első meccset megnyertük Nigéria ellen, de a másodikon kikaptunk Angliától. A sorsdöntő, svédek elleni találkozó döntetlen lett. Normális esetben tízből tízszer megvertük volna azt a svéd együttest, de ott most minden ellenünk volt. Lőttünk kapufát, kapusuk, Magnus Hedman mindent kifogott. Batistuta helyére álltam be, és szinte pontosan ekkor szerzett gólt Svensson. Én a nyolcvannyolcadik percben lőttem az egyenlítő gólt, de az kevés volt a továbbjutáshoz. Nem a mi meccsünk volt, és 1962 óta először estünk ki a vébén a csoportból. Borzasztóan kiábrándító volt.

A teljes interjú elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!