A Premier League sztárja – Rebrov-sorozat, 3. rész

„Fiam, ha nem tetszik, nyugodtan mehetsz a hadseregbe.”

Ennyi elég is volt ahhoz Szerhij Rebrovnak, hogy maradéktalanul végrehajtsa, amit a szovjet-ukrán edzőpápa, Valerij Lobanovszkij kért (avagy megkövetelt...) tőle. A fiatal, a Dinamo Kijev keretéhez nemrég csatlakozó támadónak az ötvenedik sprint után is eszébe juthatott: inkább Lobanovszkij kőkemény edzései, mintsem két év katonaság. Hiszen amennyi időt eltölt egyenruhában, ugyanannyit veszít el szerfelett ígéretesen alakuló karrierjéből...

Az a bizonyos pályafutás a Donecktől mintegy hetvenöt kilométerre fekvő Horlivkában indult. Mondhatnánk, hogy a kis Szerhij minden percét a focipályán töltötte, csakhogy ez nem lenne teljesen igaz. Mindenekelőtt azért nem, mert miután szülei tánctanárként dolgoztak, olykor neki is meg kellett fordulnia a teremben. Így esett, hogy a futball mellett a kosárlabdával, röplabdával és atlétikával is próbálkozó fiatalember a tánc világába is belecsöppent. Hátránya nem volt ennek, előnye annál inkább, remek ritmusérzékének később nagy hasznát vette – a gyepen.

S akkor a táncparkettről lépjünk is át a játéktérre, hovatovább ugorjunk egy nagyot. Tekintve, hogy az időben visszafelé haladó sorozatunk negyedik részében esik majd szó bővebben arról, hogyan vált Szerhij Rebrov a kijevi klub, egyben az ukrán labdarúgás ikonjává, e helyütt, afféle előzetes gyanánt mindösszesen annyit rögzítsünk, hogy 15 évesen előbb egy donecki internátusba költözött, majd miután 16 esztendősen már a Sahtar kötelékébe tartozó élvonalbeli futballistának vallhatta magát, alig 18 évesen az ukrán fociban akkortájt még egyeduralkodónak számító Dinamóhoz igazolt. Nyolc év múltán szerződött Ukrajna fővárosából Anglia fővárosába, addig nem kevesebb, mint nyolc bajnoki címnek örülhetett. Na, ja, többnek nem is örülhetett volna...

A bajnokságban 190 meccsen elért 93 gólja is bőven elég lett volna ahhoz, hogy felhívja magára az európai topklubok figyelmét, de azért a nemzetközi porondon rátett egy lapáttal: a Bajnokok Ligájában újra és újra megmutatta, hogy a Dinamo jobban járt vele, mint a hadsereg. A Barcelona, a Real Madrid, a Bayern München, a Juventus vagy éppen az Arsenal kapujába éppúgy betalált, mint a PSV Eindhovenébe, a Szpartak Moszkváéba, a Panathinaikoszéba és az NK Mariboréba. Nagyhal, kishal, neki nem számított, a lényeg az volt, hogy szállította a gólokat – és a gólpasszokat.

Idő kérdése volt, mikor és ki kopogtat egy visszautasíthatatlan ajánlattal a kijevi klubház elnöki irodájában. Nos, 2000 májusában felbukkant David Pleat, a Tottenham Hotspur igazgatója, és ha már arra járt, jelentős összeget kínált az akkor 26 esztendős támadó játékjogáért. Az origo.hu oldalnak 2019 januárjában adott interjújában maga a legfőbb érintett így emlékezett erre: „Az elnök behívott a szobájába. Megkérdezték, akarok-e a Tottenham játékosa lenni. Mondtam, hogy persze, miért ne akarnék? Később lett menedzserem Varga Sándor személyében, aki a mai napig is intézi az ügyeimet, nagyon sokat köszönhetek neki.”

Szavaiból is kiderül, az idő tájt még nem egyengette játékosügynök a pályafutását.

„Akkoriban nem mi döntöttünk, hanem a klub elnöke mondta meg, hova igazolhatunk. Ügynököm sem volt az első időszakban. Aki több pénzt kínált, az nyert” – engedett betekintést a klubváltás hátterébe Szerhij Rebrov.

A szóbeszéd szerint más csapatok mellett a Tottenham egyik legfőbb riválisa, az Arsenal is szemet vetett az Európa-klasszisként emlegetett csatárra. Rebrov inkább hajlott volna, hogy az „ágyúsok” keretéhez csatlakozzon, mondván, az a stílus, amit Arsene Wenger játszat, jobban illik hozzá. Csak hát nem ő döntött, ugyebár...Mindamellett sosem tagadta, boldogan írt alá a Spurshöz.

A fentebb említett jelentős összeg egyébként 11 millió fontot takart. Csupán a miheztartás végett: klubrekordot jelentő summát fizetett ki érte a Tottenham. A Ferencváros első ukrán vezetőedzőjének mindmáig sok ismerőse van Londonban. Még úgy is szívesen gondol vissza az ott eltöltött időre, hogy egy-két nehézséggel meg kellett küzdenie. Hogy mást ne mondjunk, amikor először belépett az akkor még a Spurs otthonául szolgáló White Hart Lane öltözőjébe, alig beszélt angolul.

„A mai napig emlékszem az első interjúmra, a televízió még aznap leadta – mesélte a tavalyi Európa-liga-csoportkörbe jutás után kollégánknak, a FourFourTwo magyar kiadásában róla portrécikket író Borbola Bencének. – Másnap az összes csapattársam azon nevetgélt az öltözőben. Akkor elhatároztam, amilyen gyorsan csak lehet, megtanulom a nyelvet. Fél évvel később már remekül ment az angol.”

Nem ment rosszul a futball sem, sőt! Első angliai idényében 29 Premier League-meccsen lépett pályára Szerhij Rebrov, kilenc gólig jutott. Elmondása szerint nem okozott neki gondot a beilleszkedés, egyhamar megszokta, mi több, megszerette a szigetországi labdarúgást övező légkört.

Váratlan fordulat következett azonban – már ha a fociban egy edzőcserét váratlannak lehet nevezni. Az ukrán légiósnak bizalmat szavazó George Grahamet ugyanis 2001 márciusában felállították a kispadról, és a helyét elfoglaló Glenn Hoddle már nemigen számolt vele. Noha a statisztika arról árulkodik, hogy a következő, vagyis a 2001–2002-es idényben eggyel több bajnokin jutott szóhoz, mint az előzőben, a mutatók arról is tanúskodnak, hogy többnyire a kispadról szállhatott be. Abban az évben csak egy gólt szerzett, de azt legalább az Arsenal ellen...

A 2002–2003-as (fél) szezonról csupán annyit, hogy Hoddle már csereként sem vetette be, nem csoda, hogy 2003 februárjában már egy új csapat, nevezetesen a Fenerbahce szerelését ölthette magára. Az Isztambulban – kölcsönben – töltött másfél évbe 30 Süper Lig-meccs és tizedannyi gól fért bele, no meg egy bajnoki cím!

Visszatérés 1.0: Szerhij Rebrov útja ismét Londonba vezetett, de már nem a Tottenham, hanem a második ligás West Ham United sikereiért küzdött. Ha a világot nem is váltotta meg, tett azért, hogy a „kalapácsosok” az idény végén feljussanak a Premier League-be. Bár a rájátszást lezáró, Preston North End elleni fináléban nem játszott, büszke lehetett arra, hogy 2005. május 30-án tagja volt annak a West Hamnek, amely a futball szentélyében, a Wembleyben, 70 275 drukker szeme láttára vívta ki az élvonalba jutást. Ha úgy tetszik, első osztályú játékosként érkezett Angliába, és úgy is távozott onnan. Merthogy hívta a haza...

Visszatérés 2.0: a Dinamóval a légiósévek alatt is folyamatosan kapcsolatban maradt, és amikor 2005 nyarán Kijevben megpendítették, hogy örömmel látnák ismét otthon, Szerhij Rebrov nem sokáig töprengett. A szívéhez mindig is legközelebb álló klub csábította, ráadásul az, amelynek szurkolói rajongtak érte. Három évig boldogították egymást, bajnoki címet és BL-csoportkörbe kerülést ünnepelhettek újra együtt, miközben a támadót a bajnokság legjobbjának is megválasztották 2006-ban.

Karrierjére a koronát Kazanyban tette fel: az utolsó fejezetet úgy zárta le, hogy a Rubinnal is aranyérmes lett, méghozzá kétszer is. Mielőtt Oroszországba igazolt volna, kijelentette: pályafutása végéhez közeledve kapott egy sanszot arra, hogy maradandót alkosson egy másik csapatnál is. Nem vitás, élt a lehetőséggel. „Elégedett vagyok azzal, amit profi labdarúgóként elértem – tekintett vissza nemrég a 18 esztendőn át íródó történetre Szerhij Rebrov. – Mindig is maximalista voltam, mindenhol a legjobbat próbáltam kihozni magamból. Néhány helyen megfordultam a pályám során, mindenhol hamar elfogadtak, és a mai napig sok barátom van korábbi csapataimnál. Aki tudja a telefonszámomat, bármikor bátran tárcsázhatja.”

Aki pedig nem tudja, annak annyit segítünk, hogy Ukrajna hívószáma +380...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. augusztus 29-i lapszámában jelent meg.)